2014. 09. 18. soros testületi jk

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Szám: 41/2014.

Készült: 2 példányban

 

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

 

 

Készült: Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember
18-án 14.00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal Rózsakő termében (8258 Badacsonytomaj, Fő u. 14.) megtartott soros, nyilvános üléséről.

 

Jelen vannak:

Krisztin N. László           polgármester

Orbán Péter                   alpolgármester

Dr. Magó Ágnes             képviselő

Forintos Ervin                 képviselő

Folly Péter                      képviselő

Rajzó Ildikó                    képviselő

Simonné Visi Erzsébet   képviselő                             (7 fő)

 

Meghívottként jelen vannak:

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző

Wolf Viktória                  aljegyző

Horváth Márta                osztályvezető

Jerszli Judit                    igazgató

Krisztin N. Lászlóné       igazgató

Rakics Anna                  ügyvezető

Hoffmann György         Hajós Egyesület elnöke

Dr. Gáli Mihály               ügyvéd

Farkas Attila                   tűzoltó főtörzsőrmester

Pál Balázs                      tűzoltó főtörzsőrmester

Molnár Péter                  tűzoltóparancsnok

Demjén Tamás              vállalkozó

Szőke Gábor                  vállalkozó

Vízkelety István              vállalkozó

Szántai Zoltán                vállalkozó

Kárpáti Lajos                  T.E.T.T. Fórum Egyesület részéről

Part Andrásné                jegyzőkönyvvezető                       (17 fő)

 

Lakosság részéről jelen van: 0 fő

 

 

  1. I. NAPIRENDEK ELŐTT

 

 

Krisztin N. László polgármester tisztelettel köszönti a Képviselő-testület nyilvános ülésén megjelent képviselőtársait, jegyző urat, aljegyző asszonyt, a munkájukat segítő alkalmazottakat, a meghívott vendégeket és a televízió nézőit.

Megállapítja, hogy a Képviselő-testület teljes létszámban jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

Jegyzőkönyvvezetőnek javasolja Part Andrásnét, jegyzőkönyv hitelesítőknek Dr. Magó Ágnes és Simonné Visi Erzsébet képviselőket megválasztani.

Kéri, hogy aki a személyi javaslatokkal egyetért, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

503/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

Jegyzőkönyvvezetőről, jegyzőkönyv hitelesítőkről –

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Krisztin N. László polgármester javaslatára Part Andrásnét jegyzőkönyvvezetőnek, Dr. Magó Ágnes és Simonné Visi Erzsébet képviselőket jegyzőkönyv hitelesítőnek elfogadja.

 

Határidő: azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

 

Krisztin N. László polgármester javasolja, hogy tekintettel arra, hogy nemrégiben hunyt el Kalmár László, Badacsonytomaj közszolgálatáért kitűntetett személy, 1 perces néma vigyázzállással emlékezzünk rá. Tájékoztatja a jelenlévőket illetve a televízió nézőit, hogy Kalmár Lászlót a Képviselő-testület szeretné saját halottjának tekinteni, erre vonatkozó rendeletalkotási kezdeményezés a testületi ülésen fog elhangozni.

Elmondja, hogy napirend előtt szeretnénk az Év tűzoltója címet átadni Farkas Attila és Pál Balázs tűzoltó főtörzsőrmestereknek. Parancsnokukkal, Molnár Péterrel együtt tisztelettel köszönti őket az ülésen. Ismerteti, hogy évtizedeken át a tűzoltóság az önkormányzat fenntartásában működött, nemrégen az állam átvette ezt a szerepet. Mivel sok változás történt az önkormányzat és a tűzoltóság szférájában, kapcsolatunk már nem volt napi szintű, mint korábban. Azonban mindig bármilyen problémával, kéréssel fordulhatunk a tűzoltósághoz, amiért ezúton is köszönetet mond. A kapcsolat élő, melyet az is jelez, hogy a Parancsnok úr levelet intézett az önkormányzathoz, melyben kezdeményezte, hogy helyileg a településen, de állami fennhatóság alatt működő tűzoltóság színvonalas munkáját az önkormányzat is ismerje el. A Pénzügyi bizottság átruházott hatáskörében 50-50 eFt pénzjutalmat állapított meg, mely az elismerő oklevéllel együtt most kerül átadásra. A tűzoltóságtól – jogszabályváltozás következtében – néhány évvel ezelőtt többen a nyugdíjkorhatár betöltése előtt elmehettek nyugdíjba. Az akkori parancsnok azt szerette volna, ha helyükre szakképzett, nagy tapasztalattal rendelkező tűzoltók kerülnek az állományba, az önkormányzat pedig azt szorgalmazta, hogy helyi fiatalok kapjanak lehetőséget. Jó érzéssel állapítja meg, hogy ezekbe a fiatalokba érdemes volt bizalmat fektetni, akkor is, ha nem rendelkeztek szakmai tapasztalattal, hiszen most őket ünnepelhetjük, mint az Év tűzoltóját. Elmondja, hogy készült olyan felmérés, hogy az embereknek milyen attitűdjük van a saját életük tekintetében. Az étel és lakhatási lehetőség után a biztonság következett, melyben nagy szerepük van a tűzoltóknak is. Ismételten köszönetét fejezi ki a kitüntetetteknek és az egész állománynak. Mindnyájan büszkék vagyunk, és külön öröm számára, hogy két badacsonytomaji fiatalnak nyújthatja át a Képviselő-testület nevében az Év tűzoltója kitűntetést.

 

Molnár Péter tűzoltóparancsnok felolvassa Farkas Attila és Pál Balázs jellemzését.

 

Krisztin N. László polgármester még egyszer szeretettel gratulál és jó egészséget és további munkasikereket kíván.

Napirend előtt köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik a mostoha időjárás ellenére a Badacsonyi szüret rendezvényen bármilyen módon részt vettek. Jelképesen átadja a Marcellházi testvértelepülés ajándékát a testület részére.

Ismerteti, hogy a Balaton vízszintje annyira megemelkedett, hogy a település egy részén – a Fűzfa utcában – szinte katasztrófa helyzet alakult ki, a kertekben és a házak tövében áll a víz. Ha nem változik a helyzet, elképzelhető, hogy homokzsákok elhelyezésére lesz szükség. Kéri, ha ilyen jellegű felhívás érkezne, akkor a lakosság is segítsen a védekezésben.

 

Forintos Ervin képviselő elmondja, hogy tegnap adta át részére egy nagycsaládos apuka a következő levelet, kérve, hogy olvassa fel a testületi ülésen. A nevét nyilvánosan nem mondja meg. A médiában és a sajtóban különböző vélemények hangzottak el a fogorvosról. Felolvassa a levelet, kérdezi, hogy ilyen esetben milyen döntés születhet.

 

Krisztin N. László polgármester szerint meg kell hallgatni a másik felet is, javasolja a levelet eljuttatni a doktornőnek, hogy elmondhassa a véleményét. Kérdezi, hogy van-e még napirend előtti bejelentés.

 

Rajzó Ildikó képviselő megjegyzi, hogy mivel ez a ciklus utolsó testületi ülése, szeretné eszébe juttatni a képviselő-társainak, hogy mit tettek 4 évvel ezelőtt. Felolvassa a képviselői eskü szövegét.

 

Krisztin N. László polgármester a napirend tekintetében az alábbi javaslatokat teszi:

-        Sürgősségi indítvány – Badacsonytomaj Önkormányzat behajthatatlan követelései elengedésére javaslat

-        „Sürgősségi indítvány - Új Terv Kft. által létrehozni kívánt kereskedelmi és szolgáltató központtal kapcsolatos szándéknyilatkozat

-       Javasolja a meghívó szerinti 11. pont levételét a napirendről – Boros István kérelme a Hableány épület értékesítésével kapcsolatban – mivel Boros úr a következő levelet juttatta el az önkormányzathoz. A levelet ismerteti.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő megjegyzi, hogy ő is benyújtott egy előterjesztést.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy továbbította a Jegyző úrnak.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző ismerteti, hogy a saját halottá nyilvánításra vonatkozó kezdeményezés a Lejárt határidejű határozatok között kerül megtárgyalásra.

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki a „Badacsonytomaj Önkormányzat behajthatatlan követelései elengedésére javaslat” tárgyú sürgősségi indítvány tárgyalásával egyetért, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4 igen szavazattal, 3 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

504/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

-       Sürgősségi indítvány elfogadására javaslat –

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a  „Badacsonytomaj Önkormányzat behajthatatlan követelései elengedésére javaslat” tárgyú sürgősségi indítvány tárgyalásával egyetért, azt a napirendek közé felveszi.

 

Felelős: Krisztin N. László polgármester

Határidő: azonnal

 

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki az „Új Terv Kft. által létrehozni kívánt kereskedelmi és szolgáltató központtal kapcsolatos szándéknyilatkozat” tárgyú sürgősségi indítvány tárgyalásával egyetért, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3 igen szavazattal, 4 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

505/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

-       Sürgősségi indítvány elfogadására javaslat –

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az „Új Terv Kft. által létrehozni kívánt kereskedelmi és szolgáltató központtal kapcsolatos szándéknyilatkozat” tárgyú sürgősségi indítvány megtárgyalását nem támogatja.

Felelős: Krisztin N. László polgármester

Határidő: azonnal

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki a módosított napirend tárgyalását 27 napirendi ponttal elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

506/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

-       Napirendek elfogadására javaslat –

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

1./ 2014. szeptember 18-i soros ülés meghívó szerinti 11. napirendjét „Boros István kérelme a Hableány épület értékesítésével kapcsolatban” a napirendről leveszi.

2./   a 2014. szeptember 18-i soros ülés meghívó szerinti napirendjéhez

27. napirendi pontként felveszi „SÜRGŐSSÉGI INDÍTVÁNY – Badacsonytomaj Önkormányzat behajthatatlan követelései elengedésére javaslat

3./   módosított napirendjét 27 nyílt napirendi ponttal elfogadja.

 

1.  Tájékoztató a település egészségügyi helyzetéről

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott: Dr. Scheller György, Dr. Sellyei Ferenc, Dr. Pinterits Judit, Zsifkovics Szilvia

2.  Tájékoztató az önkormányzat folyamatban lévő peres ügyeiről

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott: Dr. Gáli Mihály ügyvéd

3.  Badacsonyi hegyi taxisok kérelme területbérletre

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott: Demjén Tamás, Szőke Gábor, Vízkelety István,

Szántai   Zoltán

4.  Kérelem Badacsonyörsi Kemping területén a változtatási tilalom feloldására

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott: Dr. Hidasi Emese Badacsonypark Kft.

5. Nagy Géza kérelme újonnan kialakítható építési telkekhez önkormányzati gesztorszerep  vállalására

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott: Nagy Géza

6. Badacsonyi Hajós Egylet használati szerződés tervezetének    megtárgyalása

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott: Hoffmann György

7. Horváth Ottó (Club 67. Bt) megkeresése

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott: Horváth Ottó

8.  Előterjesztés a körforgalom díszítésének megváltoztatásáról

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott:                 Szabóné Fekete Mónika

9.  Sára Gergely Áron kérelme az 1315. hrsz-ú 2/24-d részben önkormányzati tulajdonú ingatlanrész megvásárlására

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott:                 Sára Gergely Áron kérelmező

10. Az 1889/8. hrsz-ú ingatlan hasznosítására kiírt pályázati felhívás elbírálása

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott:                 Németh László pályázó

11. Tatay Sándor Általános Iskola kérelme az üdültetés bevételének  felhasználására

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott:  Krisztin N. Lászlóné igazgató

12. Helyi adókról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

13.  Beszámoló Badacsonytomaj Város Önkormányzat és Intézményei 2014. I. félévi költségvetési tervének teljesítéséről

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

14. Az Önkormányzat és Intézményei 2014. évi költségvetéséről szóló  5/2014. (III.07.) önkormányzati rendelet módosítására javaslat

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

15.  Tájékoztató a Belső ellenőr által 2014. éven elvégzett ellenőrzésről

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

16. Javaslat Badacsonytomaj Város Önkormányzatának 2014. évi közbeszerzési tervének módosítására

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

17. BAHART Zrt. támogatási kérelme

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

18. Választási Bizottságok kiesett tagjainak személyére javaslat

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

19. Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

20. Koncz Lászlóné felajánlása a 0214/3. hrsz-ú ingatlan 4/24-d részének megvételére

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

21. Badacsony Hegyközség felajánlása a Szénégető dűlői utak javítására

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

22. Tavasz utca közvilágítás kiépítése

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

23. Pályázatokról szóló tájékoztató

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

24. Beszámoló a lejárt határidejű önkormányzati döntések végrehajtásáról

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott: Jerszli Judit BVKI intézményvezető

Rakics Anna  ügyvezető VN Kft.

25. Beszámoló a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

26. Tájékoztató a két ülés között történt legfontosabb eseményekről

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

27. Badacsonytomaj Önkormányzat behajthatatlan követelései       elengedésére javaslat

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

A Képviselő-testület utasítja Krisztin N. László polgármestert a határozat végrehajtására.

Határidő: azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

  1. II. NAPIRENDI PONTOK TÁRGYALÁSA

 

 

  1. 1. Napirendi pont

Tájékoztató a település egészségügyi helyzetéről

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott: Dr. Scheller György, Dr. Sellyei Ferenc, Dr. Pinterits Judit, Zsifkovics Szilvia

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 1. számú melléklete/

 

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság és a Humán bizottság. Kéri a bizottságok elnökét, hogy ismertessék a határozati javaslatot.

 

Rajzó Ildikó Humán bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a jövőben legyen egy rendszeres fórum az egészségügy szereplői és az önkormányzat között, illetve az egészségügy helyzetéről szóló beszámoló részét képezze a helyi gyógyszertári ellátás is.

A Humán bizottság Dr. Scheller György bizottsági tag kezdeményezésére javasolja, hogy a helyi közigazgatás képviselői illetve az egészségügy képviselői beszéljék át a problémákat, majd a Polgármester úr vállalja fel a környező településekkel a koordinációt a központi orvosi ügyelet kérdésében. Amennyiben a többiek is problémásnak találják a helyzetet, hívjon össze tágabb körben fórumot az egészségügy helyzetének javítása érdekében.

A Humán bizottság a település egészségügyi helyzetéről szóló tájékoztatót elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek.

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a település egészségügyi helyzetéről szóló tájékoztatót.

Krisztin N. László polgármester köszönti Dr. Sellyei Ferenc gyermekorvost, kéri, hogy a napirend tárgyalásának idejére foglaljon helyet az asztalnál. Kérdezi, hogy kíván-e szóbeli kiegészítést tenni.

 

Dr. Sellyei Ferenc gyermekorvos elmondja, hogy nem kíván, de a kérdésekre szívesen válaszol.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kinek van kérdése, hozzászólása.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő megjegyzi, hogy a bizottsági ülésen is többször jelezte már, hogy tarthatatlan az Egészségházban az ajtók állapota, a szociális helyiségeket emberi tartózkodásra alkalmasabbá kell tenni. A szociális helyiség elkészült, de még be kell bútorozni. A rendelők ajtaját hangszigetelni kell, nem tartozik a várakozókra, ami az orvos és a beteg között elhangzik.

 

Krisztin N. László polgármester kéri a műszaki osztályvezetőt, hogy szeptember 30-ig a felvetett problémákat oldja meg.

 

Rajzó Ildikó képviselő megjegyzi, hogy Magyarországon nagy hiány van gyermekorvosból. Örül annak, hogy a doktor úr ellátja településünkön ezt a feladatot, továbbra is jó munkát és jó egészséget kíván neki.

 

Dr. Magó Ágnes képviselő megköszöni a település orvosainak, hogy a 4 éves ciklus alatt is helytálltak, színvonalas ellátásban volt része a lakosságnak. Kívánja, hogy továbbra is így legyen, ehhez az egészségügy minden dolgozójának jó egészséget kíván.

 

Krisztin N. László polgármester megállapítja, hogy több hozzászólás nincs.  Kéri, hogy aki a Humán bizottság kiegészítésével a tájékoztatót elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

507/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

Tájékoztató a település egészségügyi helyzetéről

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a település egészségügyi helyzetéről szóló tájékoztatót az előterjesztés szerinti tartalommal megtárgyalta és a következő kiegészítéssel elfogadja:

  1. A jövőben rendszeres fórumra kerüljön sor az egészségügy szereplői és az önkormányzat között, illetve az egészségügy helyzetéről szóló beszámoló részét képezze a helyi gyógyszertári ellátás is.
  2. A Polgármester vállalja fel a környező településekkel a koordinációt a központi orvosi ügyelet kérdésében és amennyiben a többiek is problémásnak találják a helyzetet, hívjon össze tágabb körben fórumot az egészségügy helyzetének javítása érdekében.

 

Határidő: azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

  1. 2. Napirendi pont

Tájékoztató az önkormányzat folyamatban lévő peres ügyeiről

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott: Dr. Gáli Mihály ügyvéd

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 2. számú melléklete/

 

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság és a Humán bizottság. Kéri a bizottságok elnökét, hogy ismertessék a határozati javaslatot.

 

Rajzó Ildikó Humán bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az önkormányzat folyamatban lévő peres ügyeiről szóló tájékoztatót az előterjesztés szerinti tartalommal tárgyalja meg és fogadja el.

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek az önkormányzat folyamatban lévő peres ügyeiről szóló tájékoztatót.

Krisztin N. László polgármester köszönti Dr. Gáli Mihály ügyvéd urat, kérdezi, hogy kíván-e szóbeli kiegészítést tenni.

 

Dr. Gáli Mihály ügyvéd elmondja, hogy nem kíván, de a kérdésekre válaszolni fog.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kinek van kérdése, hozzászólása.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő a 15/2. hrsz-ú ingatlan kisajátításával kapcsolatosan kér tájékoztatást.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző elmondja, hogy az ügyvéd úr ebbe a témába csak érintőlegesen lett beavatva, egy nyilatkozat nála lett elhelyezve. Az egyik fél az eljárás szüneteltetését kérte azzal, hogy egyezséget szeretne kötni az önkormányzattal, azonban erre a mai napig sem került sor. Az önkormányzat az összes feltételt teljesítette, a másik fél különböző kifogások miatt nem adott választ. Hátráltatta a folyamatot, hogy az ingatlanon található két fa értékbecslése nem szerepelt, azonban ennek pótlása is megtörtént már régen. Javasolta a Polgármester úrnak, hogy ha az ellenérdekű fél záros határidőn belül nem válaszol, akkor keresse meg az önkormányzat a bíróságot. A per 6 hónapig szüneteltethető, utána megszűnik az eljárás.  Ha három hónap alatt nem jön létre az egyezség, akkor nincs értelme tovább várni.

 

Krisztin N. László polgármester megjegyzi, hogy a vezetői értekezleten elhangzott, hogy a most elmondottakról a levél a másik fél részére megküldésre kerül.

 

Rajzó Ildikó képviselő szerint ezzel a lépéssel újabb hónapokkal húzódik az ügy megoldása. Kérdezi, hogy miért nem lehet ezt egy buldózerrel meggyorsítani. Már minden meg van, érvényes, csak a munkát kellene elvégezni.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző ismerteti, hogy a magyar jogrendszer tiltja az önbíráskodást minden területen. A kialakítandó út közepének tulajdonosával továbbra is peres eljárás van folyamatban, mely június elejétől fel van függesztve, tehát a bíróság még nem hozott döntést. A kisajátítási eljárást lefolytató hatóság az önkormányzat kérelmének helyt adott, de a határozatot megtámadták.

 

Forintos Ervin képviselő 14.32 órakor távozott a teremből.

Szavazásra jogosult képviselők száma: 6 fő

 

Krisztin N. László polgármester szerint egy utolsó felszólításra még szükség van, majd ha nem vezet eredményre, folytatni kell a pert.

 

Rajzó Ildikó képviselő elmondja, hogy egy úttól elzárt területről van szó, ahol súlyos beteg is lakik, még az is gondot jelent, hogy az orvos bemenjen.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző hangsúlyozza, hogy az út kialakításának a település érdekeit szolgáló, közösségi funkciója van.

 

Krisztin N. László polgármester megjegyzi, hogy felmerült, hogy a Kőbánya üdülő területén megkezdjük az út kialakítását. A földmérő azonban így nem méri ki a területet, a Földhivatal sem jegyzi be, tehát ez egy felesleges eljárás lenne.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő megköszöni az ügyvéd úr munkáját, hiszen az elmúlt időszak pereiben eredményesen képviselte az önkormányzatot, szinte mindegyiket megnyerte. Az önkormányzatnak nem kellett bizonyos összegeket kifizetni, ezzel is gazdagodhatott.

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy a köszönetnyilvánítást minden képviselő a testület nevében tegye.  További észrevétel nem lévén, a vitát lezárja.  Kéri, hogy aki a bizottságok egybecsengő javaslatát elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

508/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

Tájékoztató az önkormányzat folyamatban lévő peres ügyeiről

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat folyamatban lévő peres ügyeiről szóló tájékoztatót az előterjesztés szerinti tartalommal megtárgyalta és elfogadja.

 

Határidő: azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

Dr. Gáli Mihály ügyvéd

  1. 3. Napirendi pont

Badacsonyi hegyi taxisok kérelme területbérletre

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott: Demjén Tamás, Szőke Gábor, Vízkelety István, Szántai  Zoltán

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 3. számú melléklete/

 

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság. Kéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága javasolja a közterület használatára vonatkozó rendelet kiegészítését a hegyi taxisokra vonatkozóan.

A Bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a közterület használatáról szóló rendelet alapján a badacsonyi hegyi taxis vállalkozók (Demjén Tamás, Szőke Gábor, Vizkelety István, Szántai Zoltán) kérelmét részben támogassa, 1 év időtartamra 500.000 Ft./év/vállalkozó bérleti díjért.

Krisztin N. László polgármester köszönti a kérelmezőket, kéri, hogy foglaljanak helyet a napirend tárgyalásának idejére az asztalnál. Kérdezi, hogy kívánnak-e szóbeli kiegészítést tenni.

 

Demjén Tamás vállalkozó elmondja, hogy nem, de a kérdésekre válaszolnak.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs, a vitát lezárja.  Kéri, hogy aki a Pénzügyi bizottság javaslatát elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

509/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

Badacsonyi hegyi taxisok kérelme területbérletre

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. elrendeli a közterület használat rendjéről és annak engedélyezésével kapcsolatos eljárásról szóló 1/2014. (I.24.) önkormányzati rendelet kiegészítését a hegyi taxisokra vonatkozóan is.
  2. a badacsonyi hegyi taxis vállalkozók (Demjén Tamás, Szőke Gábor, Vízkelety István, Szántai Zoltán) kérelmét részben támogatja és a jelenleg is érvényben lévő területbérleti szerződésüket további 1 évvel meghosszabbítja, a területbérleti díjat 500.000,- Ft/év/vállalkozó összegben állapítja meg.

 

Határidő:                 1.) 2014.11.30.  2.) 2014.10.15.

Felelős:                    Krisztin N. László polgármester

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző

Horváth Márta osztályvezető

  1. 4. Napirendi pont

Kérelem Badacsonyörsi Kemping területén a változtatási tilalom feloldására

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott: Dr. Hidasi Emese Badacsonypark Kft.

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 4. számú melléklete/

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság. Kéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága nem javasolja a Képviselő-testületnek a 16/2012. (IV.17.) számú, a változtatási tilalom elrendeléséről szóló önkormányzati rendelet módosítását.

Javasolja a bizottság, hogy amennyiben a Badacsony Park Ingatlanforgalmazó Kft. a tulajdonában lévő badacsonyörsi ingatlant értékesíteni kívánja, elsőként kínálja fel Badacsonytomaj Város Önkormányzata részére.

Krisztin N. László polgármester ismerteti, hogy a Képviselő-testület változtatási tilalmat rendelt el a volt badacsonyörsi kemping területén, mellyel egyetértett. Több függőben lévő ügy is van az ingatlannal összefüggésben, melyek közül legfontosabb a vízhezjutás kérdésköre. A Pénzügyi bizottság azt javasolja, hogy amíg ezek a kérdések véglegesen nem rendeződnek, addig a változtatási tilalom maradjon érvényben.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző elmondja, hogy az ingatlannak több tulajdonosa van, az egyik végelszámolás alatt áll. Az önkormányzat jelezte vételi szándékát a végelszámoló felé.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a vizesblokk csatornázására a testület döntést hozott. Ez nyilván a másik fél tulajdonát is érinti, ezért a szolgalmi jogot be kell jegyeztetni.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző ismerteti, hogy a végelszámoló úgy nyilatkozott, hogy a szolgalmi jog bejegyzéséhez hozzájárulnak. Ehhez szükséges egy vezetékjogi vázrajz, melyen a földmérő dolgozik, ez lesz a földhivatali bejegyzés alapja.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő elmondja, hogy a badacsonyörsi strand azon része, ahol most fürödni lehet, 65 %-ban a Badacsonypark Kft. tulajdona, 35 %-ban pedig a Villapark Kft. tulajdona.  A Villapark Kft. van felszámolás alatt, viszont a Badacsonypark Kft. nincs, ők kérték a változtatási tilalom feloldását.  Ismerteti, hogy a napokban megkereste a felszámolás kapcsán egy értékbecslő, akinek jelezte, hogy az önkormányzatnak illetve a Badacsonyörsi Érdekvédelmi Egyesületnek is vannak jogai, melyeket nem mindenki ismert el, de a jövőben talán elfogadják azokat.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy van-e még észrevétel. Megállapítja, hogy nincs, a vitát lezárja. A Pénzügyi bizottság javaslatát teszi fel azzal a kiegészítéssel, hogy konkrétan ne utasítsa el a kérelmet a testület, hanem kezdeményezzen tárgyalásokat az ügyben.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő megjegyzi, hogy nem volt ott a bizottság ülésén, de javasolja úgy megfogalmazni a határozatot, hogy az önkormányzat további tárgyalások folytatását kezdeményezi, illetve megköszöni, hogy hozzájárultak a csatorna beruházáshoz, mely tulajdonosi hozzájárulásuk nélkül nem valósulhatott volna meg.

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki a megfogalmazott javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 1  tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

510/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

Kérelem Badacsonyörsi Kemping területén a változtatási tilalom feloldására

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Badacsonyörsi Kemping területén a változtatási tilalom feloldásával összefüggésben további tárgyalások folytatását kezdeményezi a változatási tilalommal érintett ingatlanok tulajdonosaival, továbbá köszönetet mond a tulajdonosi kör csatorna beruházás ügyében történő hozzájárulása tekintetében.

 

Határidő:                 2014.11.30.

Felelős:                    Krisztin N. László polgármester

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző

Horváth Márta osztályvezető

Forintos Ervin képviselő 14.45 órakor érkezett vissza a Képviselő-testületi ülésre.

Szavazásra jogosult képviselők száma: 7 fő

  1. 5. Napirendi pont

Nagy Géza kérelme újonnan kialakítható építési telkekhez önkormányzati gesztorszerep  vállalására

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott: Nagy Géza

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 5. számú melléklete/

 

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság. Kéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi bizottsága nem javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az Önkormányzat gesztor szerepet vállaljon Nagy Géza kérelmében szereplő építési telkek kialakítása vonatkozásában.

Krisztin N. László polgármester ismerteti, hogy a HÉSZ tárgyalása során az egyik fórumon Nagy Géza kérte, hogy az önkormányzat vállaljon szerepet abban, hogy a jelenlegi helyzet változhasson.  A HÉSZ lehetővé teszi a tulajdonában lévő ingatlanokon és környékén lévő ingatlanokon lakótelkek kialakítását, de előtte össze kell vonni az összes „un” nadrágszíj parcellát, majd a tervek szerint telkeket kell kialakítani, a tulajdonosok között pedig igazságosan rendezni a helyzetet. Badacsonytomaj Város Önkormányzata 2267. hrsz-ú 2.748 m2 nagyságú ingatlanával lehet érintett. Kérelmező nem véletlenül kéri az önkormányzat gesztorszerepét, hiszen ez nagy feladat, sok munkával és költséggel jár. Javasolja, hogy a testület mérlegelje, hogy szerepet kíván-e vállalni. A Pénzügyi bizottság nem javasolta. Maga részéről akkor tudná támogatni, ha az ingatlantulajdonosok a költségeket vállalják. Ugyanis nem igazán van a településen másutt olyan terület, ahol lakótelkeket lehetne kialakítani. A Hársfa utcában nagy nehézségek árán sikerült a telekalakítás, most gyerekzsivajtól hangos az utca. Aki itt akar letelepedni, csak lakóingatlant tud vásárolni, mert nincs üres önkormányzati telek.  A lakhatás növelésének van más útja is, de mérlegelni kell a lehetőségeket.

 

Rajzó Ildikó képviselő szerint szükség van ilyen beruházásokra, új telkekre. Javasolja a kérelmezőnek, hogy a következő testületet keresse meg a kérésével. Ennek a testületnek ez az utolsó ülése, kicsit előkészítetlennek látja az anyagot, nem javasolja most a döntéshozatalt.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy van egy alap és két módosító javaslat. Rajzó Ildikó képviselő módosító javaslatát teszi fel szavazásra, miszerint a testület ne zárkózzon el az építési telkek kialakításától, de most ne döntsön a gesztorszerep felvállalásáról. Nagy Géza a következő testületet keresse meg kérésével. Kéri, hogy aki ezt támogatja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és 2 tartózkodással meghozza az alábbi:

511/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

Nagy Géza kérelme újonnan kialakítható építési telkekhez önkormányzati gesztorszerep  vállalására

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő testülete

  1. javasolja, hogy Nagy Géza, a Badacsonytomaj 2266/1., 2266/2., 2266/3. és 2266/4. hrsz-ú ingatlanok többségi tulajdonosa az újonnan kialakítható építési telkekkel összefüggő kérelmével a következő testületet keresse meg, mivel jelen képviselő-testületnek ez az utolsó ülése, ezért nem dönt a gesztorszerep felvállalásáról.
  2. felkéri a hivatalt, hogy a döntésről az érintettet értesítse.

 

Határidő:                 2014.10.15.

Felelős:                    Krisztin N. László polgármester

Horváth Márta osztályvezető

  1. 6. Napirendi pont

Badacsonyi Hajós Egylet használati szerződés tervezetének megtárgyalása

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott: Hoffmann György

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 6. számú melléklete/

 

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság. Kéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága javasolja, hogy a Badacsonyi Strand vagyonkezelőjével, a VN. Kft-vel a Badacsonyi Hajós Egylet használati szerződése tárgyában kerüljön sor további egyeztetésre, kiegészítve a Szörf Klub kérelmével.

 

Krisztin N. László polgármester javasolja a Pénzügyi bizottsági ülésen elhangzottak szerint a Szörfklub ügyét is ideemelni.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző ismerteti, hogy a Pénzügyi bizottság javaslatával kapcsolatosan a VN. Kft-vel a vagyonkezelési szerződés megkötésre került, a Nemzeti Vagyonról szóló törvény alapján készült el. Mindkét egyesületre ugyanazok a feltételek vonatkoznak, tehát ugyanolyan tartalmú megállapodás köthető a Szörfklubbal, mint a Hajós Egylettel. 2009-ben még más volt a jogszabályi környezet, a jogszabályok változnak.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a teremben van Hoffmann György és Kruchina Károly, kéri foglaljanak helyet az asztalnál a napirend tárgyalásának idejére. Ismerteti, hogy a testület a Hajós Egylet kérését a Bányász strand telephelyre vonatkozóan nem fogadta el. Azt javasolta, hogy a badacsonyi strand badacsonytomaji végében legyen a telephelyük, illetve székhelyük a Keresztury házban illetve a Művelődési házban lehet. Ennek nyomán érkezett az újabb megkeresés. Kérdezi Hoffmann urat, hogy kíván-e szóbeli kiegészítést tenni.

 

Hoffmann György ismerteti a második beadványukat. Elmondja, hogy a legutóbbi testületi ülésen a badacsonyi strandon kaptak lehetőséget, az előzetes vizsgálatok alapján ők a Bányász strandot szerették volna.  Az egyesület tagsága problémásnak látja a badacsonyi strandon, egy ilyen nyitott helyen a működésüket. Újfent kérik a testületet, hogy vizsgálja meg a Bányász strand igénybevételének lehetőségét, akár olyan kompromisszummal, hogy legalább szezonon kívül használhassák azt.  A szezonban megpróbálják megteremteni a badacsonyi strand említett részének használatát, melynek lesznek költségei, de ismételten kéri a testület támogatását, hogy legalább szezonon kívül a Bányász strand igénybevételére szülessen meg a megállapodás. Az egyesület bejegyzése folyamatban van. A megállapodás záradéka lehet, hogy az akkor lép életbe, ha az egyesület bejegyzése megtörtént.

 

Forintos Ervin képviselő elmondja, hogy a Hajós Egylet akkor kaphat helyet ingyenes használatra, ha vitorlás tanfolyamokat tart a gyerekeknek. Erről előterjesztés készítését kérte. Különböző városokból érkező gyerekeket oktatnak térítés ellenében, a tomajiak pedig nem jutnak hozzá – akár anyagi okokból – a lehetőséghez. Szeretné látni a tanfolyam tárgyi feltételeit, a kalóz és motoros hajót, vállalkozói igazolványt, OKJ-s képzésről szóló bizonyítványt, a motoros hajó elhelyezéséhez az okiratot, egyéb feltételeket a gyerekek biztonságos elhelyezéséhez a parton és a vízen. Ha minden tárgyi feltétel adott, utána lehet az ingyenes használatról a megállapodást megkötni. A Tatay Sándor Általános Iskola igazgatójával kötött megállapodást is kéri bemutatni.

 

Hoffmann György elmondja, hogy a helyi iskolával előzetes megállapodásuk van. A tárgyi feltételek jelentős részével rendelkeznek. Javasolja, hogy a megállapodásban kerüljenek rögzítésre az önkormányzat feltételei, melyeket határidőn belül az egyesületnek teljesíteni kell. Az önkormányzat által megfogalmazott feltételeket természetesen vállalják.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő kérdezi, hogy miért utasította el a testület a Bányász strand igénybevételét. Az ülésen nem tudott jelen lenni.

 

Krisztin N. László polgármester ismerteti, hogy több szempont merült fel, ami miatt a másik helyet javasolta a testület. Egyrészt a Bányász strand mérete, illetve egy több személy által aláírt tiltakozó nyilatkozat. Ekkor vetette fel, hogy a badacsonyi strand tomaj felé eső fele teljesen kihasználatlan, könnyű a vízhez jutás, nincs nádrengeteg, mint a Bányász strandon. A fürdőzők zavarása nélkül lehetne folytatni a tevékenységet.  Kugler Tamás a bizottsági ülésen elmondta, hogy a badacsonyi strandon nem biztosított az eszközök tárolása, az e célra megfelelő termet a vizibicikli kölcsönző használja.  A Pénzügyi bizottság nem véletlenül javasolta, hogy egyeztessenek a VN. Kft-vel. Bonyolítja a helyzetet, hogy a Bányász strand bérleti ideje is lejárt, jogviszonyban nincs senki, vagyonkezelőként a VN. Kft. lépett be.  Térítés nélküli használatról lenne szó, úgy mint a Szörfklub esetében, ezért tartotta a testület saját hatáskörében a kérdés kezelését. Ezért mondta a Jegyző úr, hogy a szerződést a Hajós Egylet és a Szörfklub esetében hasonló módon kell megkötni. Egyébként a VN. Kft. szabadon köt bérleti szerződéseket különböző vállalkozásokkal.

 

Kruchina Károly megjegyzi, hogy a Szörfklub 8 éve működik, a Hajós Egylet pedig még be sincs jegyezve, ezért az összehasonlítást nem tartja egészen megfelelőnek. A Bányász strand története láthatóan nem válik dicsőségére Badacsonytomajnak. Mivel a bérlő szerződése lejárt, pályázat kiírása várható. Ha az önkormányzat szerződést köt egy még be sem jegyzett egyesülettel, akkor ez a pályázati lehetőséget jelentősen szűkíteni fogja.  Célszerű lenne a strand sorsát hosszú távon kialakítani, mert egy éves pályázatokkal nem lehet színvonalat létrehozni.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző ismerteti, hogy az előterjesztés tartalmazza azokat a törvényi feltételeket, melyek mindkét félre vonatkoznak az önkormányzati vagyonhasznosítás során. A strandok a nemzeti önkormányzati vagyonhoz tartoznak, kizárólag közfeladat ellátása céljából lehet térítésmentes használatra átadni azokat. Egyébként az önkormányzat helyi rendeletében meghatározott mértéket kell figyelembe venni. A Nemzeti Vagyonról szóló törvény 11. §. 13. bekezdése a versenyeztetés alóli kivételeket tartalmazza. Bármilyen jól működik az egyesület, a törvényben meghatározottak alól nem mentesülhet.

 

Kruchina Károly megjegyzi, hogy ő ezt egy szóval sem kérte.

 

Dr. Magó Ágnes képviselő elmondja, hogy a badacsonyi strand megújítása, áttervezése folyamatban van. Ha ez megvalósul, a strand területének hasznosítása átalakul, valószínűleg teljesen kikerül a képből az egylet működési lehetősége. Mivel éppen lejárt a Bányász strand bérleti szerződése, most van itt az ideje a döntéshozatalnak. Az önkormányzat mintegy 1,5 éve van olyan anyagi helyzetben, hogy fejleszteni tud, így a szennyvízelvezetés megoldása, mint alapvető beruházás megvalósulhatott. Véleménye szerint egymás mellett nyugodtan folytatható ezen a strandon a két tevékenység, a gyerekek oktatása illetve a strandfunkció. Nem kételkedik a nyugodt strandoláshoz való jogban, de ésszerű fejlesztéssel, kompromisszummal mindenki kedvére lehetne tenni. Lényegében a Hajós Egylet nem a parton, illetve a fürdőzők között fogja a tevékenységét folytatni.  Véleménye szerint nem szabad a két szervezetet egymással szembe állítani semmilyen tekintetben. Örülni kell a kezdeményezésnek, hiszen a helyi gyerekek vitorlás oktatása megoldódhatna. Akár a szörfoktatásra is tisztelettel fel lehetne kérni a Szörf klubot. A múltkor azért nem kapott támogatást a kérelem, mert az egy hiányos létszámú Képviselő-testület döntése volt. Szeretné a Bányász strand kérdését újra felvetni.

 

Folly Péter képviselő  szerint fontos lenne, hogy a helyi fiatalok megtanulhassanak hajózni, ez az egyesület fő célja is. Minimum, hogy az önkormányzat saját ésszerű határain belül támogassa ezt a tevékenységet, hiszen minden egyéb sporttevékenységet támogattak, mely közösségi életet teremt és a fiatalokat vonzza. Sokan vannak, akik anyagi vagy más okok miatt nem jutnak hozzá ilyen lehetőséghez.

 

Forintos Ervin képviselő hangsúlyozza, hogy csak akkor támogatható, ha a tárgyi feltételek adottak, minden megfelel a jogszabályi előírásoknak.

 

Folly Péter képviselő megjegyzi, hogy evidencia, hogy a jogszabályok figyelembevételével lehet megállapodást kötni bármilyen civil szervezettel.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző kiemeli, hogy egy egyesület akkor jön létre, akkor jogképes, ha a bíróság jogerősen bejegyezte. A testület bárhogyan dönthet, de a szerződést csak akkor lehet megkötni, ha a jogerős bejegyzés létrejött.

 

Krisztin N. László polgármester szerint külön kell kezelni a két ügyet. Az egyik egy évek óta működő szervezetnek a kérése. A helyi gyerekek legalább 6 éven keresztül tanulhattak vitorlázást a Bahart keretei között a badacsonyi kikötőben. Kérdezi a Hajós Egylet elnökét, hogy vizsgálták-e, hogy a kikötő adna-e helyet egy ilyen típusú kezdeményezésnek. A Bányász strandra vonatkozóan már volt befektetői ajánlat a testület előtt, mellyel nem élt, inkább évenként bérbe adta. Az értékesítés nem jöhetett szóba. Akinek lesz ráhatása, kéri hogy segítse a Bányász strand megújítását akár pályázati úton, akár önkormányzati vagy befektetői tevékenység eredményeként.

 

Kruchina Károly elmondja, hogy amikor az épületet a Szörfklub megkapta, nagyon leromlott állapotban volt, de fel sem merült bennük, hogy az önkormányzat anyagi hozzájárulását kérjék a felújításhoz. Az épületben önerőből kialakítottak egy nagyon modern szörftárolót.

 

Forintos Ervin képviselő kéri, hogy a VN. Kft. ügyvezetője mondja el a véleményét.

 

Rakics Anna ügyvezető elmondja, hogy mindkét bizottság tárgyalta a Hajós Egylet beadványát. A bizottsági üléseken néhány észrevételt tett, melyet szeretett volna, ha részletesebben átgondolnak. Valószínű ez alapján született a Pénzügyi bizottság javaslata arra, hogy a vagyonkezelővel mindkét egyesület egyeztessen. Többször jelezte a testület felé, hogy a Szörfklubbal való együttműködés kicsit komplexebb dolog. Az önkormányzat térítésmentesen biztosítja az épület használatát, de a szezonban voltak gondok abból, hogy a fürdőzők között voltak a szörfösök. Úgy gondolja, hogy olyan megoldást kell keresni, hogy a Szörf Klub illetve a Hajós Egylet tevékenysége ne akadályozza a strandi szezont, a fürdőzőket sajnos zavarja a szörfözés, ez lenne a helyzet a vitorlásokkal is. A vizi biciklik között is zavaró lenne a vitorlás tevékenység. Véleménye szerint további megbeszélésekre van szükség, mivel nem egyszerű dologról van szó.

 

Folly Péter képviselő 15.20 órakor távozott a teremből.

Szavazásra jogosult képviselők száma: 6 fő

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy van-e még észrevétel. Megállapítja, hogy nincs. A Szörfklub kérése, hogy a következő 5 évben is térítésmentesen használhassák az épületet. Javasolja, hogy a fennálló problémák megoldására kerüljön sor egyeztetésre.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző ismerteti, hogy a szerződő fél az önkormányzat, de az adott ingatlan vagyonkezelője a VN. Kft. A Kft-nek külön megállapodásban kell lefektetni az elvárásait, de azok a használati szerződésbe nem kerülnek bele.

 

Folly Péter képviselő 15.21 órakor érkezett vissza a Képviselő-testületi ülésre.

Szavazásra jogosult képviselők száma: 7 fő

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki támogatja a Szörfklub kérelmét arra vonatkozóan, hogy a következő 5 évben is térítésmentesen használhassák a badacsonytomaji strandon lévő klubházat, kézfelemeléssel jelezze. A napi használat tekintetében a VN. Kft-vel kell a megállapodást megkötniük.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 2 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

512/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

Badacsonytomaji Szörfklub kérelme

1.) Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

a Badacsonytomaji Szörfklub SE. (1149 Budapest, Tábornok u. 3. 1/5. szám alatti székhelyű egyesület) kérelmét elfogadja, a következő 5 évben a badacsonytomaji strandon lévő klubház térítésmentes használatát biztosítja a szerződésben meghatározott célra részükre azzal, hogy a napi használat tekintetében a VN. Kft-vel kell a megállapodást megkötniük.

2.) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a jelen előterjesztés mellékletét tartalmazó használati szerződés aláírására.

 

Határidő:                 2014. szeptember 30.

Felelős:                    Krisztin N. László polgármester

Rakics Anna VN Kft. ügyvezető

Horváth Márta osztályvezető

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a Hajós Egylet ügyét úgy lehetne összefoglalni, hogy a szezonban a badacsonyi strand Badacsonytomaj felé eső végében, szezonon kívül pedig a Bányász strandon végezhetik a tevékenységüket.

 

Rajzó Ildikó képviselő módosító indítványként teszi fel, hogy miután kiderült, hogy a Bányász strand használata volna a célszerűbb az Egylet számára, először erről szavazzon a testület.

 

Krisztin N. László polgármester ezt a módosító indítványt teszi fel szavazásra azzal, hogy a szerződéskötésre akkor kerülhet sor, ha az Egyletet jogerősen bejegyezték, illetve a napi használatra vonatkozó megállapodást a VN. Kft-vel megkötötték. Kéri, hogy aki ezzel egyetért, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

513/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

Badacsonyi Hajós Egylet kérelme

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Badacsonyi Hajós Egylettel (8258 Badacsonytomaj, Római u. 67. szám alatti székhelyű egyesület) a Bányász strand térítésmentes használatára vonatkozó szerződés megkötését támogatja az előterjesztés szerinti tartalommal, azzal, hogy a szerződéskötésre akkor kerülhet sor, ha az Egyletet az illetékes bíróság jogerősen bejegyezte, illetve a napi használatra vonatkozó megállapodást a VN. Kft-vel megkötötték.

 

Határidő:                  2014. október 30.

Felelős:                     Krisztin N. László polgármester

Rakics Anna VN Kft. ügyvezető

Horváth Márta osztályvezető

Folly Péter képviselő 15.25 órakor távozott a teremből.

Szavazásra jogosult képviselők száma: 6 fő

  1. 7. Napirendi pont

Horváth Ottó (Club 67. Bt) megkeresése

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott: Horváth Ottó

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 7. számú melléklete/

 

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság. Kéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága nem javasolja a Képviselő-testületnek megvásárlásra az 1239 hrsz-ú ingatlanon lévő, ún. „dollár bolt” üzlethelyiséget. Javasolja, hogy a területre szóló bérleti szerződésben a partner a Club 67 Bt. maradjon.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az épület vásárlása tekintetében hozott javaslatot kiegészítő javaslatként fogja fel, hiszen a kérelem nem erről szól. Horváth úr egy mondatban megjegyzi, hogy továbbra is fenntartja szándékát, ha esetleg az önkormányzat meggondolná magát. Kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs.  Kéri, hogy aki a Pénzügyi bizottság javaslatát elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 4 igen szavazattal, 2 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

514/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

Horváth Ottó (Club 67. Bt) megkeresése

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. a Club 67. Bt. képviseletében Dr. Pardavi László ügyvéd (9007 Győr, Attila u. 12. Pf.: 731.) kérelmét megtárgyalta, a Badacsonytomaj 1239. hrsz-ú ingatlanon lévő ún. „dollár bolt” üzlethelyiséget nem kívánja megvásárolni.
  2. a bérleti szerződés tervezetben bérlőként a CLUB 67 Bt. nevesíti.
  3. felkéri a Jegyzőt, hogy a döntésről a kérelmezőt értesítse.

Határidő:                 Elfogadásra azonnal, egyebekben 2014.10.15.

Felelős:                    Krisztin N. László polgármester

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző

Horváth Márta osztályvezető

  1. 8. Napirendi pont

Előterjesztés a körforgalom díszítésének megváltoztatásáról

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott: Szabóné Fekete Mónika

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 8. számú melléklete/

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság és a Humán bizottság. Kéri a bizottságok elnökét, hogy ismertessék a határozati javaslatot.

 

Rajzó Ildikó Humán bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán bizottsága a körforgalom előterjesztésben leírt módon történő megváltoztatását támogatja oly módon, hogy az átalakítás várható 300 eFt költségét a tartalék terhére az önkormányzat biztosítsa, miután a VN. Kft. a korábban kapott támogatással teljes körűen elszámolt.

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy abban az esetben támogassa Szabó-Fekete Mónika kertészmérnök körforgalom díszítésének megváltoztatására készített tervének megvalósítását, amennyiben a Közútkezelő Kht. ahhoz hozzájárulását adja.

 

Krisztin N. László polgármester ismerteti, hogy a Humán bizottság javaslatában a VN. Kft. elszámolása azt jelenti, hogy a projektben a VN. Kft. is szerepet kapna. Addig viszont nem kaphat újabb támogatást, amíg a régivel el nem számol. A Pénzügyi bizottság javaslatával kapcsolatosan Horváth Márta osztályvezetőt kéri, hogy adjon tájékoztatást.

 

Horváth Márta osztályvezető elmondja, hogy a Közútkezelő Kht-vel egyeztetett. Véleményük szerint nem lesz teljes mértékben átlátható a körforgalom, de nem zárkóztak el a terv megvalósításától, nyugodtan meg lehet építeni. Egyeztettek a buszmegálló illetve a települési üdvözlő táblák témájában is, mindkettőt támogatták.

 

Dr. Magó Ágnes képviselő szerint néhány üdvözlő táblát nem jó helyre tettek, nagyon elvesznek a többi tábla között. Például a MOL kútnál lévő táblát beljebb kellene tenni, a többi táblától távolabb.

 

Horváth Márta osztályvezető megjegyzi, hogy mindenképpen a település tábla mögé, de belterületre kell elhelyezni őket. Ez volt a Közútkezelő Kht. kérése.

 

Krisztin N. László polgármester kéri a VN. Kft. ügyvezetőjét, hogy vizsgálják felül, és ha jobb helyet találnak, helyezzék át a táblákat.

 

Rakics Anna ügyvezető kérdezi, hogy a VN. Kft. a teljes összeget megkapná-e támogatásként. Feltétlenül szükséges-e a támogatási szerződés megkötése, nekik a számlakibocsátás jobb megoldás lenne.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy miután a 300 eFt-ból több mint 200 eFt-ot alvállalkozó végez, neki nincs kifogása a kérés befogadása ellen. Kérdezi a Jegyző urat, hogy lehetséges-e.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző elmondja, hogy nincs kifogása ellene.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy további kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs, a vitát lezárja.  Kéri, hogy aki a Humán bizottság javaslatának azon részét támogatja, hogy a projekt megvalósítását a testület a VN. Kft.-hez teszi, aki a tevékenységről számlát bocsát ki, kézfelemeléssel jelezze. Megjegyzi, hogy az ilyen típusú támogatásokkal a rákövetkező év januárjáig kell elszámolni, tehát nincsenek késésben, most nem kell elszámolniuk.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

515/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

Előterjesztés a körforgalom díszítésének megváltoztatásáról

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. 1. a körforgalom előterjesztésben leírt módon történő megváltoztatását támogatja. A projekt megvalósításával a benyújtott árajánlat (300.000 Ft.) és műszaki tartalom alapján, a VN. Kft-t bízza meg.

Határidő:                 azonnal

Felelős:                    Krisztin N. László polgármester

Rakics Anna ügyvezető VN Kft.

Tamás Lászlóné osztályvezető

  1. 9. Napirendi pont

Sára Gergely Áron kérelme az 1315. hrsz-ú 2/24-d részben önkormányzati    tulajdonú ingatlanrész megvásárlására

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott:Sára Gergely Áron kérelmező

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 9. számú melléklete/

 

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság. Kéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy Sára Gergely Áron kérelmező költségére az 1315. hrsz-ú ingatlan 2/24-e részére vonatkozóan készíttessen értékbecslést és ezt követően tárgyalja újra a kérelmet.

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs.  Kéri, hogy aki a bizottság javaslatát elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

516/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

Sára Gergely Áron kérelme az 1315. hrsz-ú 2/24-d részben önkormányzati    tulajdonú ingatlanrész megvásárlására

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Sára Gergely Áron (8261 Badacsonytomaj, Római u. 198.) kérelmét megtárgyalta és Badacsonytomaj Város Nemzeti Vagyonáról szóló 23/2012. (V.24.) önkormányzati rendelet 23. § (4) bekezdése alapján, értékbecslést készíttet a kérelmező költségére az 1315. hrsz-ú ingatlan 2/24-d részére vonatkozóan. Az értékbecslés elkészülte után napirendre tűzi a kérelmet.

 

Határidő: 2014.10.15.

Felelős: Krisztin N. László polgármester

Horváth Márta osztályvezető

 

 

  1. 10. Napirendi pont

Az 1889/8. hrsz-ú ingatlan hasznosítására kiírt pályázati felhívás elbírálása

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott: Németh László pályázó

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 10. számú melléklete/

 

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság. Kéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az 1889/9 hrsz-ú területből 15 m2 nagyságú területre, határozatlan időre kössön területbérleti szerződést Németh Lászlóval és Németh Lászlónéval tűzifatárolás céljából. Bérlők vállalják, hogy egész évben a területet rendben tartják. Az Önkormányzat tartsa fenn a jogot, hogy a terület egyéb hasznosítása esetén a bérleti szerződést egyoldalúan felmondhassa.

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a vagyonrendelet miatt ilyen esetben pályáztatni kell, mely megtörtént, a testületnek ebben kell most dönteni. Kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs.  Kéri, hogy aki a bizottság javaslatát elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

517/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

Az 1889/8. hrsz-ú ingatlan hasznosítására kiírt pályázati felhívás elbírálása

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1889/9. hrsz-ú területre kiírt nyilvános pályázat eredményeként, 15 m2 nagyságú területre vonatkozóan, határozatlan időre területbérleti szerződést köt Németh László és Németh Lászlónéval (8258 Badacsonyörs, Arborétum u. 8.) tűzifatárolás céljából, azzal a kikötéssel, hogy Bérlő vállalja, hogy egész évben az egész területet rendben tartja, kaszálja. Az önkormányzat fenntartja a jogot, hogy a terület egyéb hasznosítása esetén a bérleti szerződést egyoldalúan felmondhassa.

Felkéri a Jegyzőt a területbérleti szerződés előkészítésére, a Polgármestert annak aláírására.

 

Határidő:                 2014.10.30.

Felelős:                    Krisztin N. László polgármester

Horváth Márta osztályvezető

  1. 11. Napirendi pont

Tatay Sándor Általános Iskola kérelme az üdültetés bevételének  felhasználására

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott:  Krisztin N. Lászlóné igazgató

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 11. számú melléklete/

 

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság. Kéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága javasolja támogatni a Tatay Sándor Általános Iskola kérelmét oly módon, hogy a bizottság javasolja a sakkedző kérdésének megoldását a sakk szakkör további biztosítása érdekében.

Krisztin N. László polgármester kérdezi az iskola igazgatóját, hogy kíván-e szóbeli kiegészítést tenni.

 

Krisztin N. Lászlóné igazgató megköszöni a bizottságnak a nyári bevétel felajánlását az iskola részére. Ismerteti, hogy az önkormányzat 5 szakkört támogatott, melyből a sakk szakkör megszűnt, mivel nincs rá jelentkező. Ugyanakkor spanyol nyelv szakkört tudnának indítani, erre 18 gyerek jelentkezett. Az oktatási törvény lehetővé teszi, hogy 7-8 osztályban a második nyelvet be lehet vezetni. Ebben az évben szakkörként javasolná, majd ha jól működik, tanóra keretében is oktatható lenne. A nyelvtanár helyben lakik, megbízással szívesen vállalná a feladatot. Az Egyesült Államokban a lakosság csaknem fele spanyol anyanyelvű, talán ez lesz a második legnagyobb világnyelv. Aki elsőként lép, az mindig nyer, ezért kéri a testület támogatását. Természetesen a sakkal tovább próbálkoznak, de jelenleg nem jelentkezett a szakkörre senki.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő kérdezi, hogy szükséges-e módosítani azt a határozatot, melyben a sportszakkörre, az edzői díjakra különített el a testület pénzeszközt. Idézi a 401/2014. (VI.12.) sz. képviselő-testületi határozatot.

 

Krisztin N. László polgármester jónak tartja a felvetést. Ha meghagyja a sakkszakkör lehetőségét a testület, akkor külön kell foglalkozni a spanyol szakkörrel. Vagy csökkenti a sportszakkörök számát négyre, és befogadja a nem sportjellegű szakkört helyette.

 

Rajzó Ildikó képviselő szerint célszerű lenne a sportszakkörök számát négyre csökkenteni és külön keretet létrehozni a nyelvoktatásra. Már korábban is jelezte, hogy a lengyel testvérvárosi kapcsolat tartalmasabbá tételét segítené, ha a testvérvárosi nyelv is oktatva lenne a badacsonytomaji iskolában.

 

Krisztin N. László polgármester ezt javasolja az intézménynek megfontolásra, pld. cseretanár program keretében úgy, hogy fél évre kimenne valaki, a testvériskolából pedig hozzánk jönne egy tanár. Megjegyzi, hogy kialakulóban van egy szlovén testvériskolai kapcsolat is, az intézmények több alkalommal egyeztettek.

 

Dr. Magó Ágnes képviselő az iskola hibájának is tartja, hogy nem sikerül bevonni a gyerekeket a sakk szakkörbe. Több helyen tantárgy a sakk oktatása, a gyerekek gondolkodására, jellemére gyakorolt hatása jelentős. Maximálisan támogatja bármilyen nyelv oktatását is, hiszen Badacsonytomaj idegenforgalma szempontjából fontos a nyelvismeret. Javasolja meghagyni a sakkszakkörre a kvótát, az üdültetésből származó 808 eFt terhére pedig a nyelvszakkör megoldható. Két osztály székeinek cseréjére soknak tartja ezt az összeget. Nem tudja, hogy milyen állapotban vannak a székek, de mérlegelni kell, hogy tényleg fontos-e a kicserélésük.

 

Krisztin N. László polgármester javasolja, hogy a televízió nézői úgy közelítsék meg ezt a hozzászólást, hogy több szegmense van annak, hogy a gyerekek hogyan vesznek részt egy-egy foglalkozáson. Ha az iskola nem teremti meg a feltételrendszert, akkor nehezebb a helyzet, a szülőknek kell elvinni a gyerekeket egy adott programra. Fontos szerepe van a szülői háznak, sajnos a mai gyerekek nem kitartóak egyes dolgokban. Talán ezért is fogalmazott úgy az iskola a szakkörök indításakor, hogy ha valaki bevállal valamit, akkor fél évig nem hagyhatja abba. Nagyon fontos az oktató személyisége, hogy le tudja-e kötni a gyerekek figyelmét. Nem tudja megítélni, hogy hol az igazság, de próbálja kihasználni a kamerák adta lehetőséget arra, hogy a szülők ösztönözzék gyermeküket arra, hogy a szép és hasznos sakkszakkör lehetőségét vegyék igénybe. A sakkszakkörre a kvótát meghagyná, kéri az iskola igazgatóját, hogy más oktató bevonásával próbálja élvezetesebbé tenni a szakkört. Abban dönthet a testület, hogy a spanyol szakkör fedezetét ebből biztosítja. A székek cseréjére visszatérve a gyerekek egész napos ülését jobban szolgálnák a modern székek. Tehát öt szakkört támogatna a testület, a sakkot attól a pillanattól, amikor megkezdené a működését. A Pénzügyi bizottság által javasolt összeg terhére pedig biztosítható a spanyol szakkör pénzügyi fedezete.

 

Krisztin N. Lászlóné igazgató megjegyzi, hogy heti két órát számolva havi 30 eFt-ot kap az oktató, ez éves szinten 300 eFt-ot jelent. Ennyiért egy teremre sem kaphatnak széket. Elmondja, hogy a sakk szakkörre nem volt jelentkező, nincs kinek kifizetni az oktatói díjat. Kérdezi, hogy ezt a pénzt most miért nem lehet felhasználni a spanyol nyelv oktatására, majd a következő fél évben ismét megpróbálkoznak a sakkal. Így a pénz az önkormányzatnál maradna, az iskola pedig ennyivel kevesebbet kapna erre az évre.

 

Rajzó Ildikó képviselő kérdezi, hogy mi lesz a sorsa a két osztály bútorzatának.

 

Krisztin N. Lászlóné igazgató elmondja, hogy az iskola mintegy 30 éve épült, a székek és padok rossz állapotban vannak. A napközis csoportban 30-32 gyerek van, naponta kell cipelni a bútorokat egyik teremből a másikba.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy Dr. Magó Ágnes képviselő módosító indítványt tett arra, hogy tartsa meg a testület az 5 sportszakkör kvótáját akkor is, ha tartalékban marad bizonyos összeg, és a 808 eFt terhére legyen megoldva a spanyol nyelv oktatása. A másik javaslat az volt, hogy 4 sportszakkört finanszírozzon a testület, a fennmaradó ötödik terhére történjen a spanyol nyelv oktatása. Kéri, hogy aki az első javaslatot támogatja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1 igen szavazattal, 3 ellenszavazattal és 2 tartózkodással meghozza az alábbi:

518/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

Tatay Sándor Általános Iskola kérelme az üdültetés bevételének  felhasználására

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nem támogatja az 5 sportszakkör kvótájának megtartását, a fennmaradó összeg tartalékba helyezését, illetve azt, hogy a nyári üdültetés nettó bevételének (808 eFt) terhére legyen megoldva a spanyol nyelv oktatása.

 

Határidő: elfogadásra azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki azzal ért egyet, hogy 4 sportszakkört finanszírozzon a testület, a fennmaradó ötödik terhére történjen a spanyol nyelv oktatása, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

519/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

Tatay Sándor Általános Iskola kérelme az üdültetés bevételének  felhasználására

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

1./ Az iskola kérelmére 4 sportszakkör finanszírozását támogatja és a sakk szakkör keretének terhére a spanyol nyelvi szakkör beindításával egyetért.

2./ A nyári üdültetés nettó bevételének 808.000,- Ft-nak a felhasználását  az Iskola részére engedélyezi a kérelmüknek megfelelően.

3./ Felhatalmazza Krisztin N. László polgármestert, hogy a döntésről a Tatay Sándor Általános Iskola igazgatóját értesítse, és a pénzeszköz rendelkezésre állását követően, a felhasználásra az intézkedést tegye meg.

 

Határidő: elfogadásra azonnal, megvalósításra szeptember 30.

Felelős: Krisztin N. László polgármester

Krisztin N. László polgármester 15.55 órakor szünetet rendel el.

A Képviselő-testület ülése 16.00 órakor folytatódik.

Jelenlévő szavazásra jogosult képviselők száma: 6 fő

Hiányzik Folly Péter képviselő

Krisztin N. László polgármester javasolja a „Tájékoztató a Belső ellenőr által 2014. évben elvégzett ellenőrzésről” tárgyú napirend előrehozott tárgyalását, mivel a belső ellenőr az ülésen jelen van.

A Képviselő-testület a javaslatot elfogadja.

 

 

  1. 12. Napirendi pont

Tájékoztató a Belső ellenőr által 2014. éven elvégzett ellenőrzésről

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 12. számú melléklete/

 

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság és a Humán bizottság. Kéri a bizottságok elnökét, hogy ismertessék a határozati javaslatot.

 

Rajzó Ildikó Humán bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán bizottsága a Belső ellenőr által 2014. évben eddig elvégzett ellenőrzéséről készült tájékoztatót megtárgyalta.

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága 2 igen szavazattal és 2 tartózkodás mellett nem javasolja a Képviselő-testületnek elfogadásra a belső ellenőr 2014. évben végzett ellenőrzéséről szóló tájékoztatót, azt átdolgozásra, kiegészítésre javasolja visszaküldeni.

Krisztin N. László polgármester köszönti Dr. Hosszúné Szántó Anita belső ellenőrt. Kérdezi, hogy kíván-e szóbeli kiegészítést tenni.

 

Dr. Hosszúné Szántó Anita elmondja, hogy nem kíván.

 

Rajzó Ildikó képviselő kérdezi, hogy a Pénzügyi bizottság miért javasolta átdolgozásra visszaadni a belső ellenőri beszámolót.

 

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke, alpolgármester elmondja, hogy nem emlékszik, attól kellene megkérdezni, aki ezt a javaslatot tette.

 

Krisztin N. László polgármester ismerteti, hogy több felvetés is volt. A jelentésben az szerepel, hogy 2011-ben a városüzemeltető cég jelentős eredményt ért el. A felvető azt mondta, hogy az önkormányzat abban az évben túlfinanszírozta a céget.

 

Dr. Hosszúné Szántó Anita elmondja, hogy az ellenőrzésre a tavaly jóváhagyott 2014. évi ellenőrzési terv alapján kerül sor. A gazdasági társaság vizsgálatát csak júniusban tudta megkezdeni, mivel a 2009-2013. évi gazdálkodás ellenőrzése volt a téma. A Kft. könyvvizsgálata is folyamatosan megtörtént, mind az 5 évben megfelelőnek találta azt a könyvvizsgáló, a testület a jelentést elfogadta. Az éves beszámolót a testület minden évben jóváhagyta. Ennek megfelelően inkább az adatok elemzésére tért ki, mely a csatolt táblázatokból is látható. Azt vizsgálta, hogy a kötelező önkormányzati feladatok ellátása, a temető üzemeltetés, a közterületek fenntartása, stb. hogyan történt, illetve sérült-e. Az önkormányzat által évente nyújtott támogatás kimutathatóan ezekre lett-e felhasználva. Megállapította, hogy a kötelező önkormányzati feladatok ellátása biztosított volt, erre való tekintettel vonta le a vizsgálati jelentésben szereplő következtetéseket. A 2011-ben elért eredmény összefügg azzal, hogy a Szénégető dűlői projekt megvalósítására, kivitelezésére a Kft. kapott megbízást.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő kiemeli, hogy 2013-ban a belső ellenőrzési terv elfogadásakor a testület kimondta, hogy márciusban kell végrehajtani a gazdasági társaságok ellenőrzését. Kérdezi, hogy a Menü Kft. ellenőrzését sikerült-e elvégezni. Dióhéjban erről kér tájékoztatást.

 

Dr. Hosszúné Szántó Anita elmondja, hogy a vizsgálatot megkezdte, de még nem volt módja lezárni és egyeztetni. Még nem készült el a munkával, ezért elnézést kér.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy további kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs.  Elmondja, hogy az egyik bizottság nem hozott döntést, a másik határozata arról szól, hogy megtárgyalta a beszámolót. Kéri, hogy aki a belső ellenőr által eddig elvégzett ellenőrzésről szóló tájékoztatót elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3 igen szavazattal, 3 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

520/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

Tájékoztató a Belső ellenőr által 2014. évben elvégzett ellenőrzésről

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a költségvetési szervek belső kontrollrendszeréről és a belső ellenőrzéséről szóló 370/2011. (XII.31.) Kormányrendelet 49. §. (3a.) bekezdése alapján a Belső Ellenőrzés által eddig elkészített, az előterjesztés mellékletét képező jelentéseket nem fogadja el.

 

Határidő: azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

Tamás Lászlóné osztályvezető

 

Dr. Hosszúné Szántó Anita belső ellenőr megjegyzi, hogy a jelentést a rendelet értelmében a zárszámadással együtt kell tárgyalni. Kivételt képez, ha bűncselekmény, szabálysértés kerül megállapításra a vizsgálat során. Ez az anyag most tájékoztatásként került a testület elé.

 

Krisztin N. László polgármester megköszöni a tájékoztatást, majd a belső ellenőr távozik a teremből.

  1. 13. Napirendi pont

Helyi adókról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálata

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 13. számú melléklete/

 

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság és a Humán bizottság. Kéri a bizottságok elnökét, hogy ismertessék a határozati javaslatot.

 

Rajzó Ildikó Humán bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán bizottsága javasolja a Helyi adókról szóló önkormányzati rendelet felülvizsgálatának elfogadását a Képviselő-testületnek.

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek a helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosítását.

Krisztin N. László polgármester kérdezi az előkészítőt, hogy kíván-e szóbeli kiegészítést tenni.

 

Folly Péter képviselő 16.11 órakor érkezett vissza a Képviselő-testület ülésére.

Jelenlévő szavazásra jogosult képviselők száma: 7 fő

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző ismerteti az írásos előterjesztésben, a helyi adókról szóló rendeletben tett módosításokat. Kiemeli, hogy a Kormányhivatal a megküldött anyagban az építményadóra vonatkozó rész 2. §-ának javítását kérte az előterjesztés szerint. Törvényességi ellenőrrel nem ért egyet abban, hogy adóraktári engedélyt ki kaphat. A Kormányhivatal szerint csak vállalkozó, szerinte pedig magánszemély is. A telekadó esetében a 6. §. 1. bek. d. pontjában az udvart ki kell venni, ez a telek része. Pontosításra került a gondozatlan ingatlan fogalma is.  Az elmúlt évben az 1995. évi C. törvényben bekövetkezett változtatások miatt a helyi rendeletben több szabályozás feleslegessé vált, pld. a 12. §. 5. bekezdésben az adóellenőr kifejezés.  Javasolja, hogy a rendelet a tervezettel szemben 2015. január 1-el lépjen hatályba.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy további kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs, a vitát lezárja.  Kéri, hogy aki a bizottságok egybecsengő javaslatát elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megalkotja

Badacsonytomaj Város Önkormányzata

Képviselő-testületének

20/2014. (IX.30.) önkormányzati

rendelete

a helyi adókról

(…. számú melléklete)

  1. 14. Napirendi pont

Beszámoló Badacsonytomaj Város Önkormányzat és Intézményei 2014. I. félévi   költségvetési tervének teljesítéséről

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 14. számú melléklete/

 

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság és a Humán bizottság. Kéri a bizottságok elnökét, hogy ismertessék a határozati javaslatot.

 

Rajzó Ildikó Humán bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán bizottsága a Badacsonytomaj Város Önkormányzat és Intézményei 2014. I. félévi költségvetési tervének teljesítéséről szóló beszámoló elfogadását javasolja a Képviselő-testületnek.

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága javasolja a Polgármesteri Hivatal apparátusa munkájának elismerését oly módon, hogy 1 havi bértömegnek megfelelő összeg kerüljön jutalom alapba, melyet a vezetés differenciáltan osszon szét.

A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek Badacsonytomaj Város Önkormányzat és Intézményei 2014. I. félévi költségvetési tervének teljesítéséről szóló beszámolót.

Krisztin N. László polgármester kérdezi az előkészítőt, hogy kíván-e szóbeli kiegészítést tenni.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző ismerteti, hogy a bevételi oldalon a BAHART részvények tervezésre kerültek. A teljesítés valószínűleg szeptember 20-án fog megvalósulni. Látható, hogy a bevételekkel történő gazdálkodás megalapozott volt, az adók megfelelően teljesülni fognak. A kiadási oldalon az önkormányzat gazdálkodását továbbra is a takarékosság jellemzi.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e.

 

Rajzó Ildikó képviselő kérdezi, hogy hogyan került a jutalomosztás témája ehhez a napirendhez. Miért kampányidőszakban kerül erre sor, pld. Karácsony helyett.

 

Orbán Péter alpolgármester elmondja, hogy most zárul le egy ciklus, együtt dolgoztunk négy évig a hivatali apparátussal, ezért javasolta a Pénzügyi bizottság, hogy ezen időszak alatt először kapjanak elismerést a testülettől. A Humán bizottság azért nem találkozott a javaslattal, mert a Pénzügyi bizottság ülésén vetődött fel. Javasolja, hogy még ebben a hónapban kerüljön kifizetésre a jutalom, amennyiben a testület támogatja.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy ez számszerűsítve kb. 5 millió forint a járulékokkal együtt, és értelemszerűen nem tartalmazza az ő jutalmazását.  Ha a testület elfogadja a javaslatot, az egy következő költségvetési módosításban fog megjelenni.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő elmondja, hogy a testület januárban hozott döntésével 5 millió forint támogatást biztosított a VN. Kft. részére azzal, hogy ha teljesülnek a bevételek, akkor a júliusi soros ülésen fejlesztéseket fogunk meghatározni. Ezért szerette volna ezzel a napirenddel együtt a VN. Kft. beszámolóját is látni, hiszen ilyen felállásban nem fognak már találkozni az anyaggal.

 

Rakics Anna ügyvezető ismerteti, hogy minden évben október hónapban számoltak be az 1-8 havi tevékenységükről. Októberben nem lesz ilyen jellegű testületi ülés, ezért novemberre fogják elkészíteni a beszámolót. A sarokszámok ismertek, de a könyvelés miatt a beszámolót a szeptemberi ülésre nem lehetett elkészíteni.

 

Dr. Magó Ágnes képviselő elmondja, hogy a testület a korábbi években is kérte, hogy a törvényben meghatározott időpontokon túl is kapjon tájékoztatást a VN. Kft. anyagi helyzetéről. A belső ellenőrzési jelentés is tartalmazza, hogy gyakrabban kellett volna tájékoztatást adniuk az önkormányzat részére.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő nem tudja elfogadni, hogy csak a hivatali dolgozók kapjanak jutalmat. Ha részükre megszavazza a testület, akkor az lenne a célszerű, ha a VN. Kft. dolgozói is részesülnének valamilyen formában - akár Erzsébet utalvány formájában - elismerésben, hiszen a település üzemeltetése az ő vállukon volt.

 

Krisztin N. László polgármester megjegyzi, hogy az óvoda meghívását a 20. éves jubileumra minden képviselő megkapta. Kérdezi, hogy feléjük kíván-e a testület valamilyen gesztust gyakorolni. Saját hatáskörében egy ajkai üveglapba pár soros megemlékezést vésetett.

 

Rakics Anna ügyvezető elöljáróban ismerteti, hogy a strandi bevételeknél 6 milliós kiesés várható, sajnos a parkoló bevételek sem teljesülnek. A jutalmazással kapcsolatosan megjegyzi, hogy a dolgozók jelenleg is kapnak Erzsébet utalványt.

 

Rajzó Ildikó képviselő kérdezi, hogy a bizottság milyen költségvetési mezőt jelölt meg a jutalom kifizetéséhez.

 

Orbán Péter alpolgármester elmondja, hogy nem jelölt meg, de a tartalék terhére megoldható.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a VN. Kft. esetében több módon lehetne ezt a kérdést rendezni. Saját hatáskörben csak elméleti szinten kezelhető a jutalmazás, hiszen nincs miből megtenni.  Ha a testület segíteni akar, akkor az erre vonatkozó javaslatát meg kell fogalmaznia.  Egy ilyen cégnél a premizálás úgy működik, hogy a vezetőt a testület premizálja, a dolgozókat pedig a vezető. Kérdezi, hogy mennyi a Kft. havi bérkerete a járulékokkal együtt.  A strandokon dolgozó 6 fő is szerződésben áll szeptember végéig.

 

Simonné Visi Erzsébet kérdezi, hogy differenciált elosztás esetén is a havi bérkerettel kell-e számolni.

 

Rakics Anna ügyvezető elmondja, hogy nem. A strandi dolgozók már részesültek elismerésben, nem feltétlenül bérrel kell jutalmazni a dolgozókat. Az Erzsébet utalvány vagy egyéb utalványozási forma nekik nagyobb teret enged.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kinek van javaslata.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő 3 millió forintot javasol biztosítani, melynek elosztását az ügyvezetőre bízná.

 

Dr. Magó Ágnes képviselő az állandó dolgozók differenciált jutalmazását támogatja.

 

Orbán Péter alpolgármester kérdezi, hogy mi lesz a többi intézménnyel.

 

Krisztin N. László polgármester megjegyzi, hogy az óvoda havi bérkerete kb. 3 millió, a hivatalé mintegy 5 millió forint a járulékokkal együtt.  Egyetért azzal, hogy vonjunk be minden személyt, akivel a testület együtt dolgozott.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő az önkormányzat és intézményei, illetve a VN. Kft. részére egy keretösszeg meghatározását javasolja, melyhez a Jegyző úr véleményét kéri.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző elmondja, hogy a pénzügyek feletti döntésben a Képviselő-testület az illetékes. Úgy gondolja, hogy az lenne a helyes irány, ha a testület egyformán biztosítana egy havi bértömegnek megfelelő összeget azzal, hogy az intézményvezetők differenciáltan osszák fel a dolgozók között.

 

Krisztin N. László polgármester javasolja a napirend felfüggesztését annak érdekében, hogy ezt minden képviselő gondolja át. Kéri, hogy aki egyetért a javaslatával, kézfelemeléssel jelezze.

 

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

521/2014. (XI.18.) Képviselő-testületi határozat

Napirend felfüggesztése

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Beszámoló Badacsonytomaj Város Önkormányzat és Intézményei 2014. I. félévi  költségvetési tervének teljesítéséről című napirend tárgyalását felfüggeszti, azt az ülés végén fogja továbbtárgyalni.

 

Határidő: azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

  1. 15. Napirendi pont

Az Önkormányzat és Intézményei 2014. évi költségvetéséről szóló  5/2014.  (III.07.) önkormányzati rendelet módosítására javaslat

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 15. számú melléklete/

 

 

Hozzászólások

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző elmondja, hogy az előző döntés érinti ezt a napirendet is.

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki javaslatot támogatja, kézfelemeléssel jelezze.

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

522/2014. (XI.18.) Képviselő-testületi határozat

Napirend felfüggesztése

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat és Intézményei 2014. évi költségvetéséről szóló  5/2014.  (III.07.) önkormányzati rendelet módosítására javaslat című napirend tárgyalását felfüggeszti, azt az ülés végén fogja továbbtárgyalni.

 

Határidő: azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

 

 

  1. 16. Napirendi pont

Javaslat Badacsonytomaj Város Önkormányzatának 2014. évi közbeszerzési   tervének módosítására

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 16. számú melléklete/

 

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság. Kéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata 2014. évi közbeszerzési tervének módosítására vonatkozó javaslatot fogadja el.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő elmondja, hogy a közbeszerzés tárgyában szerepel Badacsonytomaj és Badacsonyörs közötti közvilágítás kiépítése. Kérdezi, hogy ez most kikerül-e a tervezetből.

 

Horváth Márta osztályvezető elmondja, hogy most fog bekerülni.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő javasolja, hogy alapvetően az egész település közvilágítás fejlesztése kerüljön be, hiszen több olyan terület van, ahol már évek óta kéri a lakosság.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy lehet-e úgy módosítani, hogy közvilágítás fejlesztés.

 

Horváth Márta osztályvezető elmondja, hogy nem lehet, a közvilágítás korszerűsítése nem ebben az évben fog megvalósulni. Most csak a 2014. évi tervekről van szó, ez a szakasz külön is lett terveztetve.

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki az előterjesztés szerint elfogadásra javasolja a közbeszerzési terv módosítását, kézfelemeléssel jelezze.

 

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

523/2014. (XI.18.) Képviselő-testületi határozat

Javaslat Badacsonytomaj Város Önkormányzatának 2014. évi közbeszerzési  tervének módosítására

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja „Badacsonytomaj Város Önkormányzatának 2014. évi közbeszerzési tervének módosítását” az 1. sz. melléklet szerint.

Felkéri a Polgármestert, hogy öt munkanapon belül intézkedjen a tervmódosítás megjelentetéséről.

 

Határidő: elfogadásra azonnal,

Felelős: Krisztin N. László polgármester

Horváth Márta műszaki osztályvezető

  1. 17. Napirendi pont

BAHART Zrt. támogatási kérelme

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 17. számú melléklete/

 

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság. Kéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a Bahart Zrt.-től kérje be a 2013. évi támogatás elszámolását, mert csak ezt követően kerülhet sor a 2014. évi támogatási kérelem tárgyalására az államháztartási jogszabályok betartása mellett.

Krisztin N. László polgármester úgy érzi, hogy ez egyértelmű. A Humán bizottsági ülésen a lejárt határidejű döntések tárgyalása során is felvetődött, hogy nem csinálták meg, amit megígértek, így az újabb kérelem befogadása nem jogos.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző javasolja megírni a BAHART részére, hogy amíg az előző támogatással nem számolnak el, addig  nem jogosultak a következőre.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs, a vitát lezárja.  Kéri, hogy aki a bizottság javaslatát elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

524/2014. (XI.18.) Képviselő-testületi határozat

BAHART Zrt. támogatási kérelme

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testülete a BAHART ZRT támogatási  kérelmét elutasítja.

Felkéri a Jegyzőt, hogy a Bahart Zrt.-től kérje be a 2013. évi támogatás elszámolását, mert csak ezt követően kerülhet sor a 2014. évi támogatási kérelem tárgyalására az államháztartási jogszabályok betartása mellett.

 

Felkéri a Polgármestert, hogy a döntésről az érintettet értesítse.

 

Határidő: 15 nap

Felelős: Krisztin N. László polgármester

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző

Tamás Lászlóné osztályvezető

 

 

  1. 18. Napirendi pont

Választási Bizottságok kiesett tagjainak személyére javaslat

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 18. számú melléklete/

 

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Humán bizottság. Kéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Rajzó Ildikó Humán bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán bizottsága a Választási Bizottságok kiesett tagjainak személyére javaslat tárgyú előterjesztés megtárgyalta, azt elfogadásra javasolja azzal, hogy a Jegyző úr határozza meg a bizottságok tagjainak illetve póttagjainak személyét.

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző elmondja, hogy a választási eljárásról szóló törvény szerint a Helyi Választási Iroda vezetőjének a hatáskörébe tartozik a javaslattétel. Ha a testület nem fogadja el, akkor a másodfokú hatóság, a Kormányhivatal dönt az ügyben.

 

Krisztin N. László polgármester 16.37 órakor távozott a teremből.

Szavazásra jogosult képviselők száma: 6 fő

Az ülés vezetését Orbán Péter alpolgármester veszi át.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző elmondja, hogy helyi választás október 12-én lesz. Az összeférhetetlenségi szabályok egyformán vonatkoznak az összes érintettre. Az ajánlásokat szeptember 8-án 16.00 óráig lehetett leadni. Összesen 6 polgármesterjelölt és 26 képviselőjelölt van, erről a Badacsony újságban is tájékoztatást adott. A 3 Szavazatszámláló bizottságban jelentős számban vannak összeférhetetlenség miatt érintett tagok, akiket pótolni kell. A lehető legtöbb helyen közzétettük, hogy jelentkezzen, aki szeretne részt venni ebben a munkában, azonban kevés jelentkező volt. Ismerteti, hogy a szavazatszámláló bizottságokat a következőképpen állította össze:

001-es szavazókör elnöke Jeck Tibor, tagjai: Deák Ferencné és Nagy Gyuláné. Póttagok: Kovács András, Talabér-Nagy Szilvia, Presznyák Zsuzsanna

002-es szavazókör elnöke Dr. Heinrich István, tagjai: Rimay Zsuzsanna, Lichtneckert Gyuláné. Póttagok: Takács Gáborné, Majerné Gulácsi Tünde Katalin, Sall Csabáné

003-as szavazókör elnöke Cseh Ervinné, tagjai: Cseh Kálmánné és Baumann Csaba. Póttagok: Barcza Bernadett, Kovács Attila és Keresztes Istvánné

 

Orbán Péter alpolgármester kéri, hogy aki a javaslatot elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

525/2014. (XI.18.) Képviselő-testületi határozat

Választási Bizottságok kiesett tagjainak személyére javaslat

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 24.§ (1) bekezdésében foglalt jogkörében eljárva a szavazatszámláló bizottság (pót)tagjai közé választja Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző javaslatára:

-       001-es szavazókörbe: Deák Ferencné és Nagy Gyuláné tagok, Talabér-Nagy Szilvia, Presznyák Zsuzsanna póttagok

-       002-es szavazókörbe: Lichtneckert Gyuláné tag, Majerné Gulácsi Tünde Katalin, Sall Csabáné póttagok

-       003-as szavazókörbe: Keresztes Istvánné póttag

Határidő: azonnal

Felelős: Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző

  1. 19. Napirendi pont

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 19. számú melléklete/

 

 

Hozzászólások

 

Orbán Péter alpolgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság és a Humán bizottság. Kéri a Humán bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Rajzó Ildikó Humán bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy

1./ A hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2015. évi pályázati fordulójához csatlakozzon.

2./ A felsőoktatási hallgatók számára, valamint a felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok részére kiírandó Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2015. évi pályázati fordulójának Általános Szerződési Feltételeit fogadja el, és vállaljon kötelezettséget arra, hogy a pályázatok kiírása, elbírálása és a települési önkormányzat által nyújtott támogatás összegének továbbítása során maradéktalanul az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak megfelelően jár el.

3./ Vállaljon kötelezettséget arra, hogy a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2015. évi fordulója keretében a beérkezett pályázatokat és a pályázatokról hozott döntését a https:/www.eper.hu/eperbursa/onk/tonkbelep.aspx internet címen elérhető EPER-Bursa rendszerben rögzíti.

4./ Nyilatkozzon arról, hogy az EPER-Bursa rendszerben általa meghatározott és a pályázóktól bekérendő, a szociális körülmények igazolására fontosnak tartott nyilatkozatok és mellékletek nem állnak ellentétben a pályázati kiírás feltételeivel.

5./ Hatalmazza fel Krisztin N. László polgármestert és Dr. Weller-Jakus Tamás jegyzőt a Csatlakozási nyilatkozat aláírására.

A bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az előterjesztés mellékletét képező „A” és „B” típusú pályázati kiírások tartalmát fogadja el, azokat írja ki.

Kérje fel Dr. Weller-Jakus Tamás jegyzőt, hogy a pályázati kiírások közzétételéről gondoskodjon.

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke, alpolgármester ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer „A” és „B” típusú pályázatainak kiírását 2015. évre és a csatlakozási nyilatkozat aláírását.

Kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs.  Kéri, hogy aki a bizottságok javaslatát elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

526/2014.(IX.18.) Képviselő-testületi határozat

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

  1. 1. csatlakozni kíván a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetőleg felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2015. évi pályázati fordulójához.
  2. a felsőoktatási hallgatók számára, valamint a felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok részére kiírandó Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2015. évi pályázati fordulójának Általános Szerződési Feltételeit elfogadja, és kötelezettséget vállal arra, hogy a pályázatok kiírása, elbírálása és a települési önkormányzat által nyújtott támogatás összegének továbbítása során maradéktalanul az Általános Szerződési Feltételekben foglaltaknak megfelelően jár el.
  3. kötelezettséget vállal arra, hogy a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2015. évi fordulója keretében a beérkezett pályázatokat és a pályázatokról hozott döntését a https://www.eper.hu/eperbursa/onk/tonkbelep.aspx internet címen elérhető EPER-Bursa rendszerben rögzíti.
  4. nyilatkozik arról, hogy az EPER-Bursa rendszerben általa meghatározott és a pályázóktól bekérendő, a szociális körülmények igazolására fontosnak tartott nyilatkozatok és mellékletek nem állnak ellentétben a pályázati kiírás feltételeivel.
  5. felhatalmazza Krisztin N. László polgármestert és Dr. Weller-Jakus Tamás jegyzőt a Csatlakozási nyilatkozat aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző

 

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

527/2014.(IX.18.) Képviselő-testületi határozat

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer – pályázatok kiírása

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az előterjesztés mellékletét képező „A” és „B” típusú pályázati kiírások tartalmát elfogadja, azokat kiírja.

Felkéri Dr. Weller-Jakus Tamás jegyzőt, hogy a pályázati kiírások közzétételéről gondoskodjon.

Határidő: 2014. október 1., egyebekben ütemterv szerint

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző

 

  1. 20. Napirendi pont

Koncz Lászlóné felajánlása a 0214/3. hrsz-ú ingatlan 4/24-d részének megvételére

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 20. számú melléklete/

 

Hozzászólások

 

Orbán Péter alpolgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság.

Ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek a 0214/3 hrsz-ú ingatlan Koncz Lászlóné által felajánlott 4/24-d részének megvásárlását.

Kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e.

 

Rajzó Ildikó képviselő kérdezi, hogy hol található az ingatlan és a Pénzügyi bizottság mit jelölt meg fedezetül.

 

Orbán Péter alpolgármester elmondja, hogy 0214/3. hrsz-ú ingatlan 1848 m² térmértékű, szántó megnevezésű terület. Az ingatlan Badacsonyörsön az Öreghegyi út mellett helyezkedik el. Kérelmező a 2014. 04. 28-án kiadott hagyatékátadó végzésben megjelölt 61.600,- Ft értékben szeretné értékesíteni az ingatlanrészét.

 

Horváth Márta osztályvezető szerint mindenképpen értékbecslést kell készíttetni, majd visszahozni az ügyet a testület elé. Megjegyzi, hogy a 20/24-ed rész az önkormányzat tulajdona. Pontosan nem tudja, hogy hol található az ingatlan. Az értékbecslés mintegy 30 eFt lesz.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző szerint mivel az ingatlan jelentős része az önkormányzaté, az ár ismeretében célszerű lenne megvásárolni a fennmaradó részt.

 

Dr. Magó Ágnes képviselő szerint ha az eladó készítteti el az értékbecslést, akkor a hagyatékátadó végzésben szereplő összeghez mérten az jelentős kiadás lesz részére. Szinte ingyen kapja meg az önkormányzat az ingatlanrészt.

 

Orbán Péter alpolgármester megjegyzi, hogy a bizottsági ülésen felvetődött, hogy az önkormányzat vállalja át az értékbecslés költségét.

 

Forintos Ervin képviselő hozzáteszi, hogy arról is szó volt, hogy nem biztos, hogy az ingatlan értéke valóban 61.600 Ft.

 

Rajzó Ildikó képviselő nem javasolja, hogy most döntsön a testület. Logikus lenne, hogy teljes egészében az önkormányzathoz kerüljön az ingatlan, ezért a következő testület elé javasolja visszahozni a kérelmet, tájékoztatni arról, hogy hol van az ingatlan.

 

Folly Péter képviselő szerint szinte mindegy, hogy hol van a terület, az már 20/24-ed részben az önkormányzaté.

 

Orbán Péter alpolgármester kérdezi Rajzó Ildikó képviselőt, hogy fenntartja-e a javaslatát.

 

Rajzó Ildikó képviselő elmondja, hogy nem tartja fenn.

 

Orbán Péter alpolgármester kérdezi, hogy ki állja a költségeket.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző elmondja, hogy ha az ügyfél akarja megvásárolni az önkormányzat vagyontárgyát, akkor kell a magánszemélynek elkészíttetni az értékbecslést. Most nem erről van szó. Itt az önkormányzat 80 %-ban már tulajdonos, a fennmaradó részt ajánlotta fel Koncz Lászlóné. A mintegy 30 eFt-os értékbecslés elkészítése után az önkormányzat 1/1-es tulajdonba kerül, ez ennél nagyobb vagyonnövekedést okoz.

 

Orbán Péter alpolgármester kéri, hogy aki Koncz Lászlóné felajánlásának elfogadását támogatja oly módon, hogy a vagyonrendeletben szabályozott eljárás során az értékbecslésben meghatározott áron az önkormányzat megvásárolja az ingatlanrészt, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

528/2014.(IX.18.) Képviselő-testületi határozat

Koncz Lászlóné felajánlása a 0214/3. hrsz-ú ingatlan 4/24-d részének megvételére

 

1.) Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Koncz Lászlóné (8261 Badacsony, Római u. 131.) kérelmét megtárgyalta. A Badacsonytomaj 0214/3. hrsz-ú ingatlan 4/24-d részét a vagyonrendeletben szabályozott eljárás során az értékbecslésben meghatározott áron megvásárolja.

2.) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az adás-vételi szerződés aláírására.

3.) Az adás-vétel miatt az önkormányzat vagyonában bekövetkezett változás átvezetésének előkészítésére felkéri a Jegyzőt.

 

Határidő: azonnal, illetve folyamatos

Felelős: Krisztin N. László polgármester

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző

Horváth Márta osztályvezető

 

 

Krisztin N. László polgármester 16.50 órakor érkezett vissza a Képviselő-testület ülésére.

Jelenlévő szavazásra jogosult képviselők száma: 7 fő

 

 

  1. 21. Napirendi pont

Badacsony Hegyközség felajánlása a Szénégető dűlői utak javítására

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 21. számú melléklete/

Hozzászólások

 

Orbán Péter alpolgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság.

Ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy támogassa a Badacsony Hegyközség útjavítási kérelmét, a 0159/1, 0158/78, 0158/95 hrsz-ú önkormányzati utak javításához, illetve a hozzájárulás megadását.

Javasolja a felajánlott 2 millió forint összeg elfogadását, a fennmaradó összegnek az útalap terhére történő biztosítását.

A Bizottság 1 igen és 3 ellenszavazattal nem támogatja Talabér-Nagy Szilvia kérelmét, mivel nem ismert az út javításának bekerülési költsége. Javasolja, hogy ez az információ a testületi ülésre legyen meg.

Kérdezi, hogy a Kisfaludy kilátóhoz vezető aszfaltos út felújítása mennyibe kerülne.

 

Horváth Márta osztályvezető elmondja, hogy a teljes út javítása 7-800 eFt lenne.

 

Orbán Péter alpolgármester ismerteti, hogy a hegyre vezető út un. „dögkút”-ig tartó szakasza az önkormányzaté, a felette lévő rész már Nemesgulácshoz tartozik.

 

Krisztin N. László polgármester megjegyzi, hogy néhai Nagy Sándor kezdeményezésével már volt a testület előtt ennek az útnak a javítására vonatkozó kérelem.

 

Orbán Péter alpolgármester szerint akkor a testület nem támogatta.

 

Horváth Márta osztályvezető elmondja, hogy az út jelentős része nem az önkormányzaté, az állami tulajdonban van, kezelője a Bakonyerdő Zrt.

 

Dr. Magó Ágnes képviselő kérdezi, hogy hogyan kívánja megjavíttatni az utat a kérelmező. Emlékeztet arra, az általa útjavításra felajánlott közel 100 eFt-ból mintegy 20 m-es szakaszt töltöttek fel kaviccsal, melyet az eső hamarosan elvitt. Fontos a minőségi munka, egyébként teljesen felesleges megcsináltatni.

 

Forintos Ervin képviselő egyetért a Képviselő asszonnyal. A belterületi útjainkon sokkal nagyobb problémák vannak. Kérdezi, hogy az út mekkora hányada van az önkormányzat tulajdonában.

 

Orbán Péter alpolgármester elmondja, hogy mintegy harmada, tehát a 800 eFt-nak ezen része terhelné Badacsonytomaj költségvetését.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő szerint az anyag ezen része előkészítetlen. Nem tudjuk pontosan mekkora szakaszról van szó, nem lát árajánlatokat. Javasolja a következő testületi ülésre kidolgozni, majd az új testület elé terjeszteni. A Hegyközség ügyében javasolja most meghozni a döntést.

 

Folly Péter képviselő szerint az utat évről-évre az Erdészet teszi tönkre, miért az önkormányzat javíttassa meg. Sok javításra szoruló saját utunk is van.

 

Orbán Péter alpolgármester kéri, hogy aki egyetért azzal, hogy a Kisfaludy-házhoz vezető aszfaltos út javítására vonatkozóan jobban kidolgozott előterjesztés készüljön, melyről a következő testület döntsön, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 5 igen szavazattal, 2 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

529/2014. (IX.18.) Képviselő-testületi határozat

Kisfaludy-házhoz vezető aszfaltos út javítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete Talabér-Nagy Szilvia kérelmét megtárgyalta.

Felkéri a Hivatalt, hogy a Kisfaludy-házhoz vezető aszfaltos út javítására vonatkozó előterjesztést pontosabban dolgozza ki, majd terjessze be az új testület elé döntéshozatalra.

Felkéri a Jegyzőt, hogy a kérelmezőt értesítse.

 

Határidő:                     elfogadásra azonnal, egyebekben soron következő testületi ülés(ek)

Felelős:                        Krisztin N. László polgármester

Horváth Márta osztályvezető

 

 

Orbán Péter alpolgármester elmondja, hogy a Pénzügyi bizottság javasolta a Badacsony Hegyközség útjavítási kérelmének támogatását, a felajánlott 2 millió forint összeg elfogadását, a fennmaradó összegnek az útalap terhére történő biztosítását. Kérdezi, hogy ezzel összefüggésben kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki a bizottság javaslatát támogatja, kézfelemeléssel jelezze.

 

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

530/2014.(IX.18.) Képviselő-testületi határozat

Badacsony Hegyközség felajánlása a Szénégető dűlői utak javítására

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Badacsony Hegyközség (8261 Badacsony, Római út 2.) útjavítási kérelmét támogatja. A 0159/1, 0158/78, 0158/95 hrsz-ú önkormányzati tulajdonú utak javításához hozzájárulását megadja. A felajánlott 2 millió Ft összeget elfogadja és a fennmaradó összeget a 2014. évi útalap terhére biztosítja.

Felkéri a Jegyzőt, hogy a döntésről a Badacsony Hegyközség elnökét értesítse.

 

Határidő:            elfogadásra azonnal, egyebekben beruházási ütemterv szerint

Felelős:                   Krisztin N. László polgármester

Horváth Márta osztályvezető

 

 

Krisztin N. László polgármester az ülés vezetését 16.58 órakor visszaveszi.

 

 

  1. 22. Napirendi pont

Tavasz utca közvilágítás kiépítése

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 22. számú melléklete/

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság. Kéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága 2 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal nem javasolja a Képviselő-testületnek a Tavasz utca közvilágításának kiépítését.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő elmondja, hogy sok olyan belterületi rész van a településen, ahol a lakók évek óta kérik a közvilágítás kiépítését. Nem tartja célszerűnek egy utca kiemelését. A közvilágítás korszerűsítéséről szóló testületi határozatban szerepel, hogy fel kell mérni a település hasonló részeit, mint pld. az Orgona út és a Tavasz utca is.

 

Krisztin N. László polgármester egyetért azzal, hogy nehéz kiemelni egy utcát. Viszont felhívja a figyelmet arra, hogy a Badacsony Kemping új tulajdonosának kérelmét a testület befogadta, mely arra irányult, hogy ha megépíti a kempinget, akkor a járdát illetve a közvilágítást az önkormányzat igyekszik megoldani. Két alternatíva merülhet fel. Az egyik, hogy a 71-es út melletti rész újulna meg közvilágítással. Az olcsóbb megoldás az lenne, ha az Egry sétány lenne a járda és kapna közvilágítást, illetve a program részeként az idecsatlakozó kis utca is. Ő ezt a megoldást javasolná. Ismerteti, hogy a régi kemping üzemeltetése kapcsán évente 7-8 millió forint IFA folyt be az önkormányzathoz, plusz az állami hozzájárulás. A kempingből ilyen mérvű bevétel várható, mely alapján kiszámítható, hogy a befektetés mennyi idő alatt térülne meg. A kemping a következő szezonra meg fog nyitni, a tulajdonos jelezte felé, hogy a jogerős építési engedélyt megkapta, a helyi vállalkozókkal megegyezett, nagy erőkkel folyik a munka, tavasszal szeretne megnyitni. Megállapítja, hogy több észrevétel nincs, javaslatát jódosító indítványként kéri befogadni. Megjegyzi, hogy az Egry sétány, mint sétány már nem funkcionál, mert parkoló lett. Az ott élők szeretnék, ha visszakapná sétány jellegét, illetve a Nyár utca lakói azzal fordultak hozzá, hogy Badacsony centrumában az ő utcájuk az egyetlen földes utca.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő kiegészítésként elmondja, hogy többen kérdezik, hogy miért akadt el a közvilágítás korszerűsítése. Nem érti, hogy pld. Tapolcán minden hamar megoldódik, itt pedig nagyon lassan mennek a dolgok.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy többször felhívtuk a testület figyelmét arra, hogy félállású pályázati referens dolgozik a Hivatalban, ezen változtatni kell. Tudomása szerint a tervezésre a testület 1 millió forintot biztosított, a tervezői munka folyamatban van.

 

Horváth Márta osztályvezető megjegyzi, hogy a határidő hamarosan lejár.

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki a módosító indítványát elfogadja azzal, hogy a település többi részén is folyamatosan vizsgálni kell a közvilágítás korszerűsítésének lehetőségét, kézfelemeléssel jelezze.

 

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

531/2014. (IX.18.) Képviselő-testületi határozat

Tavasz utca közvilágítás kiépítése

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Krisztin N. László polgármester módosító indítványát befogadva dönt arról, hogy az Egry sétányon illetve a Badacsony Kempingtől hozzácsatlakozó kis utcában kerül kiépítésre a közvilágítás, azonban a település többi részén is folyamatosan vizsgálni kell a közvilágítás korszerűsítésének lehetőségét.

 

Határidő: azonnal,

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

Horváth Márta osztályvezető

 

 

  1. 23. Napirendi pont

Pályázatokról szóló tájékoztató

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 23. számú melléklete/

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság. Kéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy az „Itthon vagy – Magyarország szeretlek” programsorozaton való részvételre a pályázatot nyújtsa be.

A Bizottság elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a pályázatokról szóló beszámolót.

 

Krisztin N. László polgármester ismerteti, hogy a pályázat benyújtása megtörtént. Kéri a művelődési ház igazgatóját, hogy a programtervezetet küldje meg a képviselőknek, mielőtt nagyobb plénumot kapna.

 

Jerszli Judit igazgató elmondja, hogy szeptember 27-28-án lesz a program, mely 350 eFt-ba kerül. Még nem tudja, hogy kapnak-e rá pénzt.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy a pályázati tájékoztatóról kinek van még kérdése, hozzászólása.

 

Dr. Magó Ágnes képviselő megjegyzi, hogy az óvodával kapcsolatos elutasított pályázatra fellebbezést nyújtottunk be. Utána egy hasonló pályázati kiírásra ismét beadtuk a pályázatunkat. Ez ügyben kér tájékoztatást.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy eddig négy pályázatot adtunk be, a múltkor döntött a testület egy újabb pályázat benyújtásáról.

 

Horváth Márta osztályvezető ismerteti, hogy a többi eljárás lezárult, azok nem szerepelnek a beszámolóban, nincs velük teendő. A mostani óvoda pályázat benyújtásának határideje október 1.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy a közbeszerzési eljárást miért nem tudtuk lefolytatni.

 

Horváth Márta osztályvezető elmondja, hogy a szakemberek nem készítették el az árazatlan költségvetési kiírást, illetve egyéb problémák is felmerültek, melyek majdnem meghiúsították a pályázat beadását. A közbeszerzési eljárás minimális lefutási ideje 15 nap, nem fért bele a határidőbe.

 

Orbán Péter alpolgármester 17.09 órakor távozott a teremből.

Szavazásra jogosult képviselők száma: 6 fő

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki a Pénzügyi bizottság javaslatával, - az „Itthon vagy – Magyarország szeretlek” programsorozaton való részvételre történő pályázat benyújtása -  egyetért, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

532/2014. (IX.18.) Képviselő-testületi határozat

Itthon vagy – Magyarország szeretlek” programsorozaton való részvételre történő pályázat benyújtása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az „Itthon vagy – Magyarország szeretlek” programsorozaton való részvételre történő pályázat benyújtásáról dönt.

 

Határidő: azonnal, egyebekben pályázati kiírás szerint

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

Jerszli Judit BVKI intézményvezető

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki a beszámolót elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

533/2014. (IX.18.) Képviselő-testületi határozat

Pályázatokról szóló tájékoztató

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a pályázatokról szóló beszámolót elfogadja.

 

Határidő:            azonnal

Felelős:              Krisztin N. László polgármester

Horváth Márta osztályvezető

 

  1. 24. Napirendi pont

Beszámoló a lejárt határidejű önkormányzati döntések végrehajtásáról

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

Meghívott: Jerszli Judit BVKI intézményvezető

Rakics Anna  ügyvezető VN Kft.

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 24. számú melléklete/

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság és a Humán bizottság. Kéri a bizottságok elnökét, hogy ismertessék a határozati javaslatot.

 

Rajzó Ildikó Humán bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán bizottsága a lejárt határidejű önkormányzati döntések végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadását javasolja a Képviselő-testületnek.

A bizottság javasolja a  456/C/2014. (VII.30.)  képviselő-testületi határozat javítását (VN. Kft. Felügyelő Bizottsági tagok személyére javaslat) az alábbiak szerint:

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy

a./ Badacsonytomaj Városüzemeltető Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság eddigi Felügyelő Bizottsága két tagjának Flamis Mihálynak és Lovász Áronnak Felügyelő bizottsági tisztségükről korábban írásban történt lemondását a mai nappal tudomásul veszi, továbbá ezen személyek helyett Badacsonytomaj Városüzemeltető Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság számára 2014. július 30. napjától 2019. július 30.. napjáig terjedő határozott időtartamra Harmati Miklós 8258 Badacsonytomaj, Szőlőhegyi u. 16. szám alatti lakost a Felügyelő bizottság új tagjának megválasztja.

b./ Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Badacsonytomaj Városüzemeltető Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság alapító okiratát akként módosítja, hogy az alapító okirat 12./ pont második bekezdése helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

A Nonprofit Társaság Felügyelő Bizottsága három tagú, jelenlegi tagjai:

2013. január 17. napjától 2019. január 16. napjáig terjedő határozott időtartamra:

Kolosi Béla (születési családi és utóneve: Kolosi Béla, anyja születési neve: Pál Erzsébet, adóazonosító jele: 8302263443) 8258 Badacsonytomaj, Táncsics u. 15. szám alatti lakos,

2014. július 30. napjától 2019. július 30. napjáig terjedő határozott időtartamra:

Fekete Ferenc (születési családi és utóneve: Fekete Ferenc, anyja születési neve: Németh Anna, adóazonosító jele: 8312363343) 8258 Badacsonytomaj, József A. u. 20. szám alatti lakos

2014. július 30. napjától 2019. július 30. napjáig terjedő határozott időtartamra:

Harmati Miklós (születési családi és utóneve: Harmati Miklós, anyja születési neve: Jernei Ilona, adóazonosító jele: 8280972889) 8258 Badacsonytomaj, Szőlőhegyi u. 16. szám alatti lakos.

c./ Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete  a Badacsonytomaj Városüzemeltető Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratát akként módosítja, hogy az alapító okirat 11./ pont második bekezdésének első mondata helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

A Nonprofit Társaság könyvvizsgálója 2014. május 31. napjától 2015. május 31. napjáig terjedő határozott időtartamra a SZÉKELY Könyvvizsgáló Kft. (székhely: 8300 Tapolca, Bányász utca 21. A. épület, cégjegyzékszám: Cg. 19-09-505745.).

d./ Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Badacsonytomaj Városüzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratát akként módosítja, hogy az alapító okirat 2./ pontjában az „u.” megnevezés „utca” megnevezésre változik.

A határozatokban foglalt, illetve az alapító okiraton végrehajtott változásokat a cégjegyzéken is át kell vezettetni.

A határozatot haladéktalanul, illetve (a cégbírósági változás-bejegyzési eljárás tekintetében) a törvényes 30 napos határidőben kell végrehajtani.

A bizottság a 454/2014. (VII.30.)  képviselő-testületi határozat kiegészítését  (Régi Polgármesteri Hivatal helyiségeinek bérletére kiírt pályázat elbírálása) javasolja az alábbiak szerint:

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a tulajdonát képező Badacsonytomaj 107. hrsz. alatt található un.: „Régi Polgármesteri Hivatal” alsó szintjének jobb szélső helyiségét (volt Leader iroda) illetve a volt pénzügyi osztály irodáját 180.000,- Ft/év, azaz 15.000,- Ft/hó bérleti díj ellenében Tóth Tamás (8258 Badacsonytomaj, Petőfi u. 2.) egyéni vállalkozó részére bérbe adja, amennyiben pályázó a köztartozás mentességet igazoló dokumentumokat csatolja.

A bérleti jogviszony határozatlan időre szól, a felmondási idő 3 hónap.

A Képviselő-testület a Bérlő kérelmére az első havi bérleti díjat elengedi, egyúttal felhatalmazza a Polgármestert a benyújtott pályázatban szereplő tartalommal megegyező bérleti szerződés aláírására.

Határidő: elfogadásra azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző

Horváth Márta osztályvezető

 

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága javasolja a Képviselő-testületnek, hogy kerüljön sor a badacsonytomaji vasútállomással szemben egy műanyag buszmegálló felállítására.

A Bizottság a 293/2014. (VIII.06.) számú határozatát az alábbiak szerint módosítja:

Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Ügyrendi, Mezőgazdasági- és Városfejlesztési Bizottsága átruházott hatáskörében eljárva

a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak (8200 Veszprém, Dózsa György út 31.) célzottan a Badacsonytomaji Hivatásos Tűzoltóparancsnokság állományában szolgálatot teljesítő 2 tűzoltója részére „Az év tűzoltója” díj adományozása okán 50.000-50.000 Ft,-, azaz ötvenezer-ötvenezer forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a 2014. évi egyéb civil szervezetek támogatási kerete terhére.

Felkéri a Badacsonytomaji Polgármesteri Hivatal Költségvetési- és Adóosztályát, hogy a támogatási szerződést készítse elő, a kifizetést eszközölje a hatályos államháztartási jogszabályok figyelembe vételével.

Felkéri Krisztin N. László polgármestert a szerződés aláírására és Dr. Weller-Jakus Tamás jegyzőt az ellenjegyzésre.

Határidő: elfogadásra azonnal

támogatási szerződés megkötésére 15 nap

kifizetésre a támogatási szerződés aláírását követő 5 nap

Felelős: Orbán Péter PüB elnök

Tamás Lászlóné osztályvezető

Elszámolásért: Vargáné Szőke Judit pénztáros

A bizottság javasolja a Képviselő-testületnek, hogy a 293/2014. (VIII.06.) számú képviselő-testületi határozatát az alábbiak szerint módosítja:

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy

a./ Badacsonytomaj Városüzemeltető Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság eddigi Felügyelő Bizottsága két tagjának Flamis Mihálynak és Lovász Áronnak Felügyelő bizottsági tisztségükről korábban írásban történt lemondását a mai nappal tudomásul veszi, továbbá ezen személyek helyett Badacsonytomaj Városüzemeltető Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság számára 2014. július 30. napjától 2019. július 30. napjáig terjedő határozott időtartamra Harmati Miklós 8258 Badacsonytomaj, Szőlőhegyi u. 16. szám alatti lakost a Felügyelő bizottság új tagjának megválasztja.

b./ Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Badacsonytomaj Városüzemeltető Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság alapító okiratát akként módosítja, hogy az alapító okirat 12./ pont második bekezdése helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

A Nonprofit Társaság Felügyelő Bizottsága három tagú, jelenlegi tagjai:

2013. január 17. napjától 2019. január 16. napjáig terjedő határozott időtartamra:

Kolosi Béla (születési családi és utóneve: Kolosi Béla, anyja születési neve: Pál Erzsébet, adóazonosító jele: 8302263443) 8258 Badacsonytomaj, Táncsics u. 15. szám alatti lakos,

2014. július 30. napjától 2019. július 30. napjáig terjedő határozott időtartamra:

Fekete Ferenc (születési családi és utóneve: Fekete Ferenc, anyja születési neve: Németh Anna, adóazonosító jele: 8312363343) 8258 Badacsonytomaj, József A. u. 20. szám alatti lakos

2014. július 30. napjától 2019. július 30. napjáig terjedő határozott időtartamra:

Harmati Miklós (születési családi és utóneve: Harmati Miklós, anyja születési neve: Jernei Ilona, adóazonosító jele: 8280972889) 8258 Badacsonytomaj, Szőlőhegyi u. 16. szám alatti lakos.

c./ Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete  a Badacsonytomaj Városüzemeltető Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratát akként módosítja, hogy az alapító okirat 11./ pont második bekezdésének első mondata helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

A Nonprofit Társaság könyvvizsgálója 2014. május 31. napjától 2015. május 31.  napjáig terjedő határozott időtartamra a SZÉKELY Könyvvizsgáló Kft. (székhely: 8300 Tapolca, Bányász utca 21. A. épület, cégjegyzékszám: Cg. 19-09-505745.).

d./ Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Badacsonytomaj Városüzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratát akként módosítja, hogy az alapító okirat 2./ pontjában az „u.” megnevezés „utca” megnevezésre változik.

A határozatokban foglalt, illetve az alapító okiraton végrehajtott változásokat a cégjegyzéken is át kell vezettetni.

A határozatot haladéktalanul, illetve (a cégbírósági változás-bejegyzési eljárás tekintetében) a törvényes 30 napos határidőben kell végrehajtani.

Határidő:         azonnal

Felelős:           Orbán Péter PüB elnök

Folly Péter képviselő 17.11 órakor távozott a teremből.

Jelenlévő szavazásra jogosult képviselők száma: 5 fő

 

 

Krisztin N. László polgármester konkrétan ismerteti, hogy milyen változtatásokra került sor a két határozat esetében.

 

Orbán Péter alpolgármester 17.12 órakor érkezett vissza a Képviselő-testület ülésére.

Jelenlévő szavazásra jogosult képviselők száma: 6 fő

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a Pénzügyi bizottság azt javasolta, hogy kerüljön sor a badacsonytomaji vasútállomással szemben egy műanyag buszmegálló felállítására. A buszmegálló megrendelése megtörtént, erről saját hatáskörben intézkedett. Most támogató szavazást kér mögé.

 

Folly Péter képviselő 17.14 órakor érkezett vissza a Képviselő-testület ülésére.

Jelenlévő szavazásra jogosult képviselők száma: 7 fő

 

Dr. Magó Ágnes képviselő elmondja, hogy januárban döntött a 46/2014. számú határozatában a testület a buszváró felállításáról addig, amíg a MÁV-val illetve a VOLÁN-nal a tárgyalások lezajlanak az intermodális csomópont létrehozásáról. Kérdezi, hogy most kell-e újabb határozat.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző elmondja, hogy többször tárgyalt a buszváró szükségességéről a testület, de a költségvetési része nem volt biztosítva.

 

Krisztin N. László polgármester megjegyzi, hogy az intermodális csomópont kialakítása tekintetében még nem zárultak le a tárgyalások. Egyetért a buszváró odahelyezésével, amint megérkezik. Majd ha a vasútállomás előtti rész át tud alakulni egy közös ponttá, akkor áthelyezzük Badacsonyörsre az objektumot.

Javasolja, hogy mielőtt a lejárt határidejű határozatok részletes vitájára kerülne sor, a bizottságok javaslatáról döntsön a testület. Kéri, hogy aki a 456/C/2014. (VII.30.)  képviselő-testületi határozat javítását (VN. Kft. Felügyelő Bizottsági tagok személyére javaslat) elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

534/2014. (IX.18.) Képviselő-testületi határozat

456/C/2014. (VII.30.)  képviselő-testületi határozat javítása

(VN. Kft. Felügyelő Bizottsági tagok személyére javaslat)

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 456/C/2014.(VII.30.) határozatát az alábbiak szerint kijavítja és az eredetei határozatot visszavonja.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy

a./ Badacsonytomaj Városüzemeltető Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság eddigi Felügyelő Bizottsága két tagjának Flamis Mihálynak és Lovász Áronnak Felügyelő bizottsági tisztségükről korábban írásban történt lemondását a mai nappal tudomásul veszi, továbbá ezen személyek helyett Badacsonytomaj Városüzemeltető Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság számára 2014. július 30. napjától 2019. július 30.. napjáig terjedő határozott időtartamra Harmati Miklós 8258 Badacsonytomaj, Szőlőhegyi u. 16. szám alatti lakost a Felügyelő bizottság új tagjának megválasztja.

b./ Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Badacsonytomaj Városüzemeltető Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság alapító okiratát akként módosítja, hogy az alapító okirat 12./ pont második bekezdése helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

A Nonprofit Társaság Felügyelő Bizottsága három tagú, jelenlegi tagjai:

2013. január 17. napjától 2019. január 16. napjáig terjedő határozott időtartamra:

Kolosi Béla (születési családi és utóneve: Kolosi Béla, anyja születési neve: Pál Erzsébet, adóazonosító jele: 8302263443) 8258 Badacsonytomaj, Táncsics u. 15. szám alatti lakos,

2014. július 30. napjától 2019. július 30. napjáig terjedő határozott időtartamra:

Fekete Ferenc (születési családi és utóneve: Fekete Ferenc, anyja születési neve: Németh Anna, adóazonosító jele: 8312363343) 8258 Badacsonytomaj, József A. u. 20. szám alatti lakos

2014. július 30. napjától 2019. július 30. napjáig terjedő határozott időtartamra:

Harmati Miklós (születési családi és utóneve: Harmati Miklós, anyja születési neve: Jernei Ilona, adóazonosító jele: 8280972889) 8258 Badacsonytomaj, Szőlőhegyi u. 16. szám alatti lakos.

c./ Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete  a Badacsonytomaj Városüzemeltető Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratát akként módosítja, hogy az alapító okirat 11./ pont második bekezdésének első mondata helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:

A Nonprofit Társaság könyvvizsgálója 2014. május 31. napjától 2015. május 31. napjáig terjedő határozott időtartamra a SZÉKELY Könyvvizsgáló Kft. (székhely: 8300 Tapolca, Bányász utca 21. A. épület, cégjegyzékszám: Cg. 19-09-505745.).

d./ Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Badacsonytomaj Városüzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratát akként módosítja, hogy az alapító okirat 2./ pontjában az „u.” megnevezés „utca” megnevezésre változik.

A határozatokban foglalt, illetve az alapító okiraton végrehajtott változásokat a cégjegyzéken is át kell vezettetni.

A határozatot haladéktalanul, illetve (a cégbírósági változás-bejegyzési eljárás tekintetében) a törvényes 30 napos határidőben kell végrehajtani.

 

Határidő:               azonnal

Felelős:                  Krisztin N. László polgármester

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző

Rakics Anna VN Kft. ügyvezető

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki a 454/2014. (VII.30.) képviselő-testületi határozat kiegészítését (Régi Polgármesteri Hivatal helyiségeinek bérletére kiírt pályázat elbírálása) elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

535/2014. (IX.18.) Képviselő-testületi határozat

454/2014. (VII.30.) képviselő-testületi határozat kiegészítése

(Régi Polgármesteri Hivatal helyiségeinek bérletére kiírt pályázat elbírálása)

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a tulajdonát képező Badacsonytomaj 107. hrsz. alatt található un.: „Régi Polgármesteri Hivatal” alsó szintjének jobb szélső helyiségét (volt Leader iroda), illetve a volt pénzügyi osztály irodáját 180.000,- Ft/év, azaz 15.000,- Ft/hó bérleti díj ellenében Tóth Tamás (8258 Badacsonytomaj, Petőfi u. 2.) egyéni vállalkozó részére bérbe adja, amennyiben pályázó a köztartozás mentességet igazoló dokumentumokat csatolja.

A bérleti jogviszony határozatlan időre szól, a felmondási idő 3 hónap.

A Képviselő-testület a Bérlő kérelmére az első havi bérleti díjat elengedi, egyúttal felhatalmazza a Polgármestert a benyújtott pályázatban szereplő tartalommal megegyező bérleti szerződés aláírására.

Határidő: elfogadásra azonnal

Felelős:   Krisztin N. László polgármester

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző

Horváth Márta osztályvezető

 

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő elmondja, hogy a testület döntött arról, hogy a szezon végére kerüljön kidolgozásra az az elképzelés, mely alapján megrendelhető a badacsonytomaji strand bejárat esztétikus tervezése. Kérdezi, hogy ezzel kapcsolatosan mi történt. Amikor a képviselői munkát megkezdték, a városi honlap megújítását kérték. A pályázati eljárás lezajlott, a nyertes a munkát elkészítette, mégis elakadt az ügy. A testület azt kérte, hogy májusig töltse fel az anyagot a hivatal munkatörvénykönyves, megfelelő végzettséggel rendelkező dolgozója, mely nem történt meg a mai napig sem, ezért nagyon csalódott. A Megyei Területfejlesztési Programmal kapcsolatosan kér tájékoztatást, több olyan programot nyújtottunk be, melyek nagyon fontosak a település számára.  Szintén nagy fájdalma, hogy a 2012. májusában javasolt gyalogos átkelő az iskola és a vasútállomás között nem készült el. 2014-ben a tárgyaláson a Közútkezelő Kht. vezetője azt állította, hogy addig nem kérte senki a hozzájárulásukat. Sajnálja, hogy nem jutottak előre, bízik abban, hogy egy ilyen apró dolgot a következő ciklusban a testület könnyebben tud kezelni. Kérdezi, hogy az óvodába lett-e vásárolva új gázkazán, mivel közeledik a fűtési szezon. A testület kérte, hogy a VN. Kft. szakemberei vizsgálják meg, hogy a régi hivatalban lévő gázkazán áthelyezhető-e, ha nem, akkor újat kell venni. Határozat született arról is, hogy a volt VN. Kft. irodaépülete és a könyvtár felmérése történjen meg a júniusi testületi ülésre.  Kérdezi, hogy a bringa körúttal kapcsolatosan történt-e előrelépés.  A Helyi Építési Szabályzatot sajnos nem sikerült ennyi idő alatt sem végigvinni. Kérték a múltkori ülésen a tervezővel köttetett szerződést, ezügyben a Jegyző urat nem szeretné megdicsérni. Régen is olyan szerződések köttettek, melyben nincs semmi kikötés arra az esetre, ha a másik fél nem teljesít. A szerződésekre a jövőben nagyobb gondot kell fordítani.

 

Krisztin N. László polgármester ismerteti, hogy a TOP listát a Megye előkelő helyen fogadta be, utólag még két ötletet nyújtottunk be, melyeket szintén befogadtak. Végleges a területfejlesztési operatív program, melyben településünknek szintén jó esélyei vannak. A városok kerültek reflektorfénybe, az egész fejlesztési program a városok koncepciója köré épül fel.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző ismerteti, hogy a honlappal kapcsolatosan volt egy pályázati kiírás, melyre beérkezett egyetlen pályázatot a testület elfogadta. Pályázó az anyagot két hónappal a megadott határidőn túl elkészítette, de csak meghatározott anyagi feltételek teljesítése után kívánta rendelkezésre bocsátani.  Azért nem került a testület elé, mert úgy gondolja, hogy semmit nem lehet megvásárolni addig, amíg nem próbáljuk ki.  Faragó Péter pályázó egy próbaverziót bocsátott a hivatal rendelkezésére, a testületnek bemutatott anyag alapján. Ezt a verziót a hivatal informatikusa és ő is kisebb-nagyobb sikerrel próbálgatja, azonban jelenleg ez a konstrukció nem működik. A honlap megvan, de a gyakorlati alkalmazása, a feltöltések nem lehetségesek. Tehát az elkészített anyag szerkezetileg jó, de a gyakorlatban nem használható.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy alapvető tévedés történt, amikor a testület meghirdette a pályázatot 50 eFt-os díjjal.  Hoffer Péter, a Hivatal informatikusa is jelezte, hogy komolytalannak tartja a pályázatot, mert egy ilyen honlap felépítése jóval többe kerül. A partnerünk is úgy értelmezte, hogy az 50 eFt egy ötletdíj, melynek kidolgozása újabb egyeztetéssel újabb pénzt jelent.

Az óvodai kazán ügyével kapcsolatosan elmondja, hogy az előző körös pályázat kapcsán megvártuk az utolsó pillanatot, a most beadott pályázatnak nem lesz eredménye a fűtési szezonra, ezért a kazánt meg kell vásárolni.

 

Rajzó Ildikó képviselő 17.29 órakor távozott a teremből.

Szavazásra jogosult képviselők száma: 6 fő

 

Krisztin N. László polgármester a bringa körúttal kapcsolatosan tájékoztatja a testületet, hogy egy közös tanácskozás keretében a tervezővel végigjárták a nyomvonalat. Igyekeztek figyelembe venni a Céh Turisztikai Egyesület azon kérését is, hogy szeretnék, ha a Római úton maradna a bicikli út. Az a megegyezés született, hogy a hiányzó szakasz mégis megépül, megpróbálják a szükséges forrást elkülöníteni, tartalék útként pedig a Római út lesz megjelölve úgy, hogy annak megújítására is fedezetet próbálnak biztosítani.

A VN. KFt. irodaépületével kapcsolatosan a Norvég Alapú pályázatot beadtuk.  A testület utolsó határozata e tekintetben, hogy meg kell vizsgálni egy civil ház kialakítását azon a területen. Innentől kezdve az előző dolog negligálódik. A következő testületnek keményebbnek kell lenni. Most leragadtunk egy tervező csoportnál, szélesebb tervezői kört kell bevonni. Hetente kérte számon a tervezőkön a badacsonyi városkapu és halétterem illetve a badacsonyi stranddal kapcsolatos dolgokat. Közben a tervező a Szent István kápolna építésvezetője volt. A badacsonytomaji strandbejárattal kapcsolatos döntést sajnos elfelejtettük.

 

Rajzó Ildikó képviselő 17.32 órakor érkezett vissza a Képviselő-testület ülésére.

Szavazásra jogosult képviselők száma: 7 fő

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző megjegyzi, hogy talán 2013-ban tapasztalta, hogy olyan céggel kötött az önkormányzat szerződést a HÉSZ tervezésére, akinek nagyon sok munkája van, a badacsonytomaji településrendezési terv felülvizsgálata nem fontos számukra, a cég nem akar pénzt keresni. Ilyen vállalkozóval eddig még nem találkozott. Ekkor szerződésmódosításra került sor, melyben a határidőket megszabták.

 

Krisztin N. László polgármester kéri a műszaki osztályvezetőt, hogy az óvodába vásárolják meg a kazánt.

 

Horváth Márta osztályvezető megjegyzi, hogy jelenleg van három kazán az óvodában, ha most újat vásárolunk, akkor a pályázaton rosszabb eséllyel indulhatunk.

 

Krisztin N. László polgármester szerint, ha a pályázat eredményes lesz, akkor sem tudja megoldani már ebben a szezonban az óvoda fűtését.

 

Horváth Márta osztályvezető elmondja, hogy az óvoda fűtése most sem annyira rossz, energetikus épületgépész felmérte. Jelenleg 3 kazán van, és van egy pótkazán is.

 

Rajzó Ildikó képviselő megjegyzi, hogy a testület nem így lett tájékoztatva.

 

Rakics Anna ügyvezető ismerteti, hogy az óvodában valóban három kazán van, az egyik az Egészségház fűtését szolgálja. A két kazánból egyszerre egy üzemel, felváltva működnek. Tavaly a fűtési szezon előtt a Városüzemeltető, mint karbantartó átvizsgálta, és a sürgős javításokat szakemberrel elvégeztette. A mai viszonyokhoz korszerűtlen a kazán, ezért merült fel, hogy ha lesz energetikai pályázati lehetőség, akkor olyan kazánra kell pályázni, ami kevesebb áramot fogyaszt. Problémát jelent, hogy gyakran elalszik az őrláng, nem gazdaságos a működése, a teljes belsejét ki kellene cserélni. Az Egészségház fűtését pedig le kellene választani a rendszerről.

 

Krisztin N. László polgármester megjegyzi, hogy az elmondottak számára azt jelentik, hogy meg kell vásárolni a kazánt.

 

Dr. Magó Ágnes képviselő elmondja, hogy 15 éve teljes biztonsággal működik a saját kazánja, a mostani típusok pedig már csúcsminőségűek.

 

Horváth Márta osztályvezető megjegyzi, hogy ha a három kazánt egyre kívánjuk váltani, az engedélyköteles lesz. Az engedély nem szerezhető be egy hét alatt.

 

Krisztin N. László polgármester kéri mielőbb elindítani a folyamatot.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő elmondja, hogy a badacsonyörsi ivóvízhálózat tulajdonosi közösségének ülésén több határozat született, ezeket szeretné ismertetni. (Jegyzőkönyv … sz. melléklete)

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy ő is részt vett az ülés jelentős részén. Nagy örömére nem azzal a közösséggel találkozott, akivel korábban, most lehetett egyeztetni, tárgyalni a jelenlévőkkel. A szakértő szerint 33 millió forinttal tehető viziközművé a rendszer. A jogi szervezet, a Viziközmű Társulat megalakításának első lépése megtörtént. Elhangzott, hogy az önkormányzat előlegezze meg a 33 millió forintot, mint gesztor újítsa fel a rendszert, az állam pedig a jogszabályok szerint visszafizeti. A javaslatot óvatosan fogadta, nem idegen a gondolat, de erre a jelenlegi konstrukcióban nincs mód, az önkormányzat nem költhet más tulajdonában álló területekre. A Vizitársulatnak mindenképpen meg kell alakulni, bejegyzése pár hónapot igénybe vesz. A Társulat már kedvezményes kamatozású hitelt is vehet fel. Az önkormányzat annyit tudott segíteni, hogy írtunk egy levelet a DRV. vezérigazgatójának, hogy tekintsenek el azoktól a következményektől, hogy lezárják a vizet, amennyiben a közösség nem fizeti ki a tartozást, illetve az adott kedvezményt is visszavonják. A közösség ódzkodik a tartozás kifizetésétől. Ha a Társulat megalakul, mód lesz kizárni azokat a tagokat, akik nem fizetnek, a rendszerről jogszerűen levághatók lesznek az ingatlanaik. A Jegyző úr szerint most jogszerűen az önkormányzat nem előlegezheti meg a tartozás kifizetését, ha a Viziközmű Társulat megalakul, akkor lesz jogalap arra, hogy megfelelő garanciákkal átadható a 4 millió forint.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző ismerteti, hogy az Előkészítő bizottság megalakult, elnöke Dr. Tóth Imre. A leendő Viziközmű Társulatba tartoznak a mostani ivóvízhálózat tagjai illetve csatlakozhatnak azok, akik előtt elmegy a vezeték. A bizottság meghatározta működésének rendjét azzal, hogy november végére a Viziközmű Társulatnak meg kell alakulni.  Készül az a szándéknyilatkozat, mellyel minden érintett ingatlantulajdonost meg kell keresni. A Viziközmű Társulat alakuló ülése akkor hívható össze, ha az érintettek több mint 50 %-a aláírja a nyilatkozatot. Ezen idő alatt az alapszabály tervezetet elő kell készíteni, a műszaki és pénzügyi előkészítő munkálatokat el kell végezni. A hitelkonstrukció miatt megkerestünk egy pénzintézetet, a költségek 80 %-át a bank finanszírozná, 20 %-ot pedig az érintett ingatlantulajdonosok, azonban ehhez is szükséges az önkormányzat kezességvállalása.

 

Krisztin N. László polgármester 17.51 órakor távozott a teremből.

Szavazásra jogosult jelenlévő képviselők száma 6 fő.

Az ülés vezetését Orbán Péter alpolgármester veszi át.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző elmondja,hogy nem tudható még, hogy a Magyar Állam mikor veszi át a rendszert. A törvény most kimondja, hogy köteles átvenni és kifizetni, azonban a jogi környezet változhat. Nem tudható mi lesz két év múlva, ez jelenti a rizikót. Az egy egységre jutó költség 220 eFt, melynek 20 %-át, 60 eFt-ot kell a beruházás megkezdéséig az érintetteknek befizetni, a többit a bank finanszírozná. A törlesztést két év után kell megkezdeni.  Addigra az is előfordulhat, hogy a jogszabályi háttér alapján mindenki visszakapja a befizetett összeget.  Egy másik lehetőség, ha az önkormányzat a 20 %-ot előlegezi meg, és a 80 %-ot pedig minden érintett ingatlantulajdonos befizeti, ha két év után még be kell fizetni, a halasztást figyelembe véve.

A 4 milliós tartozásról konkrétan tudni kellene, hogy ki mennyivel tartozik, csak így lehet szó az esetleges átvállalásáról.

 

Rajzó Ildikó képviselő 17.54 órakor távozott a teremből.

Szavazásra jogosult jelenlévő képviselők száma 5 fő.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző megjegyzi, hogy egyedüli lehetőség, hogy ezen összeget a már megalakult Viziközmű Társulatnak lehet megelőlegezni, de előbb a felsorolt problémákat tisztázni kell. Minden érintett egy tájékoztató anyagot fog kapni.

 

Folly Péter képviselő nem ért egyet azzal, hogy az önkormányzat vállalja át a díjtartozást. Miért nem egy hitelintézet, bank vagy harmadik személy teszi ezt meg.

 

Krisztin N. László polgármester és Rajzó Ildikó képviselő 17.55 órakor érkeztek vissza a Képviselő-testület ülésére.

Jelenlévő szavazásra jogosult képviselők száma 7 fő.

Simonné Visi Erzsébet képviselő elmondja, hogy a tartozásként megállapított összeg nem biztos, hogy valós, ugyanis nem működött a főóra mellett a visszacsapó szelep. Most már látható a valós fogyasztás, az eddigi a DRV. által vélt fogyasztás volt. Az önkormányzat kötelező feladata a település ivóvíz ellátása. Neki is vannak ellenérzései azokkal szemben, akik évek óta nem fizetnek, de amíg nem jön létre a Társulat, addig nem lehet semmit tenni. Lehet magára hagyni egy tulajdonosi közösséget, lehet azt mondani, hogy nem érdekes a fél badacsonyörsi hegy lakossága, de a következmények az önkormányzat asztalán fognak lecsapódni.

 

Orbán Péter alpolgármester kérdezi, hogyan halmozódhatott fel ekkor összeg, miért nem jött rá senki, hogy valami nem jól működik.

 

Forintos Ervin képviselő szerint, ha nem működött a visszacsapó szelep, akkor jogilag végig kell járni az utat ennek bizonyítására.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő elmondja, hogy a tárgyaláson elmondottak eredménye az, hogy a 7 milliós tartozást a DRV. 4 millióra csökkentette. A szelepet bemutatták az egyeztetésen. Amikor nem volt víz, az önkormányzat két hétig biztosította az ivóvizet, de ez nem lehet megoldás.

 

Folly Péter képviselő szerint nem az önkormányzatnak kell megoldani ezt a kérdést, ki kell bontani a problémát.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző elmondja, hogy az önkormányzatnak abban kell állást foglalni, hogy a megalakuló Viziközmű Társulat beruházási költségeit, a 33 millió forintot megelőlegezi-e. A jelenlegi jogszabályok szerint az összeget visszakapja az önkormányzat, azonban elmondta, hogy a jogszabályi környezet esetleges változása kockázatot jelenthet.

 

Orbán Péter alpolgármester megjegyzi, hogy az is kérdés, hogy az önkormányzat vállaljon-e kezességet a hitel felvételéhez.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy most nincs abban a helyzetben a testület, hogy a 33 millió forintról döntsön, ehhez a Társulatnak létre kell jönni. A 4 milliót pedig megelőlegeznénk, nem pedig kifizetnénk az állampolgárok helyett. Az lenne az ideális, ha 159 egységgel megalakulna a Társulat, ha valaki nem fizet, nem lehet a tagja. Ahány egységgel megalakul, annyinak kell visszafizetni a 4 millió forintot. Az lesz a különbség, hogy a nem fizetők onnantól kezdve nem termelnek több veszteséget. A tagok tiszta helyzetet akarnak. Viszont ma erről a 4 millióról sem lehet dönteni, mert nincs kinek átadni.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő kéri, hogy legalább egy szándéknyilatkozatot tegyen ez a testület. Az érintettek meg kívánják alakítani a Társulatot, az Előkészítő bizottság már megalakult. Ennek tudatában kéri egy határozat meghozatalát, hogy a majdan létrejövő Társulatnak a majdani önkormányzat megelőlegezi az összeget.

 

Orbán Péter alpolgármester kérdezi, hogy ha az önkormányzat megelőlegezi a közösség tartozását visszafizetési kötelezettséggel, akkor miért nem fizetik be az érintettek most.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő megjegyzi, hogy a közösségnek és az önkormányzatnak is érdeke, hogy legyen víz, mi lesz, ha a DRV. nemmel válaszol.

 

Rajzó Ildikó képviselő szerint nincs értelme ilyen szándéknyilatkozatnak.

 

Orbán Péter alpolgármester kéri, hogy aki tudja támogatni, hogy a leendő Viziközmű Társulat részére az önkormányzat a 4 millió forint tartozást megelőlegezze, kézfelemeléssel jelezze.

 

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással és ellenszavazat nélkül meghozza az alábbi:

536/2014.(IX.18.) Képviselő-testületi határozat

Szándéknyilatkozat a badacsonyörsi ivóvízhálózat tulajdonosi közössége tartozásának megelőlegezésére

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szándéknyilatkozatot tesz arra, hogy a leendő Viziközmű Társulat  részére, megalakulását követően az önkormányzat a badacsonyörsi ivóvízhálózat tulajdonosi közössége által felhalmozott tartozás kiegyenlítésére 4 millió forintot megelőlegez.

 

Határidő:              azonnal, egyebekben folyamatos

Felelős: Krisztin N. László polgármester

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző

Horváth Márta osztályvezető

 

 

Dr. Magó Ágnes képviselő elmondja, hogy folyamatban van azaz ügy, melynek során megkerestük azokat az önkormányzatokat, akik Badacsonytomajhoz hasonlóan a kempingek eladása kapcsán veszteséget szenvedtek. Kérdezi, hogy milyen válaszok érkeztek.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző ismerteti, hogy a konszolidációs törvény alapján a Megyei Önkormányzattól áttételre került az ügy különböző szervezetekhez, választ még nem kaptunk. Javasolja, hogy mivel Badacsonytomaj a gesztor ebben az ügyben, keressük meg az illetékes szervezetet.

 

Krisztin N. László polgármester megjegyzi, hogy mintegy 21-22 önkormányzat volt érintett, ebből 7-8 állt mellénk.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő javasolja megkeresni személyesen az illetékes intézményt. Vállalja, hogy a Polgármester úrral elmegy az egyeztetésre.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy már beszámolt a testületi ülésen arról, hogy áprilisban tárgyaltak az örsi strand ügyében Budapesten. Ott szinte sürgették az aláírást, majd kapott egy telefonhívást ezzel kapcsolatosan. Azaz érzése, hogy az örsi strand ügye azért lassult le, mert a testület akkor az adott döntést hozta. Ezért az ismételt személyes megkeresést átgondolásra ajánlja, bár természetesen meg lehet keresni az intézményt.  Volt ma egy olyan kérés az ügyhöz kapcsolódóan, hogy a testület oldja fel a változtatási tilalmat. Bölcsebbnek tartaná ezzel kapcsolatosan tárgyalások kezdeményezését, de a folyamatban a testület most ne hozzon újabb döntést.  Akkor is elküldhető a levél, ha nincs rá testületi felhatalmazás.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő kérdezi a Polgármestert, hogy kivel gondolt tárgyalni. A cég jelenleg felszámolás alatt van, a végelszámolót kellene megkeresni.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a végelszámolóval illetve a Badacsony Park Kft-vel. Ha a testület úgy látja, hogy teljesen reménytelen a jelenlegi fázisban, akkor kell továbblépni. Kérdezi, hogy a lejárt határidejű határozatok tárgyalása napirendhez van-e még hozzászólás.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző elmondja, hogy Simonné Visi Erzsébet képviselő kezdeményezést tett néhai Kalmár László személyével kapcsolatosan, melynek lényege, hogy ha olyan személy hal meg, aki sokat tett a településért, azt az önkormányzat nyilvánítsa saját halottjának. Ez a témakör jelenleg szabályozatlan. Javasolja, hogy készüljön egy rendelet tervezet, hogy kit és milyen módon lehet a település halottjává nyilvánítani.

Ismerteti, hogy kiosztásra került egy jegyzőkönyv a badacsonytomaji tervezési feladatokra vonatkozó közbeszerzési eljárás elbírálásával kapcsolatosan. A meghívott három cég közül kettő pályázott. A ZalaART Építész Iroda Kft. pályázati anyagát a bíráló bizottság érvénytelennek javasolja nyilvánítani, mivel a hiánypótlási felhívásnak nem tett eleget illetve későbbi teljesítést ajánlott.  A Forma Zrt. ajánlata megfelelő lett volna, de a költségvetésben kisebb összeg van elkülönítve az árajánlatában szereplő 14.345 eFt + ÁFA összegnél. Ezért a Kbt. 76. §. 1. bek. c./ pontja alapján az eljárást eredménytelennek javasolja nyilvánítani.

 

Horváth Márta osztályvezető ismerteti, hogy a bíráló bizottság pontosabban két javaslatot tett. Egyik, hogy fogadja el a testület az ajánlatot, a másik pedig, hogy utasítsa el, mivel nincs rá fedezet.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a fedezetet meg lehet teremteni, a költségvetés módosítás a testület előtt van. A projekt szerepel a TOP listában, a választások után állítólag sok pályázat fog megjelenni.

 

Forintos Ervin képviselő nem javasolja elfogadni az ajánlatokat, szélesebb körben kell meghirdetni. A Forma Zrt-t nem javasolja megbízni, nem történt megfelelő előrelépés sem a strandi, sem a badacsonyi tervezésben.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző megjegyzi, hogy javaslata hasonló. Az eljárás lezajlott. A törvény kimondja, hogy minimum három ajánlatot kell bekérni, de több cég is meg lehet hívni. A meghívásos eljárás rövid idő alatt lebonyolítható, lehetne még egy próbálkozást tenni.

 

Horváth Márta osztályvezető elmondja, hogy meg kell, hogy védje a tervező céget, szerződés szerint ők teljesítettek.  A strandbejárat és a halétterem tervei engedélyeztetés alatt vannak, pár héten belül az építési engedélyt megkapjuk.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az a módosító javaslat, hogy folytassunk le új eljárást, szélesítve a meghívandó tervező cégek körét.

 

Orbán Péter alpolgármester kérdezi, hogy mennyi időbe telik az eljárás lebonyolítása.

 

Horváth Márta osztályvezető elmondja, hogy az előkészítő szakasz 1 hét, 15 nap az ajánlattételi határidő, durván egy hónap.

 

Krisztin N. László polgármester az ülés vezetését visszaveszi, majd kéri, hogy aki támogatja a módosító javaslat elfogadását, új eljárás lefolytatását, szélesítve a meghívandó tervező cégek körét, kézfelemeléssel jelezze.

 

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, 1 ellenszavazattal és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

537/2014.(IX.18.) Képviselő-testületi határozat

Új közbeszerzési eljárás lefolytatása a badacsonytomaji tervezési feladatokra vonatkozóan

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a badacsonytomaji tervezési feladatokra vonatkozóan új közbeszerzési eljárás lefolyatásáról dönt, meghívásos pályázati eljárás keretében, szélesítve a meghívandó tervező cégek körét.

 

Határidő: azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

Horváth Márta osztályvezető

 

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző megjegyzi, hogy a most lezajlott eljárás eredménytelenné nyilvánításáról is határozatot kell hozni.

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki egyetért azzal, hogy a lezárult badacsonytomaji tervezési feladatokra vonatkozó közbeszerzési eljárás eredménytelen, kézfelemeléssel jelezze.

 

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

538/2014.(IX.18.) Képviselő-testületi határozat

Lezárult közbeszerzési eljárás eredménytelenné nyilvánítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a badacsonytomaji tervezési feladatokra vonatkozó közbeszerzési eljárást a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. tv. 36. § (1) bek. c.) pontja alapján eredménytelennek nyilvánítja, mivel az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő sem tett az Ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel megfelelő ajánlatot.

Felkéri a Jegyzőt, hogy a pályázókat a döntésről értesítse.

 

Határidő: azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző

Horváth Márta osztályvezető

 

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki egyetért azzal, hogy kerüljön megalkotásra az a rendelet, mely lehetővé teszi, hogy az önkormányzat saját halottá nyilvánítsa azt a személyt, aki a településért sokat tett, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

539/2014. (IX.18.) Képviselő-testületi határozat

Rendelet alkotásának kezdeményezése saját halottá nyilvánításhoz

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete rendelet alkotására kéri fel a Jegyzőt, mely lehetővé teszi, hogy az önkormányzat saját halottá nyilvánítsa azt a személyt, aki a település érdekében kimagasló tevékenységet végzett.

 

Határidő: azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző

 

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő javasolja, hogy egyedi döntéssel mondja ki a testület, hogy Kalmár Lászlót az önkormányzat saját halottjának tekinti. Ezt egy erkölcsi dolognak tartja, 2-3 hónap múlva az új testület ezt utólag tenné meg.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző elmondja, hogy erre van lehetőség, de csak eszmei értéke lehet ebben a pillanatban. A rendeleti forma határozza meg, hogy mit jelent a gyakorlatban a saját halottá nyilvánítás és az mivel jár.

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki támogatja azt, hogy néhai Kalmár Lászlót egyedi döntéssel a testület az önkormányzat saját halottjává nyilvánítsa, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

540/2014.(IX.18.) Képviselő-testületi határozat

Néhai Kalmár László saját halottá nyilvánítása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete néhai Kalmár Lászlót egyedi döntéssel az önkormányzat saját halottjának nyilvánítja.

 

Határidő:                azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző

 

 

Krisztin N. László polgármester kéri, hogy aki támogatja a lejárt határidejű döntések végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadását, kézfelemeléssel jelezze.

 

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

541/2014.(IX.18.) Képviselő-testületi határozat

Lejárt határidejű döntések végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadása

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Krisztin N. László polgármester a lejárt határidejű döntések végrehajtásáról szóló beszámolóját az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja.

 

Határidő: azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

 

 

  1. 25. Napirendi pont

Beszámoló a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

 

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 25. számú melléklete/

 

 

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság és a Humán bizottság. Kéri a bizottságok elnökét, hogy ismertessék a határozati javaslatot.

 

Rajzó Ildikó Humán bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán bizottsága a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló beszámoló elfogadását javasolja a Képviselő-testületnek.

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló beszámolót.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs.  Kéri, hogy aki a bizottságok egybecsengő javaslatát elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

542/2014.(IX.18.) Képviselő-testületi határozat

Beszámoló a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről 

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről szóló beszámolót az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja.

 

Határidő: azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

 

 

  1. 26. Napirendi pont

Tájékoztató a két ülés között történt legfontosabb eseményekről

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 26. számú melléklete/

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi, hogy kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs.  Kéri, hogy aki a két ülés között történt legfontosabb eseményekről szóló tájékoztatóját elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

543/2014. (IX.18.) Képviselő-testületi határozat

Beszámoló a polgármester átruházott hatáskörben hozott döntéseiről 

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a két ülés között történt legfontosabb eseményekről szóló tájékoztatót az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja.

 

Határidő: azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

 

 

  1. 27. Napirendi pont

Badacsonytomaj Önkormányzat behajthatatlan követelései  elengedésére  javaslat

Előterjesztő: Krisztin N. László polgármester

/Az előterjesztés a jegyzőkönyv 27. számú melléklete/

Hozzászólások

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság. Kéri a bizottság elnökét, hogy ismertesse a határozati javaslatot.

 

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága nem javasolja a Képviselő-testületnek az előterjesztés szerinti behajthatatlan követelések elengedését. A gyomfertőzött ingatlanok esetében javasolja a bizottság jelzálogjog bejegyzését.

 

Krisztin N. László polgármester kérdezi a Jegyzőt, hogy kíván-e szóbeli kiegészítést tenni.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző elmondja, hogy Szebellédi Balázs esetében jelenleg a Csülök Csárda alatti földhasználati jog miatt áll fenn tartozás, a polgári per megszűnt. Viszont az önkormányzatnak a követelés listáján szerepel az összeg, ezért az olvasható az előterjesztésben, hogy jogalappal nem rendelkezik. Németh Ágota, Mátyás Csaba elérhetetlenek, ismeretlen helyen tartózkodnak. Horváth Angelika 3.040 Ft-os tartozása a számviteli törvényre, az államháztartási törvényre és az önkormányzati helyi rendeletre hivatkozva behajthatatlan. A Prospect Invest Kft. és a Badacsony Kertépítő és Építőipari Kft. nem fizette be a bírságokat, 2011. évi ügyekről van szó. Próbáltuk érvényesíteni a követelést, de kényszertörlés alatt voltak a cégek, az igényünket a felszámoló felé nem tudtuk beadni. Illetve az Ifjúság Politikai Alapból nyújtott visszatérítendő támogatást egy helyi család anyagi helyzete miatt képtelen visszafizetni.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő kérdezi, hogy miért nem jegyeztet be az önkormányzat jelzálogjogot az Öreget Otthona beruházáshoz biztosított ingatlanra, vagy miért nem kezdeményez tárgyalásokat az ingatlan visszavételére, vagy bármilyen előrelépésre. Nem javasolja az összes tartozás elengedését.

 

Dr. Weller-Jakus Tamás jegyző elmondja, hogy az ingatlan már nem a Prospect Invest Kft. tulajdonában, hanem egy magánszemély tulajdonában van. A jogi személy felszámolás alatt van, a Kft-nek nincs ingatlana.

 

Krisztin N. László polgármester ismerteti, hogy két alkalommal tárgyalt a tulajdonossal, aki közölte, hogy a projekt meghiúsult, mert nincs pályázat illetve befektető, ezért áll a dolog. Javasolta, hogy adja el a területet, akár az önkormányzat is tárgyalna vele, de lényegesen nagyobb összeget kér, mint amennyiért megszerezte. Nem volt értelme a további tárgyalásnak.

 

Rajzó Ildikó képviselő névszerinti szavazást kezdeményez a behajthatatlan követelések elengedése tárgyában.

 

Krisztin N. László polgármester megjegyzi, hogy a névszerinti szavazás kezdeményezéséhez minimum 3 képviselő szükséges. Megállapítja, hogy Simonné Visi Erzsébet és Dr. Magó Ágnes képviselők támogatják a névszerinti szavazás kezdeményezését.

 

Krisztin N. László polgármester 18.34 órakor szünetet rendel el,

a névszerinti szavazás előkészítésére.

A Képviselő-testület ülése 18.45 órakor folytatódik.

Szavazásra jogosult jelenlévő képviselők száma 6 fő.

Hiányzik: Folly Péter képviselő

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy név szerinti szavazásra kerül sor abban, hogy a Képviselő-testület az önkormányzat behajthatatlan követeléseit elengedi-e.

 

Orbán Péter alpolgármester módosító indítványként javasolja, hogy ebben a kérdésben az újjáalakuló testület döntsön.

 

Krisztin N. László polgármester a módosító indítványt teszi fel szavazásra. Kéri, hogy aki azzal egyetért, jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

Folly Péter képviselő: nincs jelen

Forintos Ervin képviselő: igen

Krisztin N. László polgármester: igen

Dr. Magó Ágnes képviselő: igen

Orbán Péter alpolgármester: igen

Rajzó Ildikó képviselő: igen

Simonné Visi Erzsébet képviselő: igen

 

544/2014.(IX.18.) Képviselő-testületi határozat

Badacsonytomaj Önkormányzat behajthatatlan követelései elengedésére javaslat

Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testülete úgy határoz, hogy a Badacsonytomaj Önkormányzat behajthatatlan követelései elengedéséről a választás után újonnan alakuló testület döntsön.

Határidő: azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

 

Folly Péter képviselő 18.47 órakor érkezett vissza az ülésre.

Szavazásra jogosult jelenlévő képviselők száma: 7 fő

 

Krisztin N. László polgármester visszatérve a felfüggesztett napirendekre, kéri, hogy aki az Önkormányzat és Intézményei 2014. I. félévi költségvetésének végrehajtásáról készített beszámolót elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

 

545/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

Beszámoló az Önkormányzat és Intézményei 2014. I. félévi költségvetésének végrehajtásáról

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat és Intézményei 2014. I. félévi költségvetésének végrehajtásáról készített beszámolót  az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja.

 

Határidő: azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

 

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a Pénzügyi bizottság javasolta, hogy a 4 éves ciklus végén a testület ismerje el önkormányzat és intézményeiben dolgozók munkáját, a legutolsó javaslat szerint 1 havi bérkeret és járulékai álljon rendelkezésre minden intézmény tekintetében, majd a vezető döntsön az elosztásról. Kérdezi, hogy van-e más javaslat.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő megjegyzi, hogy a Kulturális Intézmény nem lett megemlítve. Javasolja az önkormányzat és intézményeinek, illetve a VN. Kft.-nek a bevonását.

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy a költségvetés módosításba most számszerűen nem tudjuk beemelni a szükséges keretösszeget, de konkrét bérek vannak, minden intézmény esetében utólag kiszámítható. Most sem tudja a hivatal kiszámolni, a kollégák már nincsenek itt. Nem jelent gondot az sem, ha a következő módosításba lesz beépítve. Kérdezi, hogy van-e más módosító indítvány. Megállapítja, hogy nincs. Kéri, hogy aki támogatja, hogy a felsorolt négy intézmény esetében a havi bérkeretet + járulékait biztosítsa a testület arra, hogy megköszönje a dolgozók munkáját, kézfelemeléssel jelezze. A jutalom még szeptember hónapban kerüljön kifizetésre.

 

Folly Péter képviselő 18.50 órakor távozott a teremből.

Szavazásra jogosult jelenlévő képviselők száma: 6 fő

 

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza az alábbi:

546/2014. (IX.18.)  képviselő-testületi határozat

Beszámoló az Önkormányzat és Intézményei 2014. I. félévi költségvetésének végrehajtásáról – dolgozók munkájának elismerése

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a munkában eltöltött idővel arányosan, differenciáltan biztosítja az Önkormányzat és Intézményei, illetve a VN. Kft. dolgozói részére  az egy havi bérkeret + járulékai erejéig szükséges keretösszeget 4 éves munkájuk elismeréséül, mely még szeptember hónapban kerüljön kifizetésre.

A jutalom fedezetét Badacsonytomaj Város Önkormányzata és szervei 2014.évi költségvetésének általános tartaléka terhére biztosítja.

A Képviselő-testület felkéri a Jegyzőt az Önkormányzat 2014. évi költségvetési rendeletének módosítására.

 

Határidő: azonnal

Felelős: Krisztin N. László polgármester

Tamás Lászlóné osztályvezető

 

 

Krisztin N. László polgármester elmondja, hogy felfüggesztésre került „Az Önkormányzat és Intézményei 2014. évi költségvetéséről szóló 5/2014. (III.07.) önkormányzati rendelet módosítására javaslat” tárgyú napirend is.

Elmondja, hogy az előterjesztést tárgyalta a Pénzügyi bizottság és a Humán bizottság. Kéri a bizottságok elnökét, hogy ismertessék a határozati javaslatot.

 

Rajzó Ildikó Humán bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán bizottsága javasolja az Egészségházban a rendelők ajtajának hangszigetelését az általános tartalék terhére biztosítani.

A Bizottság javasolja az Önkormányzat és Intézményei 2014. évi költségvetéséről szóló 5/2014. (III.07.) sz.  önkormányzati rendelet módosításának elfogadását az előterjesztés szerinti tartalommal.

 

Orbán Péter pénzügyi bizottság elnöke ismerteti, hogy Badacsonytomaj Város Önkormányzat Pénzügyi Bizottsága elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek Az Önkormányzat és Intézményei 2014. évi költségvetéséről szóló 5/2014. (III.07.) önkormányzati rendelet módosítását, a bizottság 330/2014. (IX.10.) számú határozatával kiegészítve.

 

Simonné Visi Erzsébet képviselő javasolja itt beemelni az Egészségház javítási költségeit, nem tudja, hogy mennyibe kerül, véleménye szerint maximum egymillió forint.

 

Krisztin N. László a következő rendeletmódosításba javasolja beemelni. Kérdezi, hogy további kérdés, hozzászólás van-e. Megállapítja, hogy nincs.  Kéri, hogy aki a bizottságok támogató javaslatát elfogadja, kézfelemeléssel jelezze.

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül meghozza megalkotja:

 

Badacsonytomaj Város Önkormányzat

Képviselő-testületének

21/2014. (IX.30.) önkormányzati rendelete

Az Önkormányzat és Intézményei 2014. évi költségvetéséről szóló

5/2014. (III.07.) önkormányzati rendelet módosításáról

 

Folly Péter képviselő 18.53 órakor érkezett vissza a Képviselő-testület ülésére

Szavazásra jogosult jelenlévő képviselők száma: 7 fő

 

Krisztin N. László polgármester végezetül mindazok ellenére, hogy a testület együttműködése az elmúlt négy évben nem mindig volt megfelelő, megköszöni minden képviselőnek a munkáját, melyről egy-egy emléklapot is kaptak. A négy év alatt 164 rendeletet és 2017 határozatot hozott a testület, ami évente 504 határozatot jelent. Hogy ezzel meddig jutott a Képviselő-testület, azt a választók fogják értékelni. Köszöni mindazok munkáját, akik pozitívan álltak az önkormányzati munkához. Megköszöni a kollégák munkáját, illetve a televízió nézőinek a figyelmét és segítő véleményét.  Kívánja, hogy olyan testületet sikerüljön választania a település lakosságának, aki jobban tudja vinni a település ügyeit, ezért kéri, hogy minél többen menjenek el szavazni. Azoknak, akik megmérettetik magukat az október 12-i választásokon, sok sikert és jó egészséget kíván.  Bízik abban, hogy a választási kampány nem úgy folytatódik, ahogy elkezdődött, a békétlenség útját le kell zárni és új fejezetet kell nyitni, mert a település csak így juthat előre.

Megköszöni a Képviselő-testület és a jelenlévők munkáját, a televízió nézőinek figyelmét, majd a nyilvános ülést 18.55  órakor bezárja.

 

K.m.f.

Krisztin N. László                                     dr. Weller-Jakus Tamás

polgármester                                                          jegyző

Dr. Magó Ágnes

képviselő

jegyzőkönyv hitelesítő

Simonné Visi Erzsébet

képviselő

jegyzőkönyv hitelesítő

 

 

 

EFOP-1.5.2-16-2017-00032

Humán szolgáltatások

fejlesztése


Erre a képre kattintva érheti el a Városi Művelődési Központ honlapját!

Szőlő és Bor éve 2017.

Régiós Kártya

Borbarangolás és Régiós Buszjárat

Önkorm. szolgálat

Vigyázunk Rád a Balatonon!