A településünk bemutatkozik

A Város kulturális élete, a Város szellemisége

A háború előtti időszakban kiemelkedő szerepe volt a város életében a bányász dalárdának, a fúvós zenekarnak.
Az 1870-es évektől az amatőr színjátszók is fontos szerepet töltöttek be a település kulturális rendezvényein. Sajnos az előbbi csoportok az 1960-as-70-es években megszűntek.

A badacsonyi szüreteken a táncnak mindig nagy szerepe volt, de csak 1947-től van tudomásunk szervezetten működő tánccsoporttól.


1971-ben alakult meg a Badacsony Táncegyüttes, amely ma is működik, sok kiváló hazai és nemzetközi sikert ért el fellépései során. A felnőtt tánccsoport mellett működik a gyermektánccsoport, amely az utánpótlást biztosítja.

Városi könyvtárunk közel 16.000 kötetes könyvállománnyal várja látogatóit, ezen kívül szerveznek színházlátogatásokat, nyugdíjasoknak foglalkozásokat, kirándulásokat, irodalmi esteket, összejöveteleket.


Művelődési házunkat 1966-ban adták át, 300 személyes színházterme és kiszolgáló helyiségei kielégítették az akkor még község és az akkor "járás" igényeit is. A művelődési ház évtizedeken át a település kulturális központja volt. Az elmúlt években a Badacsony Kulturális Közhasznú Társaság számára adta át Önkormányzatunk közművelődési és kulturális feladatainak ellátására. 2005 január 1.től Városi Művelődési Központ és Könyvtár néven részben önálló költségvetési intézményként látja el az előzőekben jelzett feladatokat.

Településünk első újsága Badacsony és Vidéke címmel 1907-ben és 1908-ban jelent meg. 83 év szünet után 1991-ben Badacsony címmel, majd 1992-től a Mi Falunk Lapja Badacsony címen jelenik meg havonta.

1990-ben került kiépítésre a kábeltelevíziós hálózat, amely rendszeres adása ma már szinte minden lakóépületben fogható.

Múzeumaink

Egry József Kossuth díjas festőművész egykori lakóháza ma emlékmúzeum, ahol nemcsak Egry József művei láthatók, hanem időszakosan kortárs festőművészek kiállításai is megtekinthetők.

A Szegedy Róza házban már 1935-ben kis múzeumot rendeztek be. Ma Kisfaludy Sándor és felesége Szegedy Róza emléktárgyait láthatjuk. A bútorok, képek és dokumentumok anyagok hű képet adnak a korról, személyekről, a korabeli életformáról.

A Helytörténeti és néprajzi gyűjtemény egy 1898-ban épült nádfedeles, fehérre meszelt parasztházban került elhelyezésre, ahol használati eszközök, bútorok, dokumentumok a község múltjáról, az itt lakó emberek életéről, szokásairól adnak képet.

Badacsonytomaj állandó rendezvényei közül ki kell emelni a badacsonyi Borhetet és a Szüreti felvonulást. Mindkét rendezvény országos hírű, de a szüreti felvonulásra már nemzetközi érdeklődés mutatkozik, amely mai formájában 1964-től látható szeptember második hétvégéjén.

Civil szervezeteink

Meghatározó részei településünk napi életének. Megbízható partnerei Önkormányzatunknak, javaslataikkal, tevékenységükkel hozzájárulnak a közügyekben az Önkormányzattal való együttműködésre, a demokratizmus feltételeinek szélesítésére.

Az Őszidő Klub nyugdíjasoknak nyújt lehetőséget, segítséget gondjaik megoldásához, a magányos órák eltöltéséhez, programot szervez.

A Vöröskereszt helyi szervezete véradás szervezésében és a karitatív munkában jeleskedik.
Egyik legerősebb civil szervezet a Nők a Balatonért Egyesület helyi csoportja. Előadások szervezése, a táj, a környezet védelme, ünnepségek szervezése és sok más közérdekű feladat ellátását vállalják magukra.
Nagyon fontos a helyi Polgárőr Egyesület bűnmegelőző, őrző-védő feladatának végzése. Munkájukat közmegelégedésre végzik éjjel-nappal.

Jelentős munkát végez a Kolping Család Szervezete, a Szent Erzsébet Karitász Csoport, az Egry József Baráti Kör, a Horgász Egyesület, a Badacsony CÉH Érdekvédelmi Egyesület, a Badacsonyörsi Érdekvédelmi Egyesület és a Badacsonytomajért elnevezésű közalapítványunk munkálkodik a község érdekében.

Jelentősebb kiadványaink közül a Badacsonytomaj története című monográfia 400 oldalával örök és becses értékű mű. Az elmúlt évben megjelent: Útmenti keresztek - emlékművek Badacsonytomajon szintén értékes összefoglaló mű, fényképekkel illusztrálva. A közelmúltban jelent meg a Balatonról szóló versek, novellák, karcolatok összefoglaló gyűjteménye Badacsonyi Almanach címmel.


Sportélet

A badacsonytomaji sportkört 1924-ben alapították, ekkor létesítették az első labdarúgópályát. Mai helyén a sportpályát 1937-ben nyitották meg, öltözőt építettek később, sok társadalmi munkával nyerte el mai formáját. Az egyesületi tevékenységen kívül igen jelentős a diák és a felnőtt szabadidő sport tevékenység.

A labdarúgó szakosztályban a különböző korcsoportokban 100 főnél több igazolt sportoló vesz részt rendszeresen versenyeken. Korábban működött atlétikai szakosztály is, tagjai jó eredményekkel szerepeltek a járási és kerületi versenyeken.

A község és a környező települések lakói közül jelentős számban veszik igénybe a sportpálya és a tornaterem adta szabadidős és tömegsport lehetőségeket. Ezek közül legjelentősebb a labdarúgás.

A város által szervezett majálisokon, ünnepeken rendszeresen szerepelnek a sportversenyek.

(Szerkesztette: Csoltai Lajos)

 

 

 

EFOP-1.5.2-16-2017-00032

Humán szolgáltatások

fejlesztése


Erre a képre kattintva érheti el a Városi Művelődési Központ honlapját!

Szőlő és Bor éve 2017.

Régiós Kártya

Borbarangolás és Régiós Buszjárat

Önkorm. szolgálat

Vigyázunk Rád a Balatonon!