2013. 03. 06. soros PÜB

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült: Badacsonytomaj Város Önkormányzata Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági ésVárosfejlesztési Bizottságának 2013. március 6-án 8.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Ranolder termében (8258 Badacsonytomaj, Fő út 14.) megtartott soros üléséről.

Jelen vannak: Orbán Péter                    elnökFolly Péter                      bizottsági elnök-helyettesForintos Ervin                 bizottsági tagHorváth Ferenc              bizottsági kültagVargáné Szőke Judit       bizottsági kültag                                       (5 fő)
Meghívottak közül jelen vannak:
Krisztin N. László            polgármesterdr. Weller-Jakus Tamás jegyzőWolf Viktória                  aljegyzőHorváth Márta                 Müszaki Osztály vezetőjeTamás Lászlóné               Költségvetési és Adóosztály vezetőjeNagy László                    BVKI igazgató-helyettesPásztor László                 VN. Kft. ügyvezetőKlie Zoltán                      település tervezőBékássy János               Céh Turisztikai Egyesület alelnökeTasner Mónika              Céh Turisztikai Egyesület munkaszerv.vezetőLaposa Bence                 Céh Turisztikai Egyesület, borászMórocz István                 Polgárőr Egyesület elnökeTótné Sáfár Zsuzsanna     jegyzőkönyvvezető                               (13 fő)

Lakosság részéről megjelent: 0 fő


I. NAPIRENDEK ELŐTT
Orbán Péter elnök köszönti a megjelent bizottsági tagokat, meghívottakat. Megállapítja, hogy 5 bizottsági tagból 4 fő jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. Jegyzőkönyv hitelesítőnek Horváth Ferenc bizottsági kültagot, jegyzőkönyvvezetésre Tóthné Sáfár Zsuzsannát javasolja. Kéri, hogy aki a személyi javaslatot elfogadja, szavazzon.


Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 3 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot.
148/2013.(III.06.) PüB határozat– Jegyzőkönyvvezetőről, jegyzőkönyv hitelesítőről –
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága elnökének javaslatára Horváth Ferencet jegyzőkönyv hitelesítőnek, Tóthné Sáfár Zsuzsannát jegyzőkönyvvezetőnek elfogadja.A Bizottság utasítja Orbán Péter elnököt a határozat végrehajtására.
Határidő: azonnalFelelős: Orbán Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök: Elmondja, hogy a meghívóban 22. napirend szerepel.
Krisztin N. László polgármester: Javasolja, hogy a „Folyékony Szerelem” 2013. évi Badacsonyi Borhetek részvételi szabályzata napirendet a Humán Bizottság mellett tárgyalja  meg a Pénzügyi bizottság, tekintettel arra, hogy pénzügyi vonatkozása is van az előterjesztésnek.
Orbán Péter elnök: Kéri, hogy aki Krisztin N. László polgármester napirendi pontokra vonatkozó módosító indítványát elfogadja, kézfeltartással jelezze.
Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással  meghozza az alábbi határozatot.
149/2013.(III.06.) PüB határozat- Napirendi pontok kiegészítéséről –
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2013. 03.06. napján megtartott soros ülésének napirendjét az alábbi  napirendi ponttal egészíti ki:
„Folyékony Szerelem” 2013. évi Badacsonyi Borhetek részvételi szabályzata
A Bizottság utasítja Orbán Péter elnököt a határozat végrehajtására.
Határidő: azonnalFelelős: OrbánPéter PüB elnök



Orbán Péter elnök: Javasolja, hogy a meghívóban 21. napirendi pontként szereplő Tamás Istvánné kérelmét vegyék le, mivel annak elbírálása polgármesteri hatáskör. Kéri, hogy aki ezzel egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot.
150/2013.(III.06.) PüB határozat–        Napirendi pontok módosítása –
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2013. 03.06. napján megtartott soros ülésének napirendi pontjai közül Tamás Istvánné szolgalmi jog bejegyzési kérelmét leveszi, mivel az polgármesteri hatáskör.A Bizottság utasítja Orbán Péter elnököt a határozat végrehajtására.
Határidő: azonnalFelelős: OrbánPéter PüB elnök

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző: Javasolja, hogy meghívóban szereplő 2. és 15. napirendi pontot együtt tárgyalja a bizottság. Továbbá javasolja Folly Péter képviselő „Javaslat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról” c. előterjesztését napirendi pontként felvenni.
Orbán Péter elnök: Kéri, hogy aki dr. Weller-Jakus Tamás jegyző napirendre vonatkozó módosító indítványát elfogadja, kézfeltartással jelezze.
Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot.
151/2013.(III.06.) PüB határozat–        Napirendi pontok módosítása –
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2013. 03.06. napján megtartott soros ülésének napirendjét dr. Weller-Jakus Tamás jegyző módosító indítványa alapján az alábbiak szerint fogadja el:
1./ Javaslat Badacsonytomaj Város Önkormányzat képviselő-testületének a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2013.(I.25.) önkormányzati rendelet módosításáról és a Képviselő-testület bizottságainak további működtetéséről szóló napirendi pontokat együtt tárgyalja.


2./ Napirendi pontként felveszi a bizottság Folly Péter képviselő „Javaslat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló előterjesztését.
3./ A Bizottság utasítja Orbán Péter elnököt a határozat végrehajtására.
Határidő: azonnalFelelős:           OrbánPéter PüB elnök
Orbán Péter elnök: Mórocz István a Polgárőr Egyesület elnöke kérte, hogy a meghívóban szereplő 16. napirendi pontot elsőként tárgyalják. Kérésként hangzott el, hogy a meghívóban szereplő 8. napirendet, illetve a Badacsonyi Borhetek részvételi szabályzat tárgyalását vegyék előbbre. Kéri, hogy aki egyetért a napirendi sor ilyen formában történő módosításával, a napirendi pontok tárgyalásával szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
152/2013.(III.06.) PüB határozat–        Napirendi pontok elfogadásáról –
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2013. 03.06 napján megtartott soros ülésének napirendjét az alábbiak szerint határozza meg:
Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester1. Polgárőr Egyesülettel együttműködési megállapodásra javaslat
Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester2. HÉSZ módosításához programterv elfogadásaMeghívott: Klie Zoltán ügyvezető
Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester3. „Folyékony Szerelem” 2013. évi Badacsonyi Borhetek részvételi szabályzataMeghívott: Fodor József igazgató
Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester4. KEOP-2012-4.10.0/A pályázati lehetőség keretében az Egészségház épületére telepítendő napelemes rendszer kiépítésére
Képviselő-testület bizottságainak további működése5. Javaslat Badacsonytomaj Város Önkormányzat képviselő-testületének a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2013.(I.25.) önkormányzati rendelet módosításáraElőterjesztő: Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző
Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester6. BVKI Alapító Okirat módosításáról
Meghívott: Fodor József igazgató
Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester7. Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás és önerő biztosításához kérelemMeghívott: Fodor József igazgató
Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester8. A közterület használat rendjéről és annak engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló  10/2011.(III.31.) önkormányzati rendelet módosításáról
Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester9. Javaslat az önkormányzat 2012. évi költségvetésének módosítására
10. VN. Kft-től a sportpálya karbantartására vonatkozó tájékoztató anyagElőterjesztő: Krisztin N. László polgármesterMeghívott: Pásztor László ügyvezető
11. Óvodás gyermekek kísérete, káptalantóti gyermekek szállításához további költségek kimutatásáhozElőterjesztő: Krisztin N. László polgármester
12.  Vagyongazdálkodás helyzete, feladatok. Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatokElőterjesztő: Krisztin N. László polgármester
13. Pályázati kiírás Badacsony Újság és TV vonatkozásábanElőterjesztő: Krisztin N. László polgármester
14.  Badacsonytomaj 0245 hrsz-ú ingatlan állami vagyonból önkormányzati tulajdonba kerülésére javaslat ingatlancsere útjánElőterjesztő: Krisztin N. László polgármester
15. Önkormányzati ingatlanok rendezéseElőterjesztő: Krisztin N. László polgármester
16. Börcsök Jenőné kérelme Alsó bazársoron lévő üzlethelyiség bérletéreElőterjesztő: Krisztin N. László polgármester
17. Tájékoztató aktuális pályázati lehetőségekrőlElőterjesztő: Krisztin N. László polgármester

18. Beszámoló a lejárt határidejű önkormányzati döntések végrehajtásárólElőterjesztő: Krisztin N. László polgármester
19. Beszámoló a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseirőlElőterjesztő: Krisztin N. László polgármester
20.  Javaslat a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságárólElőterjesztő: Folly Péter képviselő
21. Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása –        Megállapodások feladatellátásra, Társulási Megállapodás    módosítására javaslat, létszámcsökkentéssel kapcsolatos          nyilatkozatElőterjesztő: Krisztin N. László polgármester
A Bizottság utasítja Orbán Péter elnököt a határozat végrehajtására.
Határidő: azonnalFelelős: OrbánPéter PüB elnök
II. NAPIRENDI PONTOK TÁRGYALÁSA
1./ Napirendi pont:Polgárőr Egyesülettel együttműködési megállapodásra javaslat/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 1. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kiegészítés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban.
Mórocz István PEB elnök: Elmondja, hogy működésüket nagyban segíti, hogy segítséget kaptak az Önkormányzattól. Ismerteti az Egyesület működésének feltételeit. Eddig is volt minden évben együttműködési megállapodásuk az Önkormányzattal, a jelenlegi anyagban többről, egy hosszú távú együttműködésről van szó a település lakóinak élet- és vagyonbiztonsága érdekében. Az anyagban javítani kell az összekötő személyét, Arany György munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudja vállalni a feladatot, ezért őt jelölték meg erre a feladatra. Kiemeli az Egyesület karitatív tevékenységét, mely kapcsolódik egy Támop pályázathoz is. Az elmúlt télen 21 személynek nyújtottak segítséget. Kéri a bizottság tagjainak véleményét a megállapodás tervezettel kapcsolatban.
dr.Weller-Jakus Tamás jegyző: Az előterjesztésben szereplő határozati javaslat kiegészítését javasolja: A 2013. évet követően az Egyesület támogatása az Önkormányzat költségvetésének kondíciójától függ.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Javasolja az Egyesület vállalásai között az n) pontot kiegészíteni azzal, hogy: a Képviselő-testület elé beterjesztett pénzügyi beszámolóban.
dr. Weller-Jakus Tamás jegyző: Az Áht. szerint ez kötelező. A korábbi időszakban 2 részből állt össze az Egyesület elszámolása, beszámolója.
Orbán Péter elnök:  Megkérdezi, hogy van-e kérdés, hozzászólás a bizottsági tagok részéről? Megállapítja, hogy kérdés, hozzászólás nincs. Kéri a bizottság tagjait, hogy aki dr. Weller-

Jakus Tamás jegyző kiegészítésével és Horváth Ferenc javaslatával a megállapodás tervezet elfogadását javasolja, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül,  meghozza az alábbi határozatot:
153/2013.(III.06.) PüB határozat-Együttműködési megállapodás tervezet a Badacsonytomaji Polgárőr Egyesülettel-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága az alábbi kiegészítéssel elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a Polgárőr Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodás tervezetet:
A 2013. évet követően a Badacsonytomaji Polgárőr Egyesület            támogatása az Önkormányzat költségvetésének kondíciójától függ.Az Egyesület vállalásai között az n) pont egészüljön ki azzal, hogy a Képviselő-testület elé beterjesztett pénzügyi beszámolóban kell az Önkormányzattól kapott támogatásokkal a költségvetési évet követő év február 10-ig elszámolni.Felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

2./ Napirendi pont:- Badacsonytomaj Város Helyi Építési Szabályzat módosításához programterv elfogadása -
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 2. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kiegészítés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban.
Forintos Ervin bizottsági tag 8,27 órakor megérkezik az ülésre.A bizottsági ülésen jelenlévő szavazók száma: 5 fő
Klie Zoltán településtervező: Néhány hónapja dolgoznak már a rendezési terv előkészítésén. Többször egyeztettek a műszaki osztály vezetőjével és Polgármester úrral. Elkészült a településfejlesztési koncepció, amely megalapozza a program feladatait. Most érkeztek ahhoz a ponthoz, amikor a Képviselő-testületnek döntést kell hoznia egyes kérdésekben a rendezési terv módosításához. Mindenkinek lehetősége van az előzetes véleménynyilvánításra.
2013.01.01-től megváltozott a szabályozás, új Kormányrendelet született, ez alapján tudják a módosításokat végrehajtani. A Képviselő-testület és a Bizottságok javaslatai alapján partnereket kell bevonni a település rendezési terv egyeztetési folyamatába. Ezt határozatban szükséges kinyilvánítania a Képviselő-testületnek. Ez alapján indul el az előzetes tájékoztatási szakasz. Előfordulhat, hogy van olyan, ami kimaradt az anyagban szereplő feladatcsoportból. Ilyen pl. a horgászhelyek, kikötő melynek lehetőségét meg kell vizsgálni.
Orbán Péter elnök: Kérdés van-e a bizottsági tagok részéről az anyaggal kapcsolatban?
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Nem tudja, hogy mennyire lesz részletes a Képviselő-testület tájékoztatása a napirenddel kapcsolatban. Véleménye szerint tételesen kellene végig menni az anyagon.
Klie Zoltán településtervező: Most kellene az anyagot áttekinteni és esetlegesen kibővíteni. Ha elindul a folyamat, természetesen akkor is többször fognak egyeztetni erről.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: A 11. jelű kemping és strand területtel kapcsolatban elmondja, hogy a jelenlegi Hész a strandot egy nád nyiladéknál jelzi, de az a valóságban máshol van. Szeretné ennek a felülvizsgálatát, hogy a valós állapot szerepeljen. A megközelítéssel kapcsolatban volt már korábban is javaslat, hogy a part mentén egy sétány legyen, ennek érdekében egy 15 méteres sávot kellene kialakítani. A Bányász strandhoz kapcsolódóan elmondja, hogy van az Önkormányzatnál egy csónakkikötőre vonatkozó elképzelés, tanulmány. Szeretné, ha megvizsgálnák a kialakításának a lehetőségét a horgászturizmus fejlesztése érdekében.
dr. Weller-Jakus Tamás jegyző: Tájékoztatásul elmondja, nem arról van szó, hogy ez a 38. pont kerül csak felülvizsgálatra, az egész Hész-t felül kell vizsgálni a Képviselő-testület döntése értelmében. A Képviselő-testület az elmúlt ülésén nem alkotott helyi rendeletet, az az álláspont született, hogy az egyes szabályozási területeket egy részletes helyi építési szabályzatba próbálják meg beleépíteni. Véleménye szerint egy külön pontba ezt is fel kellene venni. Figyelni kell arra is, hogy önkormányzati rendeletben lehet szabályozni egyes kérdéseket, pl. kerítés elhelyezése. Sürgősségi indítványként került a tegnapi nap kiküldésre a partnerségi egyeztetés szabályai előterjesztés, de mivel ehhez a napirendi ponthoz tartozik, ezért nem került külön napirendi pontként felvételre. Meg kell határozni, hogy kiket javasolnak partnerként bevonni.
Forintos Ervin bizottsági tag: Szeretné látni a módosításokra vonatkozó egyes kérelmeket.
Horváth Márta osztályvezető: Elmondja, hogy készített erről egy listát.
Krisztin N. László polgármester: Egyetért Horváth Ferenc által elmondottakkal a badacsonyörsi kemping vonatkozásában. A Képviselő-testületet tájékoztatta már, hogy háttér tárgyalások folynak bizonyos cégekkel, szervezetekkel az örsi strand ügyében. Amennyiben olyan állapotba kerülnek a tárgyalások során, akkor a Képviselő-testület elé fog kerülni az ügy. Horváth Márta osztályvezető tájékoztatása szerint a kempingnek nincs bejárata, a szabályozás eleme kellene, hogy legyen az út kialakítása, ha a partner olyan, hogy van értelme ezzel foglalkozni. Emlékeztet arra, hogy a korábbi időszakban olyan elképzelés is volt, hogy a
vasúti pálya mellett párhuzamosan menne az út, nem a terület közepén. Véleménye szerint az előkészítő tárgyalásokat követően lehetne konkrét döntést hozni az ügyben. Addig várna a strand áthelyezésével, amíg ez nem bonyolódik le. Horváth Ferenc javaslatának az összes elemét fel tudják használni a tárgyalások során egy jó megállapodás megkötéséhez.
Forintos Ervin bizottsági tag: Foglalják össze, hogy melyek voltak az előző szabályzatban azok a módosítások, amelyek miatt perrel fenyegetik az Önkormányzatot.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Úgy gondolja, hogy ez külön szempont kellene, hogy legyen.
Klie Zoltán településtervező: A badacsonyörsi kempinggel kapcsolatos problémákról tudomásuk van. A kérdést úgy kell megoldani, hogy a helyszínt előtte alaposan megismerik, ez alapján készítenek 1-2 skiccet, amely segít a tárgyalások során. A sétány a Balaton Törvény szerint szinte kötelező bizonyos %-ban a part mellett. A Bányász strandon a horgászkikötőt mindenképpen fel kell venni a listába. Jegyző úrnak válaszként elmondja, hogy az anyag 39. pontjában szerepel a HÉSZ teljes felülvizsgálata, melynek célja, hogy az összes támadási felületet a minimálisra szorítsák. A Képviselő-testület arról döntött, hogy nem lesznek helyi rendeletek a bejelentési kötelezettség vonatkozásában. Felhívja a figyelmet, hogy a HÉSZ-ben nem lehet minden olyan kérdést beletenni, amire egyértelmű, akár telkenkénti döntéseket is lehetne hozni. Az új Kormányrendelet előírja, hogy melyek az engedélyköteles építési tevékenységek, amely nagyon sok nem engedélyköteles pontot tartalmaz. Ha lenne egy olyan rendelet, amely alapján főépítész bevonásával döntést lehetne hozni, az a település segítségére lenne. Javasolja, hogy a lista végére kerüljön egy függelék, hogy melyik pontokat kiknek a kezdeményezésére végezték el.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: A településképpel kapcsolatos rendelettel kapcsolatban elmondja, azért döntöttek így, mert nincs szankciója a Képviselő-testületnek.
Klie Zoltán településtervező: Elmondja, hogy ez nem így van. Ha van ilyen rendelet, akkor az önkormányzattal automatikusan minden egyes építési engedélyt véleményeztetnie kell, amennyiben valamivel nem ért egyet az építéshatóság nem adja ki rá az építési engedélyt.
Orbán Péter elnök: Megkérdezi, hogy a partnerségi egyeztetés szabályai rendelet tervezettel kapcsolatban van-e kérdés, hozzászólás. Megállapítja, hogy kérdés, hozzászólás nincs. Kéri, hogy aki egyetért a rendelet tervezet elfogadásával, kézfeltartással jelezze.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
154/2013.(III.06.) PüB határozat-HÉSZ, Partnerségi egyeztetés szabályai rendelet tervezet-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
1. elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a Partnerségi egyeztetés szabályairól szóló önkormányzati rendelet tervezetet.
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson
Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

dr. Weller-Jakus Tamás jegyző: Javasolja, hogy a HÉSZ-re vonatkozó határozati javaslatba részletesen kerüljenek bele azon szabályozási területek, amelyekre a Kormányrendelet nyújt szabályozást, de amelyre vonatkozón a Képviselő-testület rendeletet nem alkotott.
Orbán Péter elnök: Kéri, hogy aki dr. Weller-Jakus Tamás jegyző módosító indítványát elfogadja, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
155/2013.(III.06.) PüB határozat-.HÉSZ módosításához programterv elfogadása, módosító indítvány-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. dr. Weller-Jakus Tamás jegyző módosító indítványa alapján elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a HÉSZ-re vonatkozó határozati javaslatba részletesen kerüljenek bele azon szabályozási területek, amelyekre a Kormányrendelet nyújt szabályozást, de amelyre vonatkozón a Képviselő-testület rendeletet nem alkotott.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök: Kéri, hogy aki Forintos Ervin módosító indítványát elfogadja, mely szerint kerüljön az anyagban feltüntetésre a kérelmezők listája, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:

156/2013.(III.06.) PüB határozat-.HÉSZ módosításához programterv elfogadása, módosító indítvány-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.Forintos Ervin bizottsági tag módosító indítványa alapján elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Helyi Építési Szabályzat módosításához készült programterv egy függelékben tartalmazza az egyes módosításokhoz kapcsolódó kérelmezők listáját.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök:  Kéri a bizottság tagjait, hogy aki a kiegészítésekkel együtt elfogadásra javasolja a HÉSZ módosításához szükséges programtervet, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
157/2013.(III.06.) PüB határozat-Badacsonytomaj Város HÉSZ módosításához programterv elfogadása-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek Badacsonytomaj Város Helyi Építési Szabályzat módosításához szükséges programtervet a bizottsági elfogadott módosító indítványokkal együtt.
Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

3./ Napirendi pont:„Folyékony Szerelem” 2013. évi Badacsonyi Borhetek részvételi szabályzata
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 3. melléklete tartalmazza/

Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kiegészítés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban.
Laposa Bence borász: Az előzetes egyeztetések alapján a szervezést a Céh Turisztikai Egyesület biztosítaná. Az egyeztetések már tavaly novemberben megkezdődtek, kezd kialakulni egy konszenzus. Az előterjesztésben minden fontos dolog szerepel, ami a rendezvénnyel kapcsolatos. Egyetlen kérdés maradt, hogy az Önkormányzat által a Borhét támogatásához a férőhelyek, területek az a) b) vagy c) variáció szerint kerülnek-e bérbeadásra. Bármilyen döntés születik, mindenképpen forintosítani fogják annak érdekében, hogy lássák az Önkormányzat milyen összeggel támogatta a rendezvényt. Ahhoz, hogy reálisan meg lehessen szervezni a rendezvényt, a mostani testületi ülésen döntés szükséges, mert különben kifutnak az időből, nem tudják vállalni a megvalósítást. Javaslatuk, hogy a b) vagy c) verzió kerüljön elfogadásra.
Krisztin N. László polgármester: Kiegészítésként elmondja, hogy egyeztetést tartottak a badacsonyi vállalkozókkal és borászokkal, amely során kiderült, hogy a Rizling-sori vállalkozók más elképzeléssel bírnak ezzel a programmal kapcsolatban. Nem zárkóznak el attól, hogy saját finanszírozásból egy olyan programot szervezzenek, amit pl. Badacsonyi Nyárnak neveznek, a borászatok pedig –mivel minőségi előrelépést szeretnének- a Céh szervezésében a Borhét szervezésére vállalkoznak. Mérlegelték, hogy a kézműves kereskedők helye mennyi legyen. Kérdés, hogy a negatív tapasztalatok miatt tartsa-e saját kezében az Önkormányzat ezeknek a helyeknek a bérbeadását? Eddig az adott program szervezője rendezte ezeknek a területeknek a kiadását.
Forintos Ervin bizottsági tag: Megkérdezi, hogy a borászok a Céh –mint szervező- felé fizetik-e a faházak bérleti díját?
Krisztin N. László polgármester: Az Önkormányzat meghatározza a részvételi szabályzatban, hogy mennyi a Borhét ideje alatt egy terület bérleti díja. A kérdés, hogy ezt az Önkormányzat szedje-e be és adja át a Céh Egyesületnek önkormányzati támogatásként. Tavaly 280.000 Ft. volt a faházak bérleti díja a borászoknak.
Laposa Bence borász: Véleménye szerint a minimum díj legyen meghatározva, a cél, hogy minél több bevételt szedjenek be a résztvevőktől.
Forintos Ervin bizottsági tag: Kéri bemutatni a programtervezetet forintálisan, hogy lássák mi az az összeg, ami a szervezők rendelkezésére áll. Véleménye szerint a bérleti díjakat az Önkormányzat szedje be.
Laposa Bence borász: A rendezvény megszervezéséhez a Borhét részvételi díjainak beszedése szükséges. Véleménye szerint ez kb. 5-6 m. Ft. 10-20 férőhellyel számolva, ami az infrastrukturális feltételek megteremtéséhez szükséges. Az egyes programok költségei még ezen felül jönnek. Akkor tudnak tervet készíteni, ha látják, hogy milyen összeg áll rendelkezésükre.


Vargáné Szőke Judit bizottsági kültag: Felhívja a szervezők figyelmét, hogy a tavalyi évben az áfa nem került megjelenítésre, erre oda kell figyelni.
Orbán Péter elnök: Kérdése, hogy a mostani szabályzat szerint a régi borászok részt tudnak-e venni a rendezvényen.
Laposa Bence borász: A szabályzatban foglalt feltételeket teljesítő borászatok vehetnek részt a Borhéten kiállítóként.
Orbán Péter elnök:  A rendezvény kezdetekor könyörögtek egyes borászoknak, hogy jelenjen meg, tavaly pedig nem kaptak lehetőséget. Javasolja, hogy aki több éve részt vett már e rendezvényen kaphasson lehetőséget, ha nem is Badacsonytomajon van a székhelyük.
Laposa Bence borász: Ha a szabályzaton úgy módosítanának, hogy badacsonyi székhelyen kívüli borászok is megjelenhetnek, akkor további 30 jelentkező lenne. A szabályzatban kizáró feltétel nincs, plusz pontokat fogalmaztak meg a részvétel feltételeire vonatkozóan.
Forintos Ervin bizottsági tag: Kérdése, hogy szükség lesz-e a nagyszínpadra?
Krisztin N. László polgármester: Tájékoztatásul elmondja, hogy a Rizling és Danubius sor vállalkozói a Borhét szervezésében nem kívánnak együttműködni. Mérlegelik, hogy a Dísztéren, akár több alkalommal más rendezvényeket szervezzenek. Javasolja külön szabályzat megfogalmazását a Dísztér vonatkozásában.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Vannak eldöntendő kérdések. Az a) verziót javasolja elfogadásra, mely szerint az Önkormányzat szedje be a közterület használati díjakat. A C/4. pontban a megfogalmazás nem jó, a csak szót ki kell venni. Több helyen a rendező-szervező kötőjellel szerepel. Ezzel döntést akarnak, hogy ezek közül melyik maradjon a szabályzatban?
Laposa Bence borász: Válaszában elmondja, hogy igen.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: C. 3. c. pontban is döntés szükséges. Az előterjesztés mellékletét képezi a Céh Turisztikai Egyesület szándéknyilatkozata, amelyben az szerepel, ha elfogadja a Képviselő-testület a szabályzatot, akkor fognak pályázatot benyújtani a Borhét megrendezésére vonatkozóan. Tehát ha a szabályzatot elfogadják a mostani ülésen, ezt követően egy újabb bizottsági és testületi ülésen dőlne el Borhét megrendezésének a kérdése?
Laposa Bence borász: Amennyiben a márciusi testületi ülésen nem születik döntés, akkor a borászok és az Egyesület is ki fog vonulni a rendezésből, mert már fél éve húzzák a dolgot és akkor már fizikailag nem lehet leszervezni a programot.
Forintos Ervin bizottsági tag: Az anyag szerint 07.01-ig kötelező a részvételi díjakat befizetni.
Laposa Bence borász: Úgy gondolja, hogy szervezési kérdés, hogy ki, mikor és mennyit fizet. Ebben a rendszerben, melyben a Városi Művelődési Központ állítja össze a szabályzatot, van az Önkormányzat és még van egy szervező, anomáliák keletkeznek. Kis túlzással így rendezvényt létrehozni lehetetlen. Miért a BVKI készíti el a szabályzatot, amikor nem ők lesznek a szervezők? Így olyan rendszer alakul ki, ami nem működőképes.
Orbán Péter elnök:  Egyetért azzal, hogy egy kézben kell lennie a szervezésnek. Az idei évben jelezték először, hogy a Céh Egyesület szervezné a rendezvényt. Véleménye szerint a Céh Turisztikai Egyesület szervezze le ezeket a problémákat.
Nagy László BVKI igazgató-helyettes: Elmondja, hogy az Önkormányzat, mint rendező jelenik meg, amely megbízza a Céh Turisztikai Egyesületet a szervezéssel.
Laposa Bence borász: Elmondja, hogy szervezési szempontból az a) határozati javaslatot nem tartja elfogadhatónak.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Emlékeztet arra, hogy tavaly ez miatt volt probléma.
Laposa Bence borász: Hogyan tudna egy szervező úgy kötelezettséget vállalni, egy megrendelés mögé, hogyan tudja szervezési díjait a bérleti díjakkal kapcsolatban érvényesíteni, ha nem ő diszponál a beszedett összegekről? Ha nincs a plusz 30 férőhely, akkor a Borhétnek nincs finanszírozása.
Orbán Péter elnök: A testületi határozat arról szól, hogy az önkormányzat által beszedett bérleti díjakat támogatásként átadnák a szervező részére.
Laposa Bence borász: Erről szól a c) határozati javaslat, melyben az szerepel, hogy a 20 + 10 férőhely bérleti díját az Önkormányzat szedi be. A borászatok által fizetendő összeget pedig a szervező szedi be. A szervezők a b) vagy c) határozati javaslat elfogadását tartanák elfogadhatónak.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Véleménye szerint úgy tudnának előbbre lépni, ha meghatároznák a rendezvényhez szükséges forrás összegét. Onnantól az a kérdés, hogy azt hogyan finanszírozzák le.
Békássy János Céh Turisztikai Egyesület alelnöke: Véleménye szerint hosszú távra ki lehetne alakítani egy rendszert, amely gördülékennyé tenné a rendezvény megszervezését. Az Egyesület szándéknyilatkozatában azért szerepelt a részvételi szabályzat elfogadása, mert amikor beadásra került még nem volt meg a Borhét részvételi szabályzat tervezete. Ezért nem kell megismételni a szándéknyilatkozatot, az Egyesület fenntartja ezt a szándékát. Arról kell dönteni, hogy egy közösen kialakított elszámolási, beszámolási rendszer kialakításával az önkormányzat a feladatokat átadja-e oda, ahol maga az esemény zajlik. Javasolja, hogy az Önkormányzat a legegyszerűbb, leggyorsabban működő rendszert építse fel, az Egyesületnél történjen a közterületek befizetése, az elszámolási kötelezettség lehet időszakos is. A b) pont elfogadását javasolja.
Forintos Ervin bizottsági tag: Ha lenne egy programterv, akkor lehetne arról beszélni, hogy a 15-20 hely után befolyó bérleti díjból az Önkormányzat mennyit kíván a rendezvény támogatására fordítani.

Tasner Mónika Céh Turisztikai Egyesület munkaszervezet vezető: A b) pont elfogadását javasolja, melyet kiegészítene azzal, hogy minden egyes esetben az önkormányzattal egyeztetnének a kiadandó helyek tekintetében, hogy az adott kézműves jelentkezése elfogadható-e, nem sérti-e a helyi kereskedők üzleti érdekeit. Forintos Ervin felvetésére elmondja, hogy nem lehet úgy költségvetést tervezni, ha nem tudják, hogy a bevételi oldalon mire számíthatnak.
Békássy János Céh Turisztikai Egyesület alelnöke: Az Egyesületnek kidolgozott pénzügyi rendszerrel rendelkezik, a befizetések nyomon követhetőek.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Alapvetően bizalmatlanságról van szó. Ezért kellene egy konkrét összeget meghatározni. Mindenkinek az az érdeke, hogy egy kiváló rendezvény valósuljon meg.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Emlékeztet arra, hogy a Képviselő-testületnek van egy határozata a közterületek kiadására vonatkozóan.
dr. Weller-Jakus Tamás jegyző: Ki lehet számolni, hogy kb. mekkora összeg folyhat be ezeknek a közterületeknek a bérbeadásából. A bizottság tegyen javaslatot, hogy a Borhét színvonalas lebonyolítása érdekében ki rendezze a rendezvényt.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: A Céh Turisztikai Egyesület milyen garanciákat tud vállalni  a rendezvény megszervezésére?
Békássy János Céh Turisztikai Egyesület alelnöke: Erre a kérdésre nem készültek, mert az alapkérdés az volt, hogy lesz-e egyáltalán gazdája a 2013. évi Borhétnek. Kérdés, hogy a Képviselő-testület milyen garanciákra gondol?
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Kérdése, lehet-e tudni, hogy milyen összegről van szó?
Horváth Márta osztályvezető: A borászokkal együtt 10-11 m. Ft-ról van szó.
Orbán Péter elnök:  Kéri a bizottság tagjait, hogy aki a szabályzat 1. pontban szereplő a) javaslat elfogadását támogatja, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 1 igen szavazattal, 3 ellenszavazattal, 1 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
158/2013.(III.06.) PüB határozat-„Folyékony Szerelem” 2013. évi Badacsonyi Borhetek részvételi szabályzata-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. nem javasolja a Képviselő-testületnek a 2013. évi Borhét részvételi szabályzat tervezet 1. pontjában szereplő a) javaslat elfogadását.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök: Kéri a bizottság tagjait, hogy aki a szabályzat 1. pontban szereplő b) javaslat elfogadását támogatja, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága  igen szavazat nélkül, 3 ellenszavazattal, 2 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:

159/2013.(III.06.) PüB határozat-„Folyékony Szerelem” 2013. évi Badacsonyi Borhetek részvételi szabályzata-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. nem javasolja a Képviselő-testületnek a 2013. évi Borhét részvételi szabályzat tervezet 1. pontjában szereplő b) javaslat elfogadását.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök: Kéri a bizottság tagjait, hogy aki a szabályzat 1. pontban szereplő c) javaslat elfogadását támogatja, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
160/2013.(III.06.) PüB határozat-„Folyékony Szerelem” 2013. évi Badacsonyi Borhetek részvételi szabályzata-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. javasolja a Képviselő-testületnek a 2013. évi Borhét részvételi szabályzat tervezet 1. pontjában szereplő c) javaslat elfogadását.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Békássy János Céh Turisztikai Egyesület alelnöke: Jegyző úr javaslata alapján kéri, hogy a bizottság határozatban mondja ki, hogy 2013. évben a Borhetet az Önkormányzat a Céh Turisztikai Egyesülettel kívánja megrendeztetni, a továbbiakban őket tekinti tárgyaló partnernek.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Elmondja, hogy az előterjesztés a borhét részvételi szabályzatáról szól.
dr. Weller-Jakus Tamás jegyző: A javaslat annyiban kapcsolódik az előterjesztéshez, hogy az anyag első oldalán ki van pontozva, hogy kire akarja bízni az Önkormányzat a szervezést. A bizottságnak az anyagban szereplő mindegyik javaslatról kellene határozatot hozni a Képviselő-testület részére.
Orbán Péter elnök:  Javasolja a 2013. évi Badacsonyi Borhetek részvételi szabályzatának elfogadását.
Laposa Bence borász: Az előterjesztés végén szereplő Határozati Javaslatból a b) pont elfogadását javasolná az alábbi módosításokkal:- Az előterjesztés 1. pont c) javaslat elfogadása.- Az anyagban az egyes pontokban szervező szerepeljen, a rendező-szervező helyett.- A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesületet felkéri az Önkormányzat a 2013. évi Badacsonyi Borhetek rendezvény megszervezésére.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes 9,50 órakor kimegy a bizottsági ülésről.A bizottsági ülésen jelenlévő szavazók száma: 4 fő
Orbán Péter elnök: az 1. pont c) pontját javasolta már a bizottság, ezt beemelik a határozatba. A következő javaslat Tasner Mónikától hangzott el, mely szerint ez a pont egészüljön ki azzal, hogy az Egyesület az Önkormányzattal egyeztetve adja ki a közterületeket. Kéri a bizottság tagjait, aki ezt elfogadja, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
161/2013.(III.06.) PüB határozat-„Folyékony Szerelem” 2013. évi Badacsonyi Borhetek részvételi szabályzata-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. nem javasolja a Képviselő-testületnek a 2013. évi Borhét részvételi szabályzat tervezet 1. pontjában szereplő c) javaslat kiegészítését azzal, hogy a közterületeket a Céh Turisztikai Egyesület az Önkormányzattal egyeztetve adja ki.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök: Javasolta, hogy azok a borászok is részt vehessenek a 2013. évi Borhét rendezvényen, amelyek nem badacsonyi székhelyűek, de a korábbi években kiállítóként jelen voltak. Kéri, hogy aki ezzel egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
162/2013.(III.06.) PüB határozat-„Folyékony Szerelem” 2013. évi Badacsonyi Borhetek részvételi szabályzata-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a 2013. évi Borhéten azon borászok is részt vehessenek, amelyek nem badacsonyi székhelyűek, de az elmúlt években kiállítóként jelen voltak.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök
Békássy János Céh Turisztikai Egyesület alelnök: Javasolja, hogy a Képviselő-testület üléséig bízza meg a borászokat, hogy erre javaslatot tegyenek.
Orbán Péter elnök:  Kéri, hogy aki Békássy János javaslatát elfogadja, kézfeltartással jelezze. 
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
163/2013.(III.06.) PüB határozat
-„Folyékony Szerelem” 2013. évi Badacsonyi Borhetek részvételi szabályzata-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. javasolja, hogy a borászok a Képviselő-testület március 14-i üléséig tegyenek javaslatot arra, hogy a nem badacsonyi székhelyű, de a korábbi években a Borheteken kiállítóként részt vevő borászatok közül hányan jelenhessenek meg a rendezvényen.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Folly Péter bizottsági elnök-helyettes 9,53 órakor visszaérkezik az ülésre.A bizottsági ülésen jelenlévő szavazók száma: 5 fő
Laposa Bence borász: Kéri, hogy az anyagban ahol rendező-szervező szerepel csak a szervező maradjon bent.
Orbán Péter elnök: Határozati javaslat, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete megbízza a Céh Turisztikai Egyesületet, mint szervezőt a 2013. évi Borhetek rendezvény megszervezésével. Aki ezt el tudja fogadni, kéri, hogy szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
164/2013.(III.06.) PüB határozat-„Folyékony Szerelem” 2013. évi Badacsonyi Borhetek szervezőjére javaslat -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a „Folyékony Szerelem” 2013. évi Borhetek szervezésével a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesületet bízza meg.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Forintos Ervin bizottsági tag: Javasolja, hogy az Egyesület nyújtsa be a rendezvényre vonatkozó programtervezetet.
Orbán Péter elnök:  Kéri, hogy aki Forintos Ervin módosító indítványával egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
165/2013.(III.06.) PüB határozat-„Folyékony Szerelem” 2013. évi Badacsonyi Borhetek programtervezetre javaslat -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. javasolja a Képviselő-testületnek a 2013. évi Borhetekre vonatkozó programtervezet benyújtását kérje a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesülettől.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök:  Kéri, hogy aki a Badacsonyi Borhetek 2013. évi részvételi szabályzatát a módosításokkal egyben el tudja fogadni, kézfeltartással jelezze.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
166/2013.(III.06.) PüB határozat-„Folyékony Szerelem” 2013. évi Badacsonyi Borhetek részvételi szabályzata-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
1. javasolja a Képviselő-testületnek a 2013. évi Borhét részvételi szabályzatát az alábbi kiegészítésekkel elfogadni:a) javasolja a Képviselő-testületnek a 2013. évi Borhét részvételi      szabályzat tervezet 1. pontjában szereplő c) javaslat elfogadását.b) javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a 2013. évi Borhéten azon borászok is részt vehessenek, amelyek nem badacsonyi székhelyűek,    de az elmúlt években kiállítóként jelen voltak.c) javasolja, hogy a borászok a Képviselő-testület március 14-i üléséig      tegyenek javaslatot arra, hogy a nem badacsonyi székhelyű, de a     korábbi években a Borheteken kiállítóként részt vevő borászatok     közül hányan jelenhessenek meg a rendezvényen.d) javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a „Folyékony Szerelem”    2013. évi Borhetek szervezésével a Badacsonyi Céh Turisztikai      Egyesületet bízza meg.e)           javasolja a Képviselő-testületnek a 2013. évi Borhetekre    vonatkozó       programtervezet benyújtását kérje a Badacsonyi Céh       Turisztikai      Egyesülettől.
felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

4./ Napirendi pont:KEOP-2012-4.10.0/A pályázati lehetőség keretében az Egészségház épületére telepítendő napelemes rendszer kiépítése
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 4. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kiegészítés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban.
dr. Weller-Jakus Tamás jegyző: Az anyagot tárgyalta a bizottság egy része 2013.02.22. napján, viszont az a bizottsági ülés nem megfelelően került összehívásra, felmerült az eljárási hiba, ezért  a bizottságnak ismételten meg kell tárgyalnia a napirendet.
Orbán Péter elnök 09.59 órakor kimegy az ülésről. Az ülés vezetését átadja Folly Péter bizottsági elnök-helyettesnek.A bizottsági ülésen jelenlévő szavazók száma: 4 fő
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Kérdése, hogy a 02.22-i rendkívüli Pénzügyi Bizottsági ülést követően volt-e Képviselő-testületi ülés ebben a témában, ha igen milyen döntés született.
Krisztin N. László polgármester: Válaszában elmondja, hogy volt egy Képviselő-testületi ülés, melyen az a döntés született, hogy a pályázatot nyújtsák be olyan feltételekkel, hogy az audit és a pályázatkészítésére egy meghatározott összeget a Képviselő-testület biztosít, illetve a legalacsonyabb és legmagasabb ajánlattevőt kizárták és az utána következő ajánlatot fogadták el emlékezete szerint. Ennek alapján a pályázat benyújtásra került, tekintettel arra, hogy 02.25-én (hétfőn) 9.00 órától lehetett benyújtani a pályázatot és várható volt, hogy nagyon sok pályázat érkezik be, ezért kapkodtak a végén. Elmondja, meg fogják gondolni, hogy legközelebb, ha ilyen helyzet lesz, belemenjenek-e.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Ügyrendi javaslatot tesz, mely szerint erről ne is tárgyaljon a Pénzügyi Bizottság, ugyanis oka fogyottá vált, mert a pályázat be van nyújtva.
Krisztin N. László polgármester: Elmondja, hogy a szerződéskötésig vissza lehet vonni a pályázatot. Annak a döntésnek elvileg része lett volna a Vanessia Kft-vel kötendő megbízási szerződés, amelyet nem tárgyalt a bizottság, mert arra alkalmatlannak találták. Az volt a döntés lényege, ha a Vanessia Kft. ha azt elfogadja, hogy ebben a Képviselő-testület később dönt, ezzel a rizikóval összefüggésben is elkészíti a pályázatot, akkor tegye meg. A pályázatot beadták tudomásunk szerint, tehát elfogadták ezt a körülményt. Azon a napon 10.00 órától 12.00 óráig nem volt mód és lehetőség, -különösen Jegyző úr távollétében-, hogy ezt a megállapodást pontról pontra átdolgozzák. Tehát még nincs megbízási szerződés az Önkormányzat és a cég között, csak az auditor és az Önkormányzat között. Tehát ilyen értelemben van értelme tárgyalni a napirendet.
Wolf Viktória aljegyző: Tájékoztatásul elmondja, hogy a munka megrendeléséről döntött a Képviselő-testület, illetve az audit elkészítéséről, ami elválaszthatatlan részét képezte a beadandó pályázatnak, sikerdíj meghatározásával.
Orbán Péter elnök 10.03 órakor visszaérkezik az ülésre.A bizottsági ülésen jelenlévő szavazók száma: 5 fő
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Megkérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e a napirenddel kapcsolatban.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Utólagos döntésekben nem kíván részt venni. Nem fog szavazni ebben a kérdésben.
Krisztin N. László polgármester: Akkor nemmel kell szavazni, hogy vonják vissza a pályázat beadását.
Wolf Viktória aljegyző: Az előterjesztésben szerepel, hogy felmerült az eljárási hibának a kérdésköre, ezért kiküszöbölendő terjesztették a Pénzügyi Bizottság ülésére ismételten az előterjesztést. Természetesen a pályázat visszavonásáról is lehet döntést hozni, melynek következményeivel azért számolni kell. Két határozat ismételt elfogadását kérnék a bizottságtól, amelyet az előterjesztésben részletesen kiközöltek.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Megkérdezi, hogy további kérdés, hozzászólás van-e a napirenddel kapcsolatban. Megállapítja, hogy kérdés, hozzászólás nincs. Határozati javaslat: Javasolja a Képviselő-testületnek a bizottság a „Helyi hő, és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” című KEOP-2012-4.10.0/A jelű pályázati kiírás keretében az Egészségház épületére napelemes rendszer kiépítés céljából pályázat benyújtását. Kéri, hogy aki ezzel egyetért, szavazzon.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: jelezte nem vesz részt a szavazásban.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:

167/2013.(III.06.) PüB határozat- KEOP-2012-4.10.0/A jelű pályázati lehetőség keretében az Egészségház épületére napelemes rendszer kiépítése -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. javasolja a Képviselő-testületnek a bizottság, hogy a „Helyi hő, és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” című KEOP-2012-4.10.0/A jelű pályázati kiírás keretében az Egészségház épületére napelemes rendszer kiépítés céljából pályázat benyújtását.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Megkérdezi, hogy további kérdés, hozzászólás van-e a napirenddel kapcsolatban. Megállapítja, hogy kérdés, hozzászólás nincs. Határozati javaslat: Nem javasolja a Képviselő-testületnek a bizottság, hogy a „Helyi hő, és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” című KEOP-2012-4.10.0/A jelű pályázati kiírás keretében az Egészségház épületére napelemes rendszer kiépítés céljából pályázat megírásának és az előaudit elkészítésének a megrendelését 500.000 Ft. + ÁFA sikerdíj összegben a Vanessia Magyarország Kft-től. Aki ezzel egyetért, szavazzon.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: jelezte nem vesz részt a szavazásban.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
168/2013.(III.06.) PüB határozat- KEOP-2012-4.10.0/A jelű pályázati lehetőség keretében az Egészségház épületére napelemes rendszer kiépítése -


Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.nem javasolja a Képviselő-testületnek a bizottság, hogy a „Helyi hő, és villamos energia igény kielégítése megújuló energiaforrásokkal” című KEOP-2012-4.10.0/A jelű pályázati kiírás keretében az Egészségház épületére napelemes rendszer kiépítés céljából pályázat megírásának és az előaudit elkészítésének a megrendelését 500.000 Ft. + ÁFA sikerdíj összegben a Vanessia Magyarország Kft-től.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök 10.10 órakor vissza veszi az ülés vezetését Folly Péter bizottsági elnök-helyettestől.
5./ Napirendi pont:- Javaslat a Képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló 1/2013. (I.25.) önkormányzati rendelet módosítására, Képviselő-testület bizottságainak működéséről -
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 5. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kiegészítés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban.
dr. Weller-Jakus Tamás jegyző: Elmondja, hogy az előterjesztés előzménye, hogy a közútkezelő feladatokkal kapcsolatos hatáskört kell szabályozni. Időközben érkezett Simonné Visi Erzsébet képviselőtől javaslat az SZMSZ módosítására vonatkozóan. Telefonon konzultált az Önkormányzat törvényességi ellenőrével a napirenddel kapcsolatban, ez alapján készült el az előterjesztés. A régi SZMSZ 95 %-ban átvételre került. Tételesen ismerteti az anyagban szereplő módosításokat. A 40. §-nál javasolja úgy módosítani, hogy 3 Képviselő javaslatára a Polgármester kezdeményezheti –de nem kötelező- ugyanazon ügyben 1 alkalommal a döntés ismételt megtárgyalását, ha a képviselő-testület döntését az önkormányzat érdekeit sértőnek tartja. A 64. §: Simonné Visi Erzsébet javaslata a Kormányhivatal szakmai álláspontja alapján került beépítésre. Az 72. § a törvényességi ellenőr javaslat alapján került kiegészítésre. Az SZMSZ függelékében szereplő részt a törvényességi ellenőr azt kérte, hogy mellékletben szerepeljen. A Humán Ügyek Bizottság hatáskörében törvényi változások voltak. Most már csak a méltányossági ápolási díjakról dönthet a bizottság, a többi a Járási Hivatalhoz tartozik. Lakásfenntartási támogatás Jegyzői hatáskörbe került. Pénzügyi Bizottságnál változás, hogy a jogszabály az Oték 42 § (10) bekezdését 2013.01.01-el hatályon kívül helyezte, helyette új rendelkezés nem lépett életbe. Erre majd új helyi rendeletet kell alkotni. Változás a Pénzügyi Bizottságnál a támogatásokkal kapcsolatban a sport célú, mert az a Humán Ügyek Bizottságánál szerepel. A 3. mellékletben szerepelnek a Jegyzőre átruházott feladat- és hatáskörök. Javasolja, hogy a bizottságok működését egyben tárgyalja a bizottság a napirenddel, mivel az SZMSZ mellékletét képezi a bizottságok feladatköre.
Orbán Péter elnök: Megkérdezi, hogy van-e hozzászólás az anyaggal kapcsolatban.
Horváth Ferenc bizottsági kültag:- Az SZMSZ 11. § (2) bekezdés szerint a soros ülések minden hónap 2. hetének csütörtöki napján vannak. Rendszeresek a rendkívüli ülések egy hónapon belül több alkalommal. Javasolja, hogy a Képviselő-testület minden hónap 4. hetében is tartson soros ülést.- A 12. § (1) bekezdése: Sürgős esetben a távbeszélőn való ülés összehívást javasolná, azzal a kikötéssel, hogy azt a Polgármester személyesen köteles végrehajtani.- 19. § (7) bekezdés és (10) bekezdés egymásra utal. Javasolja, hogy a 19. § (10) bekezdésében az szerepeljen, hogy a (7) bekezdés a) pontja  az irányadó.- 64 § (2): Értelmetlen a mondat. Javaslata, hogy konkretizálja a Testület, hogy 2 alkalommal más személyre is javaslatot kell tennie, aki nem kapta meg ahhoz képest, vagy törölni kell ezt a pontot, mert nincs értelme.
dr. Weller-Jakus Tamás jegyző: A Kormányhivatalnak az az álláspontja az alpolgármester jelölés eljárási szabályaira vonatkozóan, hogy a Képviselő-testületnek kell szabályoznia az SZMSZ-ben. Az, hogy kire tesz javaslatot a Polgármester a Mötv-ből fakad. Ez nem biztos, hogy megállná a törvényesség próbáját. A jelenlegi szövegkörnyezet alapján előfordulhat, hogy a Polgármester háromszor ugyan azt a nevet teszi fel.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Ha ez így marad, akkor a 64. § (2) bekezdést törölni kell, mert nincs értelme. Amennyiben megkockáztatja a Képviselő-testület azt a kérdést, hogy Jegyző úr által elmondottak szerint nem biztos, hogy kiállja a törvényesség próbáját, nem biztos, hogy ezzel teljes mértékben egyetért. Mi a fontosabb, hogy legyen Alpolgármester, a törvény szellemében ez kell, hogy legyen, akkor annak megfelelően a szabályozásban bele kellene tenni azt a mondatba, hogy köteles más személyt/személyeket is jelölni.
Orbán Péter elnök: Részéről volt javaslat, hogy szükség van-e Humán Ügyek Bizottságára. Úgy gondolja, hogy nincs. Megkérdezi, hogy van-e más határozati javaslat.
Vargáné Szőke Judit bizottsági kültag: A bizottságok további működéséről szóló előterjesztésben 3 variáció szerepel az előterjesztésben.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Véleménye szerint a bizottságok működéséről szóló anyagot a költségvetés előtt kell módosítani.
Orbán Péter elnök:  Kéri a bizottság tagjait, hogy aki egyetért azzal, hogy továbbra is maradjon a Humán Ügyek Bizottsága, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, 2 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:

169/2013.(III.06.) PüB határozat-Képviselő-testület bizottságainak további működéséről-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. nem javasolja a Humán Ügyek bizottságának további működését.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök: Kéri, hogy aki egyetért a bizottságok további működéséről szóló előterjesztés 1. határozati javaslatának elfogadásával, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 1 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal, 2 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:

170/2013.(III.06.) PüB határozat-Képviselő-testület bizottságainak további működéséről-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. nem javasolja a Képviselő-testületnek a bizottságok további működtetéséről szóló előterjesztés szerinti 1. határozati javaslat elfogadását.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök: Kéri, hogy aki egyetért a bizottságok további működéséről szóló előterjesztés 2. határozati javaslatának elfogadásával, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 1 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal, 2 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:


171/2013.(III.06.) PüB határozat-Képviselő-testület bizottságainak további működéséről-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. nem javasolja a Képviselő-testületnek a bizottságok további működtetéséről szóló előterjesztés szerinti 2. határozati javaslat elfogadását.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök: Kéri, hogy aki egyetért a bizottságok további működéséről szóló előterjesztés 3. határozati javaslatának elfogadásával, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 3 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
172/2013.(III.06.) PüB határozat-Képviselő-testület bizottságainak további működéséről-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. javasolja a Képviselő-testületnek a bizottságok további működtetéséről szóló előterjesztés szerinti 3. határozati javaslat elfogadását, mely szerint a Pénzügyi Bizottság 5 képviselővel, kültag nélkül működne a továbbiakban.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök. Horváth Ferenc bizottsági kültag módosító indítványa a 11.  §  (2) pontjával kapcsolatban, hogy tartson a Képviselő-testület minden hónap 4. hetében is soros ülést. Kéri, hogy aki ezzel egyetért, szavazzon.


Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 1 igen szavazattal, 3 ellenszavazattal, 1 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
173/2013.(III.06.) PüB határozat- A Képviselő-testület SZMSZ módosításáról szóló 1/2013. (I.25.) önkormányzati rendelet módosítása  (módosító indítvány) -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. nem javasolja Horváth Ferenc SZMSZ 11. § (2) bekezdésére vonatkozó módosító indítványának elfogadását.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök
Orbán Péter elnök. Horváth Ferenc bizottsági kültag módosító indítványa a 12.  §  (1) pontjával kapcsolatban, hogy a Polgármester halaszthatatlan sürgős esetben rendkívüli ülést távbeszélőn is összehívhat, azzal a kikötéssel, hogy azt személyesen köteles végrehajtani. Kéri, hogy aki ezzel egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal, 1 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
174/2013.(III.06.) PüB határozat- A Képviselő-testület SZMSZ módosításáról szóló 1/2013. (I.25.) önkormányzati rendelet módosítása  (módosító indítvány) -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. nem javasolja Horváth Ferenc SZMSZ 12. § (1) bekezdésére vonatkozó módosító indítványának elfogadását.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök



Orbán Péter elnök. Horváth Ferenc bizottsági kültag módosító indítványa a 19.  §  (10) pontjával kapcsolatban, hogy 19. § (10) bekezdésében az szerepeljen, hogy a (7) bekezdés a) pontja  az irányadó. Kéri, hogy aki ezzel egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
175/2013.(III.06.) PüB határozat- A Képviselő-testület SZMSZ módosításáról szóló 1/2013. (I.25.) önkormányzati rendelet módosítása  (módosító indítvány) -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. javasolja a Képviselő-testületnek -Horváth Ferenc módosító indítványa alapján- az SZMSZ 19. § (10) bekezdésében az szerepeljen, hogy a „(7) bekezdés a) pontja  az irányadó”.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Folly Péter bizottsági elnök-helyettes 10,34 órakor kimegy az ülésről.A bizottsági ülésen jelenlévő szavazók száma: 4 fő
Orbán Péter elnök:  Kéri a bizottság tagjait, hogy aki egyetért Horváth Ferenc módosító indítványával a 64. § (2) bekezdésében foglaltakra vonatkozóan, kézfeltartással jelezze.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 1 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 2 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
176/2013.(III.06.) PüB határozat- A Képviselő-testület SZMSZ módosításáról szóló 1/2013. (I.25.) önkormányzati rendelet módosítása  (módosító indítvány) -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési BizottságaHatáridő: azonnal2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. nem javasolja Horváth Ferenc SZMSZ 64. § (2) bekezdésére vonatkozó módosító indítványának elfogadását az alpolgármester jelölésére vonatkozóan.Felelős: Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök: Kéri a bizottság tagjait, hogy aki az elhangzott módosításokkal, egyben elfogadja a rendelet tervezetet, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal, ellenszavazat és  tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
177/2013.(III.06.) PüB határozat- A Képviselő-testület SZMSZ módosításáról szóló 1/2013. (I.25.) önkormányzati rendelet módosítása, Képviselő-testület bizottságai működtetésének felülvizsgálata  -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
elfogadásra javasolja a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2013. (I.25.) önkormányzati rendelet módosítását az alábbi módosításokkal:a) javasolja a Képviselő-testületnek a bizottságok további működtetéséről szóló előterjesztésben szereplő 3. határozati javaslat elfogadását, mely szerint a Pénzügyi Bizottság 5 képviselővel, kültag nélkül egyedüli bizottságként működne a továbbiakban.b)      az SZMSZ 19. § (10) bekezdésében az szerepeljen, hogy a „(7) bekezdés a) pontja  az irányadó”.
felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Folly Péter bizottsági elnök-helyettes 10,36 órakor visszaérkezik az ülésre.A bizottsági ülésen jelenlévő szavazók száma: 5 fő

6./ Napirendi pont:Badacsonytomaj Város Önkormányzat Kulturális Intézménye Alapító Okirat módosítása
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 6. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kiegészítés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban.
Nagy László BVKI igazgató-helyettes: A telephelyváltozás és névváltozás miatt szükséges módosítani az Alapító Okiratot.
Orbán Péter elnök:  Kéri a bizottság tagjait, hogy aki az előterjesztésben szereplő határozati javaslatban foglaltak szerint a alapító okirat módosítását elfogadja, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
178/2013.(III.06.) PüB határozat-BVKI Alapító Okirat módosítása-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek Badacsonytomaj Város Önkormányzat Kulturális Intézménye Alapító Okirat módosítását az előterjesztés határozati javaslatában foglaltak szerint.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök

7./ Napirendi pont:Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás és önerő biztosításához kérelem
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 7. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kiegészítés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban.
Nagy László BVKI igazgató-helyettes: Minden év márciusában lehet beadni ezt a pályázatot, melynek benyújtásához önerő biztosítása szükséges. A pályázattal az intézmény technikai, tárgyi eszközeinek felújítására, karbantartására lehet támogatást nyerni.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Javaslata, hogy az intézmény költségvetését csökkentsék ezzel a 600.000 Ft-tal, el kellene különíteni ezt az összeget a dologi előirányzatok terhére.
Nagy László BVKI igazgató-helyettes: Tájékoztatásul elmondja, hogy a dologi kiadásaik a 3 intézményükre (Művelődési Ház, Könyvtár, Múzeumok) vonatkozik. Jelen előterjesztés a technikai eszközök szinten tartására, illetve cseréjéről szól.
Orbán Péter elnök:  Megkérdezi a bizottság tagjai, hogy van-e más javaslat részükről? Megállapítja, hogy további javaslat nincs a napirendre vonatkozóan. Kéri a bizottság tagjait, hogy aki Horváth Ferenc módosító indítványával egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 1 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, 3 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
179/2013. (III.06.) PüB határozat- Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás és önerő biztosításához kérelem -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. Nem javasolja Horváth Ferenc módosító indítványának elfogadását Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás és önerő biztosítására vonatkozóan, mely szerint az önerő összegét el kell különíteni a dologi előirányzatok terhére.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök
Orbán Péter elnök: Kéri, hogy aki az előterjesztésben szereplő határozati javaslatot elfogadja, kézfeltartással jelezze.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 1 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal, 2 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:

180/2013. (III.06.) PüB határozat- Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás és önerő biztosításához kérelem -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. nem javasolja a Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás és önerő biztosításához kapcsolódó előterjesztés szerinti határozati javaslat elfogadását.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök


8./ Napirendi pont:Előterjesztés a közterület használat rendjéről és annak engedélyezésével kapcsolatos eljárásról.
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 8. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kiegészítés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban.
dr. Weller-Jakus Tamás jegyző: Az előző testületi ülésen elhangzottak alapján készült el az új táblázat.
Orbán Péter elnök:  Megkérdezi, hogy hozzászólás van-e a napirenddel kapcsolatban?
Forintos Ervin bizottsági tag: Véleménye szerint a Borhét melletti egyéb rendezvények esetére is ki kellene alakítani a rendeletben meglévőn kívül egy díjszabást.
dr. Weller-Jakus Tamás jegyző: Módosítás lehet, ha meghatároznak egy díjszabást májustól júniusig, időszakonként is lehetne változtatni. Felhívja a figyelmet arra, hogy az előterjesztésben benne van, hogy a helyi árak a környező településekhez képet magasak.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Tisztázni szeretné, hogy egész Badacsonytomaj és Badacsonyörs a II. díjszámítási övezetbe tartozik-e?
Krisztin N. László polgármester: Válaszában elmondja, hogy igen.
Forintos Ervin bizottsági tag: Módosító indítványt tesz, mely szerint a rendezvényeken történő árusítást oly módon határozzák meg, hogy 4-től 20 napig lehetséges
Orbán Péter elnök:  Kéri a bizottság tagjait, hogy aki egyetért Forintos Ervin módosító indítványával, mely szerint a közterületek bérbeadási díját időszakonként tudják változtatni, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
181/2013. (III.06.) PüB határozat- Előterjesztés a közterület használat rendjéről és annak engedélyezésével kapcsolatos eljárásról-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
a Borhét melletti egyéb rendezvények esetére is alakítsanak a rendeletben meglévőn kívül egy díjszabást.1. Javasolja a Képviselő-testületnek, hogy Forintos Ervin képviselő módosító indítványa alapján a közterület használat rendjéről és annak engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló rendelet tervezetet az alábbiak szerint fogadja el:2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök: Kéri, hogy aki Forintos Ervin módosító indítványával egyetért, mely szerint a rendezvényeken történő alkalmi árusításnál kerüljön meghatározásra 4 napon túli rendezvény esetén, hogy 4-től 20 napig tart, szavazzon.

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, 2 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:

182/2013. (III.06.) PüB határozat- Előterjesztés a közterület használat rendjéről és annak engedélyezésével kapcsolatos eljárásról -Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. nem javasolja a Képviselő-testületnek, hogy Forintos Ervin képviselő módosító indítványa alapján a közterület használat rendjéről és annak engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló rendelet tervezetben a rendezvényeken történő alkalmi árusításnál kerüljön meghatározásra 4 napon túli rendezvény esetén, hogy 4-től 20 napig tart.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök:  Kéri a bizottság tagjait, hogy aki az elhangzott módosításokkal, egyben el tudja fogadni a rendelet tervezet módosítását, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:

183/2013. (III.06.) PüB határozat- Előterjesztés a közterület használat rendjéről és annak engedélyezésével kapcsolatos eljárásról-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
a Borhét melletti egyéb rendezvények esetére is alakítsanak a rendeletben meglévőn kívül egy díjszabást.1. Javasolja a Képviselő-testületnek, hogy Forintos Ervin képviselő módosító indítványa alapján a közterület használat rendjéről és annak engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló rendelet tervezetet az alábbi kiegészítéssel fogadja el:2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök



9./ Napirendi pont:Badacsonytomaj Város Önkormányzat és Intézményei 2012. évi költségvetésének  módosítására javaslat
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 9. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kiegészítés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban.
Tamás Lászlóné osztályvezető: Elmondja, hogy a MÁK kiküldi a módosításokat, amelyeket a zárszámadás előtt végre kell hajtani a költségvetésen. Röviden ismerteti az előterjesztésben foglaltakat. Tájékoztatja a bizottsági tagokat arról, hogy a beszámoló elkészítése folyamatban van. A jelenlegi módosítással a rendeletet 1.243.268.000 Ft. összegben kérjük elfogadásra javasolni a bevételi és a kiadási oldalon.
Orbán Péter elnök: Megkérdezi, hogy van-e kérdés, hozzászólás a napirenddel kapcsolatban. Megállapítja, hogy kérdés, hozzászólás nincs. Javasolja a rendelet elfogadását. Kéri, hogy aki ezzel egyetért, szavazzon.

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:

184/2013. (III.06.) PüB határozat- Badacsonytomaj Város Önkormányzat és Intézményei 2012. évi költségvetésének  módosítására javaslat -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek Badacsonytomaj Város Önkormányzat és Intézményei 2012. évi költségvetésének  módosítására vonatkozó rendelet tervezetet.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök

10./ Napirendi pont:- VN. Kft a sportpálya karbantartására vonatkozó tájékoztató anyaga-
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 10. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kiegészítés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban.
Pásztor László VN. Kft. ügyvezető: Elkészítették a kért kimutatást, 8 órás és 6 órás foglalkoztatással is számoltak.
Orbán Péter elnök:  Megkérdezi, hogy kérdés van-e az anyaggal kapcsolatban.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Kérdése, hogy ki fogja használni a sportpályát?
Krisztin N. László polgármester: A településen élők közül többen megkeresték az elmúlt időszakban a sportélet, labdarúgás újraindításával kapcsolatban. Az elmúlt szombaton e témában egy megbeszélést hívott össze, azonban szomorúan tapasztalta, hogy a legérintettebb korosztályból mindössze négy fő képviseltette magát. Pillanatnyilag nem lehet még megmondani, hogy lesz-e csapat, amely ezt a pályát használni fogja. Ettől függetlenül véleménye szerint a pályát karban kell tartani. Javasolja, hogy ketté kell bontani az elkészült anyagot 1/3 - 2/3-ad arányban. Az I. félév fenntartás-karbantartás, II. félévre pedig kiderül, hogy mi lesz a jövőben.
Pásztor László VN. Kft. ügyvezető: A költségvetésnek vannak olyan tételei, melyeket lehet alapfokon csinálni, de van olyan, amit nem érdemes, ilyen a műtrágyázás, gyepszellőztetés, hengerelés. Az ifjúsági- és sportreferens készített egy tervet, vannak már jelentkező csapatok, akik igénybe szeretnék venni a pályát.

Horváth Ferenc bizottsági kültag: A költségvetésben a Képviselő-testület 1 m. Ft-ot szavazott meg a sportegyesület támogatására, ezzel az összeggel már 3,5 m. Ft-ról lenne szó. Aránytalannak tartja ezt a támogatási összeget. A költségvetést kellene módosítani, hogy az 1 m. Ft. ne a Sportegyesület támogatására, hanem a pálya fenntartására szerepeljen. Amennyiben máshonnan jelentkeznek a pálya használatára az bevételt generálna.
Orbán Péter elnök:  Úgy gondolja, hogy van 4-5 hónap az új Sportegyesület megalakulására, ezt a lehetőséget adják meg.
Forintos Ervin bizottsági tag: Kérdezi, hogy ez az anyag tartalmazza-e az edzőpálya karbantartását is, mert az véleménye szerint nem alkalmas még edzésre sem.
Krisztin N. László polgármester: Az edzőpályát sokan használják kocogásra, családok veszik igénybe. A területet közösségi térként fent kellene tartani véleménye szerint.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Soknak tartja a 785.000 Ft-os locsolási költséget. Kérdése, hogy egy kút fúrásával nem lehetne-e költséget megtakarítani.
Pásztor László VN. Kft. ügyvezető:  Tájékoztat arról, hogy van kút a pályához, azonban a vízhozama nem elegendő.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Lehetne egy második kutat is ásatni.
Orbán Péter elnök:  Folly Péter felvetését vizsgálja meg a VN. Kft. ügyvezetője a testületi ülésre.
Orbán Péter elnök:  Kéri a bizottság tagjait, hogy aki Krisztin N. László polgármester javaslatát elfogadja, mely szerint 1/3 – 2/3 arányban bontsák szét az I. – II. félév fenntartási és üzemeltetési költségeire tervezett összeget, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
185/2013. (III.06.) PüB határozat- VN. Kft a sportpálya karbantartására vonatkozó tájékoztató anyaga -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
Határidő: azonnal2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.kéri a VN. Kft. ügyvezetőjét, hogy a sportpálya karbantartására vonatkozó tájékoztató anyagot dolgozza át, 1/3 – 2/3 arányban bontsa szét az I. – II. félév fenntartási és üzemeltetési költségeire tervezett összegetFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök
Krisztin N. László polgármester: Három javaslatról dönthet a bizottság az előterjesztéssel kapcsolatban. 1. Lehet azt mondani, hogy a VN. Kft. ezt a feladatot oldja meg. 2. Lehet támogatást biztosítani az általános tartalékból. 3. Határolnak el a cég üzleti tervében az áramdíjból egy összeget, és abból finanszírozzák ezt a feladatot.
Forintos Ervin bizottsági tag: Kérdése, hogy amikor a VN. Kft. üzleti terve elkészült, abban szerepelt-e a pálya karbantartása?
Pásztor László VN. Kft. ügyvezető:  Válaszában elmondja, hogy nem szerepelt.
Orbán Péter elnök:  Megkérdezi, hogy van-e kérdés, hozzászólás, esetleg más javaslat? Megállapítja, hogy kérdés és hozzászólás nincs. Kéri, hogy aki az 1. sz. határozati javaslattal egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 2 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
186/2013. (III.06.) PüB határozat- VN. Kft a sportpálya karbantartására vonatkozó tájékoztató anyaga -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottságafelkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.nem javasolja az előterjesztésben szereplő 1. sz. határozati javaslat elfogadását.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök:  Javaslatokat vár a támogatás összegére. Véleménye szerint az I. félévben biztosítsák a karbantartási feladatokat.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: 2.300.000 Ft-ot javasol.
Krisztin N. László polgármester: Bontsa szét a VN. Kft. ügyvezetője azonnali és szükséges elemekre, illetve a futballcsapat beindulásának esetére az anyagot.
Orbán Péter elnök:  Aki Krisztin N. László polgármester módosító indítványát elfogadja, kézfeltartással jelezze.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
187/2013. (III.06.) PüB határozat- VN. Kft a sportpálya karbantartására vonatkozó tájékoztató anyaga -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. kéri a VN. Kft. ügyvezetőjét, hogy a sportpályák 2013. évi karbantartására vonatkozó anyagot bontsa szét azonnali, szükséges elemekre, illetve a futballcsapat beindulásának esetére a Képviselő-testületi ülésre.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök

11./ Napirendi pont:- Óvodás gyermekek kísérete, Káptalantóti gyerekek szállítása-
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 11. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kiegészítés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban.
dr. Weller-Jakus Tamás jegyző: Tájékoztat arról, hogy az előterjesztés azért került ismételten a bizottság elé, mert a Képviselő-testület nem támogatta a határozati javaslat elfogadását. Az együttes testületi ülésen egyeztettek ezzel kapcsolatban a Salföldi polgármesterrel.
Krisztin N. László polgármester: Javasolja, hogy e napirendet tárgyalják együtt a Káptalantóti gyerekek szállításával kapcsolatos előterjesztéssel együtt. Lehet, hogy olyan döntés születik, hogy buszt vásárol az Önkormányzat, akkor az megoldhatja e két kérdést. A múlt heti Kistérségi ülésen tapasztalta, hogy az a 9 személyes kisbusz, melyet Badacsonytomaj használt még mindig nem került értékesítésre, az eredeti 2,4 m. Ft-os árhoz képest 1,2 m. Ft. körüli áron értékesítenék.
Orbán Péter elnök:  Javasolja, hogy vásárolja meg az Önkormányzat ezt a kisbuszt.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Javasolja, hogy Krisztin N. László polgármester folytasson ezügyben tárgyalást a Kistérséggel, alkudjon a gépjármű árából.
Orbán Péter elnök:  Határozati javaslat, hogy a Polgármester tárgyaljon a Kistérséggel a gépjármű megvásárlása tárgyában. Ezt követően tudnának döntést hozni az óvodás és káptalantóti gyermekek szállításáról. Kéri, hogy aki ezzel a határozati javaslattal egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
188/2013. (III.06.) PüB határozat- Kistérségi 9 személyes gépjármű megvásárlására ajánlattétel, Óvodás gyermekek kísérete, Káptalantóti gyerekek szállítása -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
3. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.2. ezt követően hoz döntés az óvodás és káptalantóti gyermekek szállítása ügyében.1. javasolja, hogy Krisztin N. László polgármester a Tapolcai Kistérséggel folytasson egyeztető tárgyalást a 9 személyes kisbusz értékesítési árának csökkentése érdekében.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök
12./ Napirendi pont:-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 12. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e az anyaggal kapcsolatban.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Véleménye szerint azért ingatlant tartani csak hogy legyen, annak nincs értelme. Minél előbb azoktól az ingatlanoktól meg kellene szabadulni, amelyeknek a használatát nem tudja, vagy kívánja az Önkormányzat biztosítani.
Forintos Ervin bizottsági tag: Meg kellene határozni az ebből folyó összeg hasznosítását.

Folly Péter bizottsági elnök-helyettes 11,44 órakor kimegy az ülésterembőlA bizottsági ülésen jelenlévő szavazók száma: 4 fő
Orbán Péter elnök: Tételeként haladnak végig az egyes ingatlanokon. Várja a bizottsági tagok javaslatait, véleményét.-         107 hrsz. községháza és udvarra vonatkozóan várja a javaslatokat.
Forintos Ervin bizottsági tag: Javaslata az elidegenítés.
Orbán Péter elnök:  Kéri a bizottság tagjait, hogy aki Forintos Ervin javaslatával egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 3 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal,  tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
189/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. A 107 hrsz. ingatlan (községháza és udvar) elidegenítését javasolja a Képviselő-testületnek.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök:-         106/2 hrsz. Kert utcai garázsra vonatkozón várja a javaslatokat.
Krisztin N. László polgármester: Mivel ebben a garázsban van elhelyezve az önkormányzati gépjármű, nem javasolja az ingatlan hasznosítását.
Orbán Péter elnök:  Megkérdezi, hogy van-e más javaslat. Megállapítja, hogy további javaslat nincs. Kéri a bizottság tagjait, hogy aki Krisztin N. László polgármester javaslatával egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazattal és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
190/2013. (III.06.) PüB határozat
-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. A 106/2 hrsz. ingatlant (Kert utcai garázs) nem javasolja hasznosítani a Képviselő-testületnek.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök
Krisztin N. László polgármester: Emlékezteti arra a bizottság tagjait, hogy az önkormányzatnak van egy 10 m. Ft.-os ingatlan felújításra fordítható alapja.
Orbán Péter elnök:-         Kéri, hogy aki a 607/1 hrsz. (volt Pártház, Fő út 23.) vagyon elidegenítését javasolja, kézfeltartással jelezze.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 1 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal,  2 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
191/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. A 607/1 hrsz. ingatlan (Fő u. 23.) elidegenítését nem javasolja a Képviselő-testületnek.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök:- Kéri, hogy aki a 607/1 hrsz. ingatlan használatba, bérbeadását javasolja, kézfeltartással jelezze.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 1 igen szavazattal, 1  ellenszavazattal,  3 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
192/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. A 607/1 hrsz. ingatlan (Fő u. 23.) használatba, bérbeadását nem javasolja a Képviselő-testületnek.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök:- Kéri, hogy aki a 607/1 hrsz. ingatlan esetében vállalkozási tevékenység folytatását javasolja, kézfeltartással jelezze.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal, 1  ellenszavazattal,  tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
193/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. A 607/1 hrsz. ingatlan (Fő u. 23.) vagyontárggyal vállalkozási tevékenység folytatását javasolja a Képviselő-testületnek.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök:- Kéri, hogy a 607/2 hrsz. ingatlanra (Fő u. 25. Napközi otthon és udvar) vonatkozó javaslatokat.
Vargáné Szőke Judit bizottsági kültag: Amíg nincs hova menjen a VN. Kft., addig a vállalkozási tevékenység folytatása legyen a javaslat a Képviselő-testület felé.
Orbán Péter elnök:  Aki ezt a javaslatot elfogadja, szavazzon.

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:


194/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. A 607/2 hrsz. ingatlan (Fő u. 25.) vagyontárggyal vállalkozási tevékenység folytatását javasolja a Képviselő-testületnek.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök
Orbán Péter elnök:- Javaslatokat kér a 608 hrsz. (Fő út 27.) ingatlanra, mely jelenleg a VN. Kft. iroda épülete és könyvtár.
Krisztin N. László polgármester: Az ingatlan udvarában elkülönülő objektumok vannak. Emlékeztet a Felső-bazársorral kapcsolatos korábbi megkeresésre. Kérdezi a bizottság tagjait, ha olyan megkeresés érkezne egy vállalkozótól, hogy az objektum egy részét hasznosítaná a másik rész fejlesztése érdekében, mire számíthat.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Ha ilyen megkeresés érkezik, akkor egyedi döntést kell hozni.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: A Felső-bazársoron az lenne az Önkormányzat érdeke, hogy a Csülök Csárda és a Club 67 Bt. üzlete nem lenne.
Horváth Márta osztályvezető: A Fő u. 23., 25. és 27. szám alatti épületegyüttessel kapcsolatban elmondja, hogy mivel a kötelező parkoló szám meg van határozva, amennyiben a Fő u. 23. szám alatti épületet leválasztják az építtető nem fog építési engedélyt kapni.
Forintos Ervin bizottsági tag: Azt szeretné, ha elidegenítenék az ingatlant.
Orbán Péter elnök:  Aki forintos Ervin javaslatával egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 3 igen szavazattal,  2 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
195/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. A 608 hrsz. ingatlan (Fő u. 27.) vagyontárggyal elidegenítését javasolja a Képviselő-testületnek.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök
Orbán Péter elnök: 734 hrsz. (Iskola u. 3.) elidegenítésével aki egyetért, kézfeltartással jelezze.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal,  ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
196/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. A 734 hrsz. ingatlan (Iskola u. 3.) vagyontárgy elidegenítését javasolja a Képviselő-testületnek.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök
Horváth Márta osztályvezető: Elmondja, hogy a Badacsonytomaj, Iskola úton lévő volt pékség, 738 hrsz-ú ingatlan tulajdonjoga jelenleg nem tisztázott. A testületi ülésig ennek utána néznek.
Orbán Péter elnök: 792 hrsz. (Művelődési Központ, és udvar, Keresztury ház) vagyontárgyra vonatkozóan kéri a javaslatokat.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Kérdése, hogy meg lesz-e hosszabbítva a Keresztury-házra vonatkozó bérleti szerződés? Erről augusztusban lehet majd dönteni. A Művelődési Házat véleménye szerint el kellene bontani.
Orbán Péter elnök:  A művelődési házzal kapcsolatban van-e javaslat.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Nagyon sok pénzbe kerülne a felújítása, pályázat segítségével lehetne róla szó, egyébként csak a pénzt viszi, nem látja értelmét, hogy megtartsák.
Horváth Márta osztályvezető: Tájékoztat arról, hogy a 2014-2020-as időszakra szóló pályázatokról ősszel lesznek információk.
Krisztin N. László polgármester: A Soproni Egyetem 4 verziót is készített az épület felújítására vonatkozóan. Erre vonatkozóan konkrét megbízást kellene adni.
Orbán Péter elnök: Kéri a bizottság tagjait, hogy aki a vagyontárgy használatba adásával ért egyet, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal,  ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
197/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
a) hasznosítását javasolja a Képviselő-testületnek.1. A 792 hrsz. ingatlan (Művelődési Központ.) vagyontárgyb) elidegenítését 5 ellenszavazattal nem javasolja,c)      vállalkozási tevékenység folytatását 5 ellenszavazattal nem javasolja,2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök
Orbán Péter elnök: Az 1239 hrsz-ú (Felső-bazársor) ingatlanra várja a javaslatokat. Megállapítja, hogy a bizottság tagjai részéről nincs javaslat. Kéri, hogy aki a vagyontárgy elidegenítésével egyetért, kézfeltartással jelezze.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 3 igen szavazattal,  2 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
198/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési BizottságaHatáridő: azonnal2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. Az 1239 hrsz.-ú ingatlan (Felső-bazársor) vagyontárgy elidegenítését javasolja a Képviselő-testületnek.Felelős: Orbán  Péter PüB elnök
Krisztin N. László polgármester: Véleménye szerint a Képviselő-testület maga is kitalálhatja e területre vonatkozóan a fejlesztési célt.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Pályázatot kell kiírni a Felső-bazársorra vonatkozóan.
Orbán Péter elnök:  Kéri a bizottság tagjait, hogy aki egyetért a 1289/11 hrsz-ú ingatlan (Badacsony, Rizling sori WC) használatba adás, bérbeadásával, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal,  ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
199/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. A 1289/11 hrsz.-ú ingatlan (Badacsony, Rizlingsori WC) vagyontárgy használatba adását, bérbeadását javasolja a Képviselő-testületnek.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök
Orbán Péter elnök: Kéri, hogy aki az 1812 hrsz-ú ingatlan (Badacsonyörs Angol ház) elidegenítésével egyetért, kézfeltartással jelezze.
Horváth Márta osztályvezető: Jelzi, hogy az ingatlan forgalomképtelen önkormányzati törzsvagyon.
Orbán Péter elnök: Kéri, hogy aki az ingatlan használatba adásával, bérbeadásával egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal,  ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
200/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. Az 1812 hrsz-ú ingatlan (Badacsonyörs, Angol ház.) vagyontárgy használatba adását, bérbeadását javasolja a Képviselő-testületnek.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök
Orbán Péter elnök: Kéri a bizottság tagjait, hogy aki a 2469/2 hrsz.-ú ingatlan (Badacsonytomaj, Széchenyi u. 12.) elidegenítésével egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal,  ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
201/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. Az 2469/2 hrsz-ú ingatlan (Badacsonytomaj, Széchenyi u. 12.) vagyontárgy elidegenítését javasolja a Képviselő-testületnek.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök
Orbán Péter elnök: Kérdés, hogy a 2471/A 5 hrsz. (Badacsonytomaj, Kert u. 18.) egészségház feletti lakást felajánlják-e megvételre a bérlőnek? Aki az eladással egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2 igen szavazattal,  2 ellenszavazattal, 1 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
202/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. a 2471/A 5 hrsz. (Badacsonytomaj, Kert u. 18.) vagyontárgy elidegenítését nem javasolja a Képviselő-testületnek.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök
Orbán Péter elnök: Kéri, hogy aki a 2471/A 5 hrsz. vagyontárgy használatba adása, bérbeadását javasolja, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 3 igen szavazattal,  ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
203/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. Az 2469/2 hrsz-ú ingatlan (Badacsonytomaj, Széchenyi u. 12.) használatba adását, bérbeadását javasolja a Képviselő-testületnek.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök
Orbán Péter elnök: A 2552 hrsz.-ú Bányász strand önkormányzati törzsvagyon, forgalomképtelen. Várja az ingatlanra vonatkozó javaslatokat.
Horváth Márta osztályvezető: Tájékoztatja a bizottság tagjait, hogy az ingatlan 2014. május 09-ig bérbe van adva.

Horváth Ferenc bizottsági kültag: Javaslata önkormányzati vagyontárggyal vállalkozási tevékenység folytatása.
Orbán Péter elnök: Kéri, hogy aki Horváth Ferenc javaslatát elfogadja, kézfeltartással jelezze.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
204/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési BizottságaHatáridő: azonnal2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. A 2552 hrsz-ú ingatlan (Bányász strand) vagyontárggyal vállalkozási tevékenység folytatását javasolja a Képviselő-testületnek.Felelős: Orbán  Péter PüB elnök
Orbán Péter elnök: Kéri a 2555 hrsz.-ú vagyontárgyra (Badacsony divatáru üzlet) vonatkozó javaslatokat.
Horváth Márta osztályvezető: Az üzletre 2015. október 31-ig bérleti szerződés van.
Orbán Péter elnök: Kéri, hogy aki a vagyontárgy használatba adás, bérbeadásával egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
205/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. A 2555 hrsz-ú ingatlan (Badacsony Divatáru üzlet) vagyontárgy használatba adását, bérbeadását javasolja a Képviselő-testületnek.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök
Orbán Péter elnök: Kéri a 2557/2 hrsz.-ú vagyontárgyra (Badacsony, Alsó-bazársor, bolt és udvar) vagyontárgy használatba adásával, bérbeadásával egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
206/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottságaa)      vállalkozási tevékenység folytatását javasolja a Képviselő-testületnek.1. A 2557/2 hrsz-ú ingatlan (Badacsony, Alsó bazársor) vagyontárgyb)      2. az elidegenítést 5 ellenszavazattal nem javasolja,c)      3. a használatba adást, bérbeadást 1 igen szavazattal, 4 tartózkodással nem javasolja.2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök: Kéri a a 012/24 hrsz.-ú (Badacsony, Római út 183) vagyontárgyra vonatkozó javaslatokat.
Horváth Márta osztályvezető: Tájékoztatja a bizottsági tagokat, hogy az ingatlanban 70 m2 az önkormányzati rész, többségi tulajdonos Viosz Judit. Véleménye szerint fel kellene ajánlati megvételre a többségi tulajdonosnak.
Orbán Péter elnök: Kéri, hogy aki a javaslattal egyetért, kézfeltartással jelezze.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
207/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. A 012/24 hrsz-ú ingatlan (Badacsony, Római út 183.) vagyontárgyra vonatkozóan az elidegenítést  javasolja a Képviselő-testületnek.Határidő: azonnalFelelős:       Orbán  Péter PüB elnök
Orbán Péter elnök: Kéri a bizottsági tagokat, amennyiben egyetértenek a 0263/2 hrsz.-ú ingatlan elidegenítésével, kézfeltartással jelezzék.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
208/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési BizottságaHatáridő: azonnal2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. A 0263/2 hrsz-ú ingatlan (Badacsonyörs, Kápolnavölgyi út 28.) vagyontárgy elidegenítést  javasolja a Képviselő-testületnek.Felelős: Orbán  Péter PüB elnök
Orbán Péter elnök: Kéri a bizottság tagjainak véleményét a 843 hrsz.-ú ingatlan (Badacsonylábdihegy, Kiskert utca 6.) elidegenítésére vonatkozóan.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
209/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. A 843 hrsz-ú ingatlan (Badacsonylábdihegy) vagyontárgy elidegenítését javasolja a Képviselő-testületnek.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök: Kéri a bizottság tagjait, hogy aki egyben elfogadja az Önkormányzat tulajdonában lévő hasznosítható ingatlanok, építményekre hozott határozatokat, kézfeltartással jelezze.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
210/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. a Badacsonytomaj Város Önkormányzat tulajdonában lévő hasznosítható ingatlanok, építményekről készült előterjesztés alapján a vagyontárgyakra vonatkozó javaslatokat egyenként megtárgyalta és  az ezekre vonatkozó határozatait egyben elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök
Orbán Péter elnök 12,20 órakor átadja az ülés vezetését Folly Péter elnök-helyettesnek
Horváth Márta osztályvezető: Rugalmasabb lehetne a vagyongazdálkodási feladatok végrehajtása, az előterjesztésben foglaltak szerint, ha nem kellene minden egyes pályázati kiírást a Képviselő-testület elé vinni.
Forintos Ervin bizottsági tag: A VN. Kft. üzleti terve csökkenjen azokkal a területekkel, amelyeket nem kell nyírniuk.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Véleménye, hogy a földterületeket adják bérbe.
Horváth Márta osztályvezető: A tavalyi évben ezek a területek már meghirdetésre kerültek ingyenes bérbeadásra, azonban a megtekintést követően, az állapotukat látva az érdeklődőkkel nem jött létre szerződés.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Nem ismeri az anyagban szereplő földterületeket, így nem tud javaslatot tenni ezekre vonatkozóan.
Horváth Márta osztályvezető: Javasolja, hogy a településszemle keretében tekintsék meg a képviselők, bizottsági tagok ezen területeket.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: A településszemle időpontjául javasolja 2013. 03.12. 13.00 órát, találkozó a hivatal parkolójában. Megkérdezi, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban van-e további javaslat. Megállapítja, hogy további javaslat nincs. A beépítetlen területekről a településszemlét követően fognak határozatot hozni. Kéri a bizottság tagjait, hogy aki ezzel egyetért, szavazzon.

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:

211/2013. (III.06.) PüB határozat-Vagyongazdálkodás helyzete, Vagyongazdálkodási tervből 2013. évben teljesítendő feladatok -Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. a beépítetlen területekre vonatkozó határozatát a településszemlét követően fogja meghozni. A településszemle időpontjául 2013. 03.12. 13.00 órát javasol.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

13./ Napirendi pont:Pályázati kiírás tervezet Badacsony újság és TV. vonatkozásában
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 13. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kiegészítés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban.
dr. Weller-Jakus Tamás jegyző: A testületi határozat szerint került a pályázati kiírás elkészítésre. Célszerű lenne meghívásos pályázatot kiírni.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Megkérdezi, hogy van-e kérdés, hozzászólás az anyaggal kapcsolatban.
Horváth Ferenc bizottsági tag: Szeretné, ha a kiírásban szerepelne, hogy a kiíró fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Javasolja a 7. ponthoz kapcsolódóan, hogy a Humán Ügyek Bizottsága lássa el a Badacsony Újság szerkesztői bizottsági feladatait, aki a végső szerkesztést végzi. Azt szeretné elkerülni, hogy a felelős szerkesztő egy személyben olyan döntést hozzon, ami befolyásolja a lap tartalmát. Úgy gondolja, hogy a Képviselőknek nem a lapban kellene üzengetnie egymásnak.
Forintos Ervin bizottsági tag: Nem érti, hogy miért kell cenzúrázni valamit, ami rávilágít a tényekre.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Mint Képviselők a testületi munkával kapcsolatban jogosultak arra, hogy véleményt alkossanak.
dr. Weller-Jakus Tamás jegyző: Felhívja a figyelmet a médiára vonatkozó jogszabályra, mely alapján a Humán Ügyek bizottságát nem lehet belevinni ebbe a dologba. A határozati javaslatba beleírta, hogy ad-hoc bizottság lenne szükséges az etikai kódex megalkotásához.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Véleménye szerint a nyertes pályázó terjessze ezt elő. A pályázó egy ad-hoc bizottsággal közösen alkosson egy etikai kódexet, amely a Badacsony Újság további működéséhez irányt mutatna.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: Kérdése, hogy a Képújságra szükség van-e, ha nem akkor nem látja értelmét, hogy a pályázati kiírás tartalmazza.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Nem látja értelmét a Képújság működtetésének, mivel korlátozott az elérhetősége. Kéri a bizottság tagjait, szavazzanak a napirendre vonatkozóan elhangzott javaslatok elfogadásáról.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
212/2013. (III.06.) PüB határozat-Badacsony TV és újság működtetésére pályázati kiírás tervezet-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
4. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.3. 1 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal, 2 tartózkodással nem javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a pályázat nyertese egy ad-hoc bizottsággal alkosson meg egy etikai kódexet, amely a Badacsony Újság további működéséhez irányt mutatna.2. 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül javasolja a Képviselő-testületnek Horváth Ferenc módosító indítványának elfogadását, mely szerint kerüljön a pályázati kiírásba, hogy a kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa.1. 3 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodással javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Badacsony TV és újság működtetésére vonatkozó pályázati kiírás tartalmazza a Badacsony Képújság működtetését.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

14./ Napirendi pont:-Badacsonytomaj 0245 hrsz.-ú ingatlan állami vagyonból önkormányzati tulajdonba kerülésére javaslat ingatlancsere útján-
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 14. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kiegészítés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban.
Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző: Azt kellene eldönteni, hogy melyik ingatlanra cseréljen az Önkormányzat.
Horváth Márta osztályvezető: Azzal, hogy megjelölik az összes cserére alkalmas területet, véleménye szerint megkönnyítik az MNV. Zrt. számára a döntést.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes:  Kéri a bizottság tagjait, hogy aki egyetért az előterjesztésben szereplő határozati javaslat elfogadásával, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
213/2013. (III.06.) PüB határozat-Badacsonytomaj 0245 hrsz.-ú ingatlan állami vagyonból önkormányzati tulajdonba kerülésére javaslat ingatlancsere útján-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztésben szereplő határozati javaslat elfogadását azzal, hogy cserére alkalmas mind a hét lehetséges ingatlan kerüljön megjelölésre.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Wolf Viktória aljegyző 12,57 órakor elhagyja az üléstermet.
15./ Napirendi pont:- Önkormányzati ingatlanok rendezése-
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 15. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kiegészítés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban.
dr. Weller-Jakus Tamás jegyző: Hosszú évek rendezetlen dolgait próbálják rendezni, ezek ismertetését tartalmazza az előterjesztés. A határozati javaslat 2. pontját az alábbiak szerint kell javítani: „...a földhasználati jog ellenértékét köteles megfizetni.”
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Megkérdezi, hogy van-e hozzászólás az előterjesztésre vonatkozóan.
Orbán Péter elnök 13.00 órakor kimegy az ülésről.A bizottsági ülésen jelenlévő szavazók száma: 4 fő
Folly Péter elnök-helyettes:  Kéri a bizottság tagjait, hogy aki a határozati javaslat 1. pontját elfogadja, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
214/2013. (III.06.) PüB határozat-Önkormányzati ingatlanok rendezése-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. javasolja a Képviselő-testületnek, hogy ismerje el a tulajdonos földhasználati jogát a csárda alatti terület vonatkozásában, amelyért térítési díjat már az önkormányzat számára megfizette, további díjat nem köteles fizetni.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnökOrbán Péter 13.02 órakor vissza érkezik az ülésre.A bizottsági ülésen jelenlévő szavazók száma: 5 fő

Horváth Márta osztályvezető: Tájékoztat arról, hogya földhasználati díj mértéke 13.000 Ft/év/m2
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Megkérdezi dr. Weller-Jakus Tamás jegyzőt, hogy ettől el lehet-e ettől térni.
dr. Weller-Jakus Tamás jegyző: Válaszában elmondja, hogy el lehet térni, mivel nem közterületről, hanem az Önkormányzat saját tulajdonáról van szó.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: 25.000 Ft./év/m2 díjat javasol.
Vargáné Szőke Judit bizottsági kültag: 18.000 Ft./év/m2 díjat javasol.
Forintos Ervin bizottsági tag: 16.000 Ft./év/m2 díjat javasol.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Javasolja, hogy a határozati javaslat 2. pontjára vonatkozóan szavazzanak az elhangzott javaslatokról a földhasználati díj mértékére. Kéri, hogy aki ezzel egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 4 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
215/2013. (III.06.) PüB határozat-Önkormányzati ingatlanok rendezése-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága4. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.3. 2 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal, 1 tartózkodással nem javasolja Horváth Ferenc módosító indítványának elfogadását 25.000 Ft./év/m2 összegben.2. 2 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodással nem javasolja Vargáné Szőke Judit módosító indítványának elfogadását, 18.000 Ft./év/m2 összegben.1. javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a földhasználati díj mértékét Forintos Ervin módosító indítvány alapján 16.000 Ft/év/m2 összegben határozza meg.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök
Folly Péter elnök: Kéri, hogy aki elfogadja a határozati javaslat 3. pontjában foglaltakat, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
216/2013. (III.06.) PüB határozat-Önkormányzati ingatlanok rendezése-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztés szerinti határozati javaslat 3. pontjában foglaltakat.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Kéri, hogy aki az előterjesztésben szereplő határozati javaslat 4. pontját elfogadja. Szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
217/2013. (III.06.) PüB határozat-Önkormányzati ingatlanok rendezése-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottságaelfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztés szerinti határozati javaslat 4. pontjában foglaltakat.
Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Kéri a bizottság tagjait, hogy aki elfogadja a határozati javaslat 5. pontjában foglaltakat, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 1 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal, 3 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
218/2013. (III.06.) PüB határozat-Önkormányzati ingatlanok rendezése-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága nem javasolja elfogadásra a Képviselő-testületnek az előterjesztés szerinti  határozati javaslat 5. pontjában foglaltakat.
Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök
Orbán Péter elnök 13,17 órakor visszaveszi az ülés vezetését Folly Péter bizottsági elnök-helyettestől.
16./ Napirendi pont:- Börcsök Jenőné kérelme-
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 16. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kiegészítés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban.
Horváth Márta osztályvezető: Elmondja, hogy a kérelmet visszavonták, de több érdeklődő is van az üzlethelyiségek bérletére. El kell dönteni, hogy van-e szándéka a Képviselő-testületnek, hogy pályáztatás útján bérbe adja. Ha igen, az alapárat meg kellene határozni.
Orbán Péter elnök: Javasolja pályázat kiírását az üzlethelyiségekre vonatkozóan, a tavaly meghatározott 5.000 Ft/m2/szezon maradjon a minimum ár.
Forintos Ervin bizottsági tag: Kéri, hogy az üzletek előtt bérbe vett közterület kerüljön lehatárolásra.
Orbán Péter elnök:  Kéri a bizottság tagjait, hogy aki egyetért az általa tett javaslattal, Forintos Ervin javaslatával kiegészítve, kézfeltartással jelezze.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
219/2013. (III.06.) PüB határozat-Alsó-bazársoron lévő üzlethelyiségek bérbeadása-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága
2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. Javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Badacsony Alsó-bazársoron lévő üzlethelyiség hasznosítására írjon ki pályázatot. A helyiségek bérleti díjának alsó határát 5.000 Ft/m2/szezonban javasolja megállapítani.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

17./ Napirendi pont:- Tájékoztató aktuális pályázati lehetőségekről -
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 17. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kiegészítés, hozzászólás van-e az előterjesztéssel kapcsolatban. Megállapítja, hogy kiegészítés, hozzászólás nincs. Javasolja a tájékoztató elfogadását. Kéri, hogy aki ezzel egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
220/2013. (III.06.) PüB határozat-Tájékoztató aktuális pályázati lehetőségekről-
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési BizottságaHatáridő: azonnal2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek az aktuális pályázati lehetőségekről szóló beszámolót.Felelős: Orbán  Péter PüB elnök

18./ Napirendi pont:- Beszámoló a lejárt határidejű önkormányzati döntések végrehajtásáról -
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 18. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e az előterjesztéssel kapcsolatban.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Hiányolja a Menü Bt. további működésével kapcsolatos anyagot.
Orbán Péter elnök:  Kéri a bizottság tagjait, hogy aki egyetért a beszámoló elfogadásával, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás meghozza az alábbi határozatot:
221/2013. (III.06.) PüB határozat-Beszámoló a lejárt határidejű önkormányzati döntések végrehajtásáról -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési BizottságaHatáridő: azonnal2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a lejárt határidejű önkormányzati döntések végrehajtásáról szóló beszámolót.Felelős: Orbán  Péter PüB elnök

19./ Napirendi pont:- Beszámoló a Polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről -
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 19. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e az előterjesztéssel kapcsolatban. Megállapítja, hogy kérdés, hozzászólás nincs. A beszámoló elfogadását javasolja. Kéri a bizottság tagjait, hogy aki egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
222/2013. (III.06.) PüB határozat- Beszámoló a Polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága1. elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló beszámolót.2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.
Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

20./ Napirendi pont:- Folly Péter képviselő előterjesztése a közpénzekről nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló rendelet tervezetre vonatkozóan-
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 20. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kiegészítés van-e az előterjesztéssel kapcsolatban.
Folly Péter bizottsági elnök-helyettes: Az előterjesztést azért nyújtotta be, mert úgy érezte, hogy ha ezt elfogadják, akkor nem mondhatják, hogy saját pecsenyéjüket sütögetik az Önkormányzatnál azon képviselők, akik vállalkozási tevékenységet folytatnak.
Orbán Péter elnök:  Kéri a bizottság tagjait, hogy aki a rendelet tervezet elfogadásával egyetért, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 3 tartózkodással meghozza az alábbi határozatot:
223/2013. (III.06.) PüB határozat- Folly Péter képviselő előterjesztése a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló rendelet tervezetre vonatkozóan -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési BizottságaHatáridő: azonnal2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. nem javasolja a Képviselő-testületnek a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló rendelet tervezet elfogadását.Felelős:       Orbán  Péter PüB elnök

21./ Napirendi pont:- Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása – Megállapodások feladatellátásra, Társulási megállapodás módosítására javaslat, létszámcsökkentéssel kapcsolatos nyilatkozat-
/Az írásos előterjesztést a jegyzőkönyv 21. melléklete tartalmazza/
Hozzászólások:
Orbán Péter elnök megkérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e az előterjesztéssel kapcsolatban.
Horváth Ferenc bizottsági kültag: A Kistérség belső ellenőrzésről szóló anyaga a Képviselő-testület határozatával ellentétes. Az előterjesztésből nem derül ki, hogy mit kell fizetni a Kistérségnek a különböző tevékenységek ellátásáért. Döntöttek arról, hogy mely feladatokat akarja a Képviselő-testület ellátni. Az előterjesztésben azt látja, hiába döntöttünk, mert ezeket a feladatokat kötelezően el kellene látni, ránk testálták.
dr. Weller-Jakus Tamás jegyző: Tavaly szeptemberben döntött a Képviselő-testület egy szándéknyilatkozatban, hogy mely feladatok esetén nem kívánja a kistérségi feladatellátást. Idén februárban meghatározta a Testület, hogy mely feladatokat kívánja társulás keretében ellátni, de ennek ellenére tervezett a Kistérségi Társulás. A hatályban lévő társulási megállapodás szerint fél évvel előre kell jelezni, ha egy település ki akar válni a társulásból, azonban erről nincs szó. Dönteni kell:- a társulási megállapodás felülvizsgálatáról,- létszámcsökkentésről,- az egyes feladatokról.
Orbán Péter elnök:  Azt kértük, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata által nem kért  feladatok díjával csökkentsék a társulási tagdíjat. Javasolja, hogy a továbbiakban is ezt kérjük. Kéri a bizottság tagjait, hogy aki ezzel egyetért, szavazzon.

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:

224/2013. (III.06.) PüB határozat- Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása – Megállapodások feladatellátásra, Társulási megállapodás módosítására javaslat -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Kistérségi feladatellátásra vonatkozóan február 14-i soros ülésén meghozott határozatait tartsa hatályban, azokon ne módosítson.Határidő: azonnalFelelős: Orbán  Péter PüB elnök

Orbán Péter elnök:  Kéri a bizottság tagjait, hogy aki az előterjesztésben foglaltak szerint egyetért a létszámcsökkentésre vonatkozó megállapodás tervezetben foglaltakkal, szavazzon.
Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi határozatot:
225/2013. (III.06.) PüB határozat- Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulása, létszámcsökkentéssel kapcsolatos nyilatkozat -
Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági és Városfejlesztési BizottságaHatáridő: azonnal2. felkéri Orbán Pétert, a Bizottság elnökét, hogy a döntésről a Képviselő-testület ülésén tájékoztasson.1. Javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Tapolca és Környéke Kistérség Többcélú Társulás létszámcsökkentés miatti többletköltségekre vonatkozó megállapodás tervezetét fogadja el.Felelős: Orbán  Péter PüB elnök
Orbán Péter elnök megköszöni a bizottság tagjainak és a meghívottaknak a munkáját, több napirendi pont nem lévén az ülést 13,30 órakor bezárja.